Beharangozó: Újpest FC-220Volt - PAFC-Mitre
A 13. forduló következik az NB II-es futsal bajnokságban. Egy igazi élcsapat, a 2. helyen álló PAFC-Mitre látogat el hozzánk. A piliscsabaiak 3 éve vesznek részt a futsal bajnokságokban. Történetük első mérkőzését pont az Újpest FC-220Volt ellenében játszották 2013. szeptember 13-án. A PAFC otthonában ekkor 4-1-es győzelmet arattunk, majd a tavaszi visszavágón a Halassy Sportcsarnokban 7-3-ra múltük felül a Pest-megyei csapatot.
A 2014-15-ös bajnokságra jelentősen megerősödött a PAFC, és mindkétszer nagyarányú vereségbe futottunk bele velük szemben.
A két klub között remek a kapcsolat. Ennek köszönhetően már több felkészülési mérkőzést is játszottunk egymás ellen. Sőt részt vehettünk az I. CIB Bank Kupán is, melyet mostani ellenfelünk rendezett 2015 nyarán!
Zoufal Nándor játékos-edző talán a szezonban első alkalommal szinte teljes csapatára számíthat, csak Freud Gábor és Csicsó Sándor sérült, így szeretnénk megszorongatni vendégeinket, akik most is a 2. helyen állnak a bajnokságban.
Gyere és szurkolj a csapatnak!
Mutasd be kinyomtatva vagy telefonon ezt az invitálást a bejáratnál és te is ingyen megtekintheted a 2. helyezett Piliscsaba elleni mérkőzést!
Hajrá lilák!
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |