
Győzelemmel kezdtük a rájátszást! – Újpest FC-220Volt - MMSZ SE 6-3 (3-1)
Simon Péter ezúttal végig csak a kispadról irányította a csapatot, de így is magabiztosan nyertük meg az MMSZ SE elleni mérkőzést. Már a találkozó 4. percében megszereztük az első találatot, majd végig vezetve győztük le a Keleti-csoport 12. helyezettjét. Góljainkat Kolena 3, Vincze 2 és Decsi szerezték.
JEGYZŐKÖNYV ITT!
A mérkőzést jól kezdte csapatunk, a 4. percben Sós a jobb oldalról jól passzolt a túloldalon érkező Kolenához, aki a hosszú sarokba lőtt. (1-0) A 13. percben egyenlített az MMSZ SE Gregus találatával. (1-1) Három perccel később Huszák szerzett labdát az ellenfél térelének közepén, majd Vinczéhez játszott, aki a kapu előtt átlőtte a labdát a jobb oldalon üresen érkező Decsi elé, aki nem hibázott. (2-1) A 18. minutumban Kolena szezett labdát, majd 9 m-es lövése a kapust is érintve jutott a hálóba. (3-1)
Szünet után sokáig nem változott az eredmény, majd a 29. percben mi adtuk el a labdát a saját térfelünkön, de Sós elsőre mentett a kapu előterében, majd ahelyett, hogy kirúgta volna az alapvonalon túlra, inkább próbálta azt megjátszani, de Torma lefülelte az átadást, akinek középreadását De Mello passzolta közelről a kapunkba. (3-2)
Visszakaptuk! Még ebben a percben Szűcs kapus passzolta oda a labdát Kolenához, aki egyből lőtt, de a játékszer kivágódott a védőkről, azonban pont Vincze elé, aki 10 m-ről középről már nem hibázott. (4-2)
A 31. percben növelhettük volna az előnyt. Profanter egy remek szóló után tolta ki a labdát balra Vincze elé, aki azonban a bal oldali kapufára perdített. Egy perc múlva Garami tört előre, de Gregus hátulról buktatta, amiért a játékvezetők kiállították. Az emberelőnyben szépen járattuk a labdát, mígnem Kolena lapos lövése meglepte a kapust, és a hálóőr lábáról a kapu közepébe pattant a golyó. (5-2)
Nem örülhettünk azonban sokáig. Pupos maradt egyedül a baloldalon, és Csicsó mellett a hosszúba talált. (5-3)Két perccel a vége előtt aztán egy újabb máltai védelmi baki után eldőlt a mérkőzés. Egy újpesti előreívelésbe De Mello fejjel még beleért, amivel megzavarta kapusát, így a labda Szűcsről Vincze elé pattant, aki közelről az üres kapuba bombázott. (6-3)
Összességében egy védelmi hibákkal tarkított találkozón megérdemelten győztünk, mert kevesebbet bakiztunk a saját kapunk előtt, mint Tóth Keve játékosai.
Jövő hét hétfőn 20 óra 20 perctől ismét hazai pályán lépünk pályára. Ezúttal az AC Villám látogat a budakalászi MegArénába. Ez lesz az utolsó hazai találkozónk a bajnokságban. Várunk minden kedves szurkolónkat a búcsúra!
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (?)
Kovács Benjamin (?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
