Beharangozó: Újpesti rangadó hétfőn este az Omszki tó mellett!
2009-ben, amikor megalakult az Újpest Futsal Club, még nem gondoltuk volna, hogy újpesti csapatokkal is meg kell majd küzdenünk a bajnokságban. 2012-ig nem is fordult elő ilyen, de ekkor az UTE is elindult az NB II-es futsal bajnokságban, majd tavaly a KSK is ellenfelünk volt. Idén a káposztásmegyeriek már nem indítottak csapatot, így maradt az immár negyedik éve zajló UTE elleni párharc. Az eddigi 9 mérkőzés mérlege az Újpest FC-220Volt szempontjából 4 győzelem és 5 vereség!
A 2015-16-os bajnokságban egyszer már összecsapott a két csapat. Akkor szintén az UTE hazai pályájanak is számító Budakalászi Sportcsarnokban léptünk pályára, és 8-2-es győzelmet arattunk.
A tavaszi szezonra az UTE is erősödött, és jobb eredményeket ér el, mint ősszel. Az eddigi két fordulóban 4 pontot szereztek, és ezzel előreléptek egyet a sereghajtó pozícióból.
Zoufal Nándor tanítványai jelenleg két hellyel és 4 ponttal előzik meg az UTE-t, így a szokásokhoz hűen most is nagy csata várható a győzelemért. Érdemes lesz kilátogatni tehát a Budakalászi Sportcsarnokba a hétfőn este 21:20 órakor kezdődő mérkőzésre.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |