Balszerencsés szezonzáró! - NB II., 10. forduló: Újpest FC-220Volt - MVFC Berettyóújfalu II. 5-9 (2-3)
Péntek este befejeződött az Újpest FC-220Volt számára a 2013-14-es NB II-es futsal bajnokság! Az utolsó fordulóban Dunakeszin fogadtuk a rájátszás D-csoportjának listavezetőjét, az MVFC Berettyóújfalu II. csapatát, és 9-5-ös vereséget szenvedtünk. Molnár Ferenc 2 gólt szerzett, további találatainkon Munkácsi Tibor, Torma László és Füstös Dániel osztozott.
Az NB II-es rájátszás utolsó fordulójában, az esetleges győzelmével a csoport első helyét megszerző, Berettyóújfalu gárdáját fogadtuk Dunakeszin. Az odavágón 2-1-es félidei vezetést követően sajnos egy 10-5-ös vereségbe futottunk bele, így volt miért törleszteni.
Éppen ezért a mérkőzés elejétől kezdve támadólag léptünk fel és folyamatosan alakítottuk ki a helyzeteket. Sajnos azonban ahelyett, hogy megszereztük volna a vezetést, egy szögletet követő labdavesztés után, a Berettyó szerezte meg azt. Négy percre rá sikerült egyenlíteni, egy szépen kijátszott helyzet után, Munkácsi érkezett a hosszú oldalon és becsúszva a hálóba jutatta a labdát.
Nem tartott sokáig a döntetlen, ugyanis egy szépen kijátszott szituációt követően Jancsó lőtte ki közelről a jobb felső sarkot, így újra a vendégek vezettek. Szerencsére erre rögtön válaszolni tudtunk Molnár góljával. Ekkor újra sorra alakítottuk ki a helyzeteket, azonban a vezetést megint az ellenfél szerzett, így kialakítva a félidei 3-2-es eredményt.
Sajnos a második félidő is ugyanazt hozta, mint az első. Hiába alakítottuk ki a helyzeteinket, vagy a kapufa, vagy egy-egy gólvonalról felszabadító védő mindig megakadályozta az egyenlítést. Mivel a gólszerzés érdekében kitámadtunk, így két kontratámadás végén újabb két gólt szerzett az ellenfél és így már 6-2 volt, nem ide. Ekkor azonban a 26. percben Torma lőtt bomba gólt 12 méterről, újra szorossá téve a mérkőzést.
Ezt követően mindent megtettünk a további gólok megszerzéséért, azonban a kitámadásnak újfent két kontra gól lett a vége. Ekkor lehoztuk a kapust és megpróbáltunk 5 a 4-ezni, azonban sajnos ez sem jött össze és újabb két gólt kaptunk. Ezt követően visszaálltunk a négy mezőjátékosra. Az utolsó percekben újra a kapujához szegeztük az ellenfelet és a helyzetek mellett eredményesek is voltunk, először Füstös, majd Molnár szerzett gólt. Azonban ezek a gólok már túl későn jöttek és így nem volt már lehetőségünk szorosabbá tenni az eredményt.
A 9-5-ös végeredménnyel a Berettyóújfalu megnyerte a D csoportot, míg közben a felnőtt csapatuk pedig, a Rába ETO elleni harmadik győzelmével, harmadik alkalommal ünnepelhetett magyar bajnoki címet. Csapatunk ezúton is gratulál az MVFC Berettyóújfalu gárdájának a bajnoki címhez!
Csapatunk pedig így a negyedik helyet szerezte meg a csoportban. Reményeink szerint jövőre, kiegészülve az eltiltottakkal, valamint néhány új igazolással és egy új edzővel, sokkal eredményesebbek is lehetünk és akár még a feljutó helyek egyikéért is versenyben lehetünk. Ez az idény is megmutatta, hogy ebben a csapatban sokkal több van, mint amit a helyezése sugall, csak sajnos az eltiltások és folyamatos hiányzók miatt nem volt lehetősége ezt megmutatni.
JEGYZŐKÖNYV:
Újpest FC-220 Volt – MVFC Berettyóújfalu II. 5-9 (2-3)
Dunakeszi, 20 néző V.: Puskás, Kovács P., Dobó
Újpest: Graeser – Sós, Füstös, Sviatkó, Torma; Cs.:Pál Zs., Molnár, Munkácsi
MVFC Berettyóújfalu: Harmati – László M., Faragó L., Belniszky, Kapusi; Cs.: Vass, Jancsó, Faragó Á., Kiss
Gól: Munkácsi (11.), Molnár (14.,40.), Torma (26.), Füstös (39.), ill. Jancsó (7., 13., 18., 30.), Belinszky (22., 24, 33.), Kapusi (33.), Vass (34.)
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 10 | 23 | 27 | 28 |
2 | Kecskemét | 10 | 21 | 4 | 24 |
3 | Berettyóújfalu | 10 | 18 | 9 | 22 |
4 | Nyíregyháza | 10 | 19 | 5 | 19 |
5 | Haladás | 10 | 16 | -39 | 9 |
6 | Újpest FC | 10 | 14 | -6 | 7 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.26.
21 gólos: Czerman Márk (8)
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
18 gólos: Lucas Moreira (8)
17 gólos: Hadzsi Máté (7)
10 gólos: Östör Martin (4)
8 gólos: Vas Ádám (4)
6 gólos: Sipos Gergő (6)
6 gólos: Medveczki Máté (4)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
Thiago (Veszprém) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
19 assziszt: Lucas Moreira
17 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
12 assziszt: Hadzsi Máté
9 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
3 assziszt: Milavecz Kevin
3 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |