Remek győzelemmel zártuk az alapszakaszt! - NB II. (26.): Újpest FC-220Volt - Airnergy FC 6-5 (2-1)
Egy percre sem engedte ki a vezetést a kezéből az Újpest FC-220Volt az Airnergy FC elleni mérkőzésen, sőt, már 6-1-re is vezettünk a második félidő közepén. A vége mégis izgalmasra sikeredett! Decsi Dávid 3 gólt ért el, de betalált Sós László, Profanter Ádám és Munkácsi Tibor is! Lemásoltuk a Vác elleni sikert, és újra 6-5-re nyertünk hazai pályán. Következhet a rájátszás a három csoport 12. helyezettjei között. Ellenfeleink a tápiószentmártoni Magyar Máltai SZSE, azaz volt edzőnk, Tóth Keve és volt játékosunk, Torma László jelenlegi csapata, valamint a mérkőzéseit az érdi csarnokban játszó - egyébként nagytétényi illetőségű - AC Villám SE!
Nagy elánnal vetette magát a küzdelembe mindkét csapat. Az első 10 percben azonban kétszer is a kapufát találtuk el. Előbb Garami, majd Decsi bombázott a lécre. A túloldalon pedig Csicsónak kellett többször is védenie. Aztán a 13. percben Sós ugrott ki egyedül és a változatosság kedvéért lövése a kapuson átcsorogva szintén a kapuáról vágódott vissza. Szerencsére pont Sós elé, aki másodszorra nem hibázott. (1-0)
A 16. percben egy szép egyérintős akció végén Machalek révén egyenlítettek a vendégek. (1-1) Ezután pedig felváltva kerültek veszélybe a kapuk. A ziccereknek köszönhetően már 3-4 gólt is szerezhettünk volna, de az ellenfélnek is voltak lövései, amelyeknél szükség volt Csicsó bravúrjára.
A félidő utolsó percében pedig egy szép kontra után megszereztük újra a vezetést. Garami kapott egy hosszú labdát a baloldalon, utánanyargalt, majd az alapvonal közeléből estében középreadott, a túloldalon érkező Decsi pedig 1 lépésről a léc alá bombázott. (2-1)
Remekül kezdtük a második játékrészt: a 21. perc végén Profanter pimasz gólja adta meg egy remek 10 perc kezdetét. Játékosunk a passzra számító védő és kapus mellett ütemtelenül a kapu bal oldalába lőtt. (3-1) Nem sokkal később Decsi éles szögből, balról talált a hálóba. (4-1)
A 27. percben Decsi küzdötte le a szélen a védőt, majd lőtt, és a labda a kapuson valahogy átjutva begurult a ketrecbe. (5-1) Ekkor bizony az ellenfélnek momentumai sem voltak, alig jutottak el a kapunkig. Sőt a 31. percben egy szöglet után középre passzolt labdát Munkácsi repített a vendégek kapujába. (6-1)
Az ellenfél ezután időt kért, és próbálta csökkenteni a különbséget, melynek egy végletekig kijátszott akció lett a következménye, aminek végén Dévényi volt eredményes (6-2)
Nagy erőket mozgósított az Airnergy ezekben a percekben, és a 36. percben szerzett Simon-gól (6-3) elhitette velük, hogy még nincs lefutva a mérkőzés. Ekkor két percen belül előbb újra Dévényi, majd újra Machalek volt eredményes. Három perccel a vége előtt egy gólra felzárkózott a vendégcsapat. (6-5)
A lila-fehér csapat viszont remekül zárta a területeket az utolsó percekben, és így Machalekék nem tudtak több gólt szerezni. A Vác után, tehát hazai pályán újra egy magasabban jegyzett csapatot sikerült felülmúlnia az Újpest FC-220Voltnak. A mai győzelem értékét növeli, hogy egyik legjobb góllövőnket, Vincze Dezsőt is tudta pótolni a csapat.
Az alapszakaszt a 12. helyen zártuk az NB II. Közép-csoportjában, úgy hogy az őszi 4 pontot 18 ponttal toldottuk meg tavasszal. A tavaszi tabellán ez a 8-9. helyet jelentené, pont mai ellenfelünkkel holtvesenyben.
A rájátszás sorsolása kedden zajlik. Ellenfeleink az MMSZ SE és az AC Villám lesznek!
Következő mérkőzések
Magyar Kupa 2.forduló:
Asterix SC Érd - Újpest FC
2025.11.17. Hétfő, 20:40 óra
Érdi Sportcsarnok
13.forduló:
HOPE Futsal - Újpest FC
2025.11.20. Csütörtök,
20:30 óra
Gyáli Sportcsarnok
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 12 | 12 | +39 | 36 |
| 2 | Újpest FC | 12 | 10 | +36 | 30 |
| 3 | Nyíregyháza | 12 | 7 | +45 | 24 |
| 4 | Aramis SE | 12 | 6 | -2 | 19 |
| 5 | Kecskemét | 13 | 6 | -9 | 18 |
| 6 | DEAC | 12 | 5 | +4 | 18 |
| 7 | Berettyóújfalu | 12 | 4 | +9 | 15 |
| 8 | Nyírbátor | 13 | 4 | -1 | 14 |
| 9 | HOPE | 13 | 4 | -17 | 14 |
| 10 | PTE-PEAC | 12 | 3 | -15 | 13 |
| 11 | MFA | 12 | 3 | -20 | 9 |
| 12 | Haladás | 13 | 1 | -69 | 4 |
Gól, gólpassz (11.08.)
Gólok:
15 gólos: Suscsák Máté
7 gólos: Pál Patrik
6 gólos: Lucas Moreira
6 gólos: Östör Martin
5 gólos: Thiago Cardoso
5 gólos: Czerman Márk
5 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
10 asziszt: Pál Patrik
9 asziszt: Lucas Moreira
5 asziszt: Östör Martin
4 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
4 asziszt: Suscsák Máté
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Czerman Márk
2 asziszt: Medveczki Máté
1 asziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2025.11.08. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 83/68 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 94/46 |
| Östör Martin | 123/45 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 65/34 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Czerman Márk | 41/26 |
| Thiago Cardoso | 44/24 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai


