NB II. (11.): Újpest FC-220Volt – Vasas II. 2-4 (1-0) Megszorongattuk a stabil NB I-es játékosokkal felálló Vasast!
A félidőben még vezettünk a többek között Sivák Péterrel és Szeghy Szabolccsal felálló 1988 Déli FC (Vasas II.) ellen. Idei legjobb játékunkat nyújtva végül 4-2-es vereséget szenvedtünk. Mindkét gólunkat Torma László szerezte!
Csapatunk már a mérkőzés előtt nehéz helyzetbe került, hiszen szembesültünk vele, hogy a Vasas első osztályban szereplő csapatának fele lehetőséget kap ellenünk. Alapvetően erre lehetőségük van, hiszen az NB I szünetel, más kérdés, hogy így mi értelme van a bajnokságnak, hiszen jelentősen befolyásolják a mérkőzések és a tabella alakulását, hol erősebb, hol gyengébb csapattal szerepelnek az aktuális ellenfelükkel szemben.
Rövid bevezető után térjünk rá a mérkőzésre, ahol nagyszerű védekezéssel, jó kapusteljesítménnyel és néhány igen veszélyes kontrával nehezítettük meg a válogatottakkal felálló angyalföldiek dolgát. Sőt a játékrész végén egy sarokrúgás után megszereztük a vezetést is.
A második játékrészt is jól kezdtük, ám egy megpattanó átlövés révén kiegyenlített a Vasas. A gól kissé megzavart minket és további 3 perc alatt 3 gólt kaptunk. Ezt követően sikerült rendezni a sorokat, sőt egy gyönyörű támadás után kettőre csökkentettük a hátrányunkat. A mérkőzés végén 5 a 4 elleni játékkal is megpróbálkoztunk, ám az eredmény már nem változott.
Csapatunk fejlődő játékot mutatva, a szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtva szorongatta meg a piros-kéket dolgát.
Jegyzőkönyv ITT!
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |