24. forduló: Kevés volt az egyfélidőnyi jó játék
A hétfői nagyarányú győzelem után pénteken újabb forduló várt játékosainkra. Ezúttal a Máltai SZSE ideiglenes otthonába, a Kerék utcába látogattunk, ahol tavasszal már egy győzelmet sikerült elérnünk a Romhány ellenében. Ezúttal öt hiányzónk is volt: nem tarthatott a csapattal Vincze, Tóth, László, Kolder Nagy és Demián sem.
Ennek ellenére remekül kezdtük a találkozót, hiszen már az első percben néhány másodperc után megszereztük a vezetést Garami révén, majd egy óriási labdaeladásból az ellenfél hamar ki is egyenlitett. Sorcsere és centerjáték után (Szabó készítette le a lövést Sósnak) sikerült újra vezetést szerezni, amit néhány perccel később egy szélről belőtt labdával egyenlíettek a vendégek, sőt pár percre rá a vezetést is megszerezték. Nem sokáig, Kolena két gólja (a második kisbüntetőből) ismét a mieinket juttatta vezetéshez. Sőt ezen kívül Zoufal még elhibázott egy kisbüntetőt az ekkor már igen paprikás hangulatú mérkőzésen. A félidő Torma nagybüntetőjével alakult ki 4-4-es állásra. A mieink birtokolták többet a labdát, voltak kezdeményezőbbek, a gólok viszont elsősorban egymás hibájából születtek, mely után 4-4-es döntetlennel ért véget az első játékrész.
Szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, majd egy kontra után a máltaiak éles szögből leadott lövése utat talált Szöczei kapujába és megszerezték a vezetést. Ezt még sikerült egalizálni Sós lövése álta, amely bepattant egy hazai játékosról, de újabb labdavesztések révén ismét eredményes kontrákat vezettek a hazaiak és jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattak.
Jegyzőkönyv:
NBII, Közép-csoport, 24. forduló:
Máltai SZSE - Újpest FC-220Volt 7-5 (4-4)
Málta: Madarász - Torma, Szabó D., Szécsi, Kántor Cs.: Szőnyi, Gregus, Szemán, Simon, Pupos
Vezetőedző: Tóth Keve
Újpest: Csicsó - Garami, Kolena, Szabó Zs., Solti; Cserék: Hornyák, Sós L., Munkácsi, Zoufal, Szőczei (k)
Gólszerzők: Torma (2., 16.), Gregus (10., 23.), Szemán (13.), Szabó D. (28., 37.) ill. Garami (1.), Szabó Zs. (5.), Kolena (15., 16.), Szécsi (26. - öngól)
Sárga lap: Szabó D., ill. Szabó Zs., Csicsó, Zoufal
Piros lap: -
A jegyzőkönyv ide kattintva megtekinthető!
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 9.forduló:
május 16. péntek
Veszprém - Újpest FC
Március 15. téri sportcsarnok
18:30 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 8 | 22 | 25 | 25 |
2 | Kecskemét | 8 | 20 | 3 | 20 |
3 | Berettyóújfalu | 8 | 17 | 9 | 19 |
4 | Nyíregyháza | 8 | 18 | 0 | 15 |
5 | Haladás | 8 | 16 | -26 | 9 |
6 | Újpest FC | 8 | 13 | -11 | 4 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 05.14.
19 gólos: Thiago Cardoso (3)
17 gólos: Czerman Márk (4)
16 gólos: Lucas Moreira (6)
15 gólos: Hadzsi Máté (5)
8 gólos: Östör Martin (2)
8 gólos: Vas Ádám (4)
5 gólos: Sipos Gergő (5)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Medveczki Máté (2)
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
17 assziszt: Lucas Moreira
15 assziszt: Thiago Cardoso
13 assziszt: Czerman Márk
11 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Milavecz Kevin
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.14. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 81/38 |
Östör Martin | 109/37 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 51/27 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 30/19 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 27/17 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |