NBII. (3.): Újpest FC-220Volt - SZTE EHÖK SE 3-10 (0-3)
Második hazai budakalászi mérkőzését játszotta az Újpest FC-220Volt hétfőn, az ellenfél a szegedi SZTE EHÖK SE volt. A 15. percig remekül tartottuk magunkat, még az eddigi két meccsen 5 gólt szerző Füstös Dani térdsérülése, valamint Sitku kiállítása és az ehhez kapcsolódó kétperces emberhátrány ellenére is, amit remekül kivédekeztünk. Ekkor azonban betaláltak a vendégek, amit két újabb találattal még meg is fejeltek másfél perc leforgása alatt. A szünet után egy újabb kapott gól után összejött a szépítés is. Sós beadását Pál Zsolt sodorta a kapuba fél méterről, sőt Mágocs Norbert, majd Kolena Norbert sarkazós góljával a 29. percre 5-3-ra felzárkóztunk. Sajnos ezzel el is lőttünk a puskaporunkat, és hibáinkból, valamint szerencsés gólokkal az NBI-ben is edződő vendégek 8-3-ra elhúztak, majd ezúttal a kapuslehozatal sem jött be, és így végül 10-3-as szegedi siker született.
JEGYZŐKÖNYV:
Újpest FC-220Volt - SZTE EKÖK SE 3-10 (0-3)
Budakalász, 30 néző V.: Hamza (Juhász, Dobó)
Újpest: Sitku – Sós, Füstös, Sviatkó, Garami; Cs.: Ivanics (k), Munkácsi, Kolena, Pál, Mágocs, Horváth B.
Szeged: Tombácz – Bullás, Szentes, Csamangó, Deák; Cs.: Teimel, Mityók, Báló, Tóth, Ertsey, Vastag
Gól: Pál (24.), Mágocs (27.), Kolena (28.), ill. Deák (14., 14.), Szentes (15., 36., 38.), Teimel (21., 29.), Csamangó (25.), Ertsey (32.), Bullás (39.)
Sárga lap: Kolena (33.), Ivanics (35.)
Kiállítva: Sitku (8.)
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |