NB II. (22.): Garvittax – Újpest FC-220Volt 6-11 (3-6)

Egy nagy iramú, küzdelmes mérkőzésen az Újpest FC-220Volt 11-6-ra győzött a Fáy utcában, a Garvittax vendégeként. A találkozón hét játékosunk is gólt szerzett, és betalált a 100. NB II-es mérkőzését játszó Munkácsi Tibor is! A győzelemnek köszönhetően négy fordulóval a vége előtt egy kicsit sikerült felzárkóznunk az előttünk álló csapatokra. Legközelebb március 30-án a Vácot fogadjuk a MegArénában.

Nagy hévvel vetettük magunkat a küzdelembe, mégis egy figyelmetlenséget követően, a kapuskidobás utáni fejest megcsúsztató Vitányi révén már a 2. percben a kapunkba került a labda. A látványos találatot követő sokkot jól reagálta le csapatunk, hiszen Vincze passzából Simon már egy percen belül egalizálta az állást.

Ezután próbáltunk nagyobb nyomást helyezni a hazaiakra, kontrollálni a játékot, de ez csak rövid időszakokra sikerült. A Garvittax ugyanis gyors embereinek köszönhetően jól használta ki a labdaeladásainkat, és mindig fel tudott zárkózni. Az 5. percben Kolena vette észre, hogy szabadon maradt a kapu, és szépen lőtt a hálóba, de a 10. percben Vas révén egyenlítettek a vendégek. Azonban ennek sem örülhettek sokáig, mert Vincze újabb gólpasszát Decsi sodorta a hálóba a hosszú oldalon, szinte az ellentámadásból. A 13. percben azonban ezt is ki tudták egyenlíteni a nagymarosiak, Vitányi újabb góljával.

A féidő vége viszont már a miénk volt. Előbb Vincze lőtt jobbról kapufás gólt, majd egy szögletet követően Profanter is betalált, végül egy gyors oldalberúgást követően Vincze 10 m-es lövése a kapufáról a kapus hátára, majd onnan a hálóba pattant. Közben Csicsó is védett egy 10 m-est, így megnyugtató előnnyel vonulhattunk pihenőre. (3-6)

Azonban túlságosan is megnyugodhattunk, mert a második félidő megkezdése után 41 mp-el már 5-6 állt az eredményjelzőtáblán. Vitányi előbb egy nem túl jól eltalált lövéssel lepte meg Csicsót, ami mégis besurrant a hosszú alsóba, majd egy gyors kontrát követően szintén rá jött ki a 2 az 1 elleni játék. A két gól alaposan felpapríkázta a hazaiakat, akik ezután még nagyobb hévvel vetették magukat a küzdelembe. A 24. percben Simon lőtt egy szöglet után a bal oldalról a hálóba, de három perccel később Vas is büntette egy figyelmetlenségünket. De újra nem hagytuk sokáig örülni őket! Ezen a meccsen már harmadszor sikerült egy percen belül válaszolni egy kapott gólra! A 28. percben ugyanis Decsi szerzett erőszakosan, de szabályosan labdát, majd szépen ki is használta azt, amíg ellenfele a reklamálással volt elfoglalva. Az utolsó 10 perc 8-6-os vezetésünkkel kezdődött el, de a hazaiak szemmel láthatóan egyre nehezebben viselték előnyünket.

Ekkor a játékvezetők sem álltak feladatuk magaslatán. Ítéleteikkel próbálták a folyamatos játékot erőltetni, de erre nem voltak igazán vevők a csapatok. A 33. percben Kolenát például két kézzel lökték ki a pályáról a sarok közelében, mégis néma maradt a sípjuk, és az ezt követő kisebb szóváltást sem tudták lekezelni. Egy perccel később egyújabb szóváltás következett, amiben viszont nem az kapott sárga lapot, aki sértegette játékosunkat, hanem az előbbi ítélet után felfokozott hangulatban játszó Kolena. Sőt egy kezezés miatti büntető elmaradását is számonkérhetjük a játékvezetőkön.

Szerencsére ezután sikerült lenyugodni csapatunknak, és a labdára koncentráltak Simonék, míg az ellenfél folytatta az ideges játékát. Ennek köszönhetően pedig előbb Ivanics vert be egy kipattanót, majd Decsi szinte lemásolva előző gólját, már harmadik találatát szerezte, és végül a 100. NB II-es mérkőzésén játszó Munkácsi is betalált egy távoli, cikázó lövéssel. Így végül ötgólos sikerrel (11-6) vettük az első Fáy utcai akadályt. Két forduló múlva az 1988 Déli FC Vasas vendégei leszünk ugyanebben a csarnokban.

Addig azonban még vár ránk egy Vác elleni hazai találkozó - a válogatott szünet miatti két hetes szünetet követően - március 30-án, hétfőn 20:20 órától a budakalászi MegArénában.

JEGYZŐKÖNYV