1% - az utánpótlásért! Adószámunk:18135705-1-41

A harmadik tavaszi győzelem! NB II. (18.): KSK-Limes SE – Újpest FC-220Volt 4-9 (2-5)

Az idei évtől az UTE mellett már egy újabb kerületi riválissal is meg kell küzdenünk az NB II-es futsal bajnokságban. A néhány évvel ezelőtt még az utánpótlás csapatainkat biztosító Káposztásmegyeri SK hétfőn este fogadta az Újpest FC-220Voltot a budakalászi MegArénában. Az őszi vereség után ezúttal a visszavágás reményében lépett pályára Simon Péter legénysége, ami össze is jött. 5-2-es félidő után magabiztos 9-4-es győzelmet arattunk! Kolena Norbert három gólt szerzett, Vincze Dezső és a lila-fehérben első mérkőzését játszó Huszák Attila 2-2 gólt lőtt, és Decsi Dávid, valamint a játékos-edzőnk Simon Péter is betalált.

Ki nevet a végén? Igazából gyermekkorunk egyik kedvenc játékához is hasonlíthatnánk a KSK elleni találkozót, hiszen a végén mi mosolyoghattunk igazán őszintén, ám koránt sem így indult az este. A találkozó harmadik percében jártunk, amikor Lotz Ádám révén vezetéshez jutott ellenfelünk, majd nem sokkal később - az őszi meccsen hatszor is eredményes - Kleisz Márk vette be Arany János kapuját (2-0).

A folytatásban azonban fordult a kocka, ahogyan azt tavasszal már többször is bizonyította csapatunk, Simon Péter irányításával jóval koncentráltabb, higgadtabb játékra képes, mint az ősszel volt, és ez kétgólos hátrányban is megmutatkozott. Kapkodás helyett jól felépített akciókkal válaszoltunk a korai hazai előnyre, és a nyolcadik minutumban előbb Kolena révén szépítettünk, majd egy perccel később az ezen az estén debütáló Huszák góljával már egyenlítettünk is (2-2).

A játékrész hajrájában aztán újabb gólokká érett a jól szervezett játék, a 17. percben Kolena tudott ismét eredményes lenni, majd Decsi és Huszák is beköszönt, így pillanatok alatt 5-2-re módosítva az állást. Tulajdonképpen leginkább csak a kimaradt helyzeteink miatt bosszankodhattunk és a jól védő hazai kapus teljesítménye az, ami miatt szoros maradt a mérkőzés.

A második félidő gyors gólváltással indult, így a 23. minutumban már 6-3 állt az eredményjelzőn. De nem sokáig, mivel jött Kleisz, aki megszerezte a KSK negyedik gólját is, ezzel ideiglenesen még szorossá téve az összecsapást (6-4).

Ezt követően azonban sikerült megfogni a meccset a vérszemet kapó hazai játékosok ellen. Ebben Csicsó Sándor is közre játszott, aki jónéhány bravúrt bemutatott ekkor. Az utolsó tíz percben ismét csak a mieink tudtak a kapuba találni, előbb Vincze szerezte meg saját maga második, csapatunk hetedik gólját, majd beköszönt játékos-edzőnk, Simon Péter is. Végül a kegyelemdöfést Kolena adta meg a 38. percben, ezzel mesterhármast jegyezve és kialakítva a 9-4-es végeredményt. Nagyon szép kontra és futsalos gólokat szerezve gyűjtöttük be az újabb három pontot.

Néhány hónap alatt tehát nagyon fordult a világ a IV. kerületben, csapatunk magabiztos győzelmet ünnepelhetett az újpesti rivális ellen. Ezzel pedig ötödik tavaszi bajnokiján már harmadszor hagyta el győztesen a pályát Simon Péter legénysége, ami azt is jelenti, hogy egy helyet előrébb léptünk a tabellán.

A találkozó jegyzőkönyve ITT érhető el.

Folytatás jövő hétfőn a másik kerületi rangadóval: az NB II-es bajnokság 19. fordulójában az Újpest FC-220Volt vendége az UTE lesz.