Pénteken Urbán Flóri csapata ellen meccselünk!
A hétfői Csömör elleni győzelem után pénteken 21 órakor Csömörre látogatunk, hiszen itt fogad minket a Rákospalotai Reactor SE csapata. Vendéglátóink újak a futsal NB II mezőnyében, az előző évben a BVSC műfüves kispályás bajnokságában szerepeltek, ahol a középmezőnyben végeztek. Edzőjük az az Urbán Flőrián, aki szintén Újpest-szívvel rendelketik,, akárcsak a mi csapatunk játékosai. Zoufal Nándor vezetőedző holnap is több hiányzót nélkülözni fog a keretből, hiszen Garami, Czerman, Szőczei, Hornyák és Sós sem szerepelhet a mérkőzésen. Ellenben minden bizonnyal számíthat Tóth Krisztiánra, aki felépült betegségéből.
A Reactor az első két fordulóban vereséget szenvedett a bajnokságban. Előbb a Monor győzött ellene 9-3-ra a csömöri csarnokban, majd a Váctól szenvedtek 12-1-es vereséget.
Kolenáék ugyanakkor két győzelemmel kezdték a sorozatot. Előbb a Dunakeszit, majd a Rubeolát is sikerült legyőznünk két-két góllal. A hiányzők ellenére most is a három pont reményében lép pályára lila-fehér csapatunk.
Aki ki szeretne látogatni a mérkőzésre, az az Örs Vezér teréről induló HÉV-vel megteheti. A csarnok címe: 2141. Csömör, Major u 7-9.
Minden szurkolónkat szeretettel várunk!
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |