
Remek évkezdés! NB I (14.): Gödi SE - Újpest FC-220Volt 1-8 (0-5)
Az év első mérkőzésén újjáalakult csapatunk a Gödi SE otthonába látogatott. Nagy volt az izgalom a játékosokban, gyorsan felszabadult azonban a csapat, és már a félidőre 5-0-s előnyre tett szert. A folytatásban a biztonságra építve még tovább tudtuk növelni előnyünket, és végül 8-1-re győztünk. Góljainkat Decsi Dávid 3, Garami Mátyás 3, valamint Molnár Ferenc és Sitku Zsolt szerezték. Mindkét kapusunk Arany János és Csicsó Sándor is remek teljesítményt nyújtott.
Már az első Simon Péter játékos-edző által vezényelt hét munkája is tisztán meglátszott csapatunk gödi vendégjátékán. A mieink az ősszel ritkán látható, higgadt, pontos játékkal rukkoltak elő az első tavaszi fordulóban,
Ennek köszönhetően pedig a vezetést is sikerült hamar magunkhoz ragadni, egész pontosan a 4. percben jártunk, mikor Decsi Dávid mattolni tudta a hazai együttest.
A Göd is próbálkozott becsülettel, sőt, a vezető gólunkat követően valamivel talán többet is birtokolták a labdát, ugyanakkor a kapunkba két év után visszatérő Arany Jánosnak egy-egy komolyabb védést leszámítva nem akadt sok dolga, azt a keveset viszont magabiztosan hozta.
Eközben viszont a mieink kontrái remekül ültek. Molnár Ferenc, majd Garami Mátyás is betalált egy-egy gyors ellentámadás végén, ezzel pedig a 13. minutumra háromgólosra növeltük előnyünket.
A játékrész hajrájában aztán két újabb remekül végigvitt akcióból ötgólosra hizlaltuk a fórt.
Fordulás után már valamivel több hibával játszottak a mieink. Igaz nehéz is lett volna újabb 20 percen keresztül produkálni azt a rendkívül precíz játékot, amit mind védekezésben, mind támadásban bemutattak az első félidőben.
Ez azonban ezen az estén bele is fért. Főleg, hogy a második félidőre beálló Csicsó Sándor is ott folytatta a kapunkban, ahol ősszel abba hagyta: szinte mindegy volt milyen távolságból jön a labda, lényegében minden lövés elakadt valamelyik testrészében.
A 28. percben jártunk amikor Csicsó remek kidobását követően Garami Mátyás passzolta el jó ütemben a labdát a kimozduló Hutkai kapus mellett, ezzel pedig 6-0-ra módosította az állást.
A 34. minutumban Horváth Olivér ugyan szépített a hazaiak részéről, ám a kiütéses vereséget így sem kerülhette el a Göd: a 36. percben Sitku vette be kapujukat, majd egy perccel később Decsi adta meg a kegyelemdöfést a már öt a négyben, vészkapussal támadó házigazdáink számára.
Simon Péter, játékos-edző:
– Már ez első edzés után lázban égtem, hogy jöjjön már a meccs napja. Tudtam, hogy tartalékosan állunk fel, mert eltiltottjaink, sérültjeink vannak, akik meghatározó emberek lehetnek. De mindvégig hittem a sikerünkben! Nagy öröm, hogy minden hadrafogható játékosunk el tudott utazni Gödre, sőt még azok is, akik ezúttal nem játszhattak. Tökéletesen betartották a srácok a kért dolgokat, a védekezésünk emberfeletti volt, bár azért bőven van hova fejlődnünk. A fegyelmezett, nyugodt játék és a kontrák kíméletlen kihasználása meghozta a várva várt eredményt. Erre a játékra bátran lehet építeni. Bizakodva várom a folytatást, és természetesen gratulálok a játékosoknak!
JEGYZŐKÖNYV ITT!
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (?)
Kovács Benjamin (?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
