Képriport: Újpest-Rubeola MK

IMG_5198.JPG

Galériánkban megtekinthetőek az Újpest Futsal Club–Rubeola FC Csömör futsal Magyar Kupa mérkőzés legjobb fotói. A 4-3-as újpesti győzelemmel véget ért találkozóról készült 47 képből álló képriport megtekintéséhez KLIKKELJ IDE!

A fotókat Wéber Zsófia készítette!

Rangadóra készülünk, de csak együtt sikerülhet!

IMG_2575.jpg

Egyelőre furcsa ezt leírni, hiszen csak idén csatlakoztunk az NB I mezőnyéhez, de az eddigi eredmények alapján kijelenthető, hogy 2010. október 11-én rangadót játszunk Rozsnyai úti otthonunkban. Három bajnoki forduló után 2 győzelem, és 1 döntetlen áll az Újpest Futsal Club mellett a tabellán, és ennek köszönhetően a bajnokság második helyén állunk. Következő ellenfelünk, a magyar futsal egyik topcsapata, a Mezei-Vill FC Berettyóújfalu eddig három győzelmet ért el, így vezeti a táblázatot. A mérkőzésre elővételben jegyek kaphatók az Újpest FC Shopjában.

Zoufal Nándor: "Még nem élveztem annyira, mint tavaly. Igyekszem utolérni magam"

img_7162.preview.jpg

Zoufal Nándor tavaly csapatunk házi-gólkirálya volt, ám az új idényben munkája mellett kevesebb időt tud a futsalra szakítani. Az élet azonban úgy hozta, hogy a Rubeola elleni MK-meccs során visszatérhetett a csapatba, ráadásul rögtön kezdőként jutott szóhoz Jávor István együttesében. A mérkőzés után elmondta a kondíciójával még elégedetlen, de lehetőségeihez mérten mindent elkövet azért, hogy ismét a csapat segítségére legyen góljaival.

MK: Újpest FC-Rubeola FC: Edzői értékelések

javorozdpalyan.JPG

Az Újpest-Rubeola (4-3) Magyar Kupa-mérkőzés után Czinege László, a vendégek mestere, több pozitívumot is látott csapata teljesítményében, főleg a két héttel korábbi - egymás elleni - bajnokihoz képest. Jávor István a továbbjutás kivívása mellett, egy új taktikai húzást is gyakoroltatott együttesével, ami összességében - értékelése szerint - jól sült el, ám még sokat kell gyakorolni.

MK: Továbbjutás nagy küzdelemben

futsalpacsik.jpg

Az Újpest Futsal Club 2. MK mérkőzése:

Magyar Kupa, 2010-2011., 1. forduló:
Újpest FC–Rubeola FC Csömör
4-3 (2-0)
Láng Vasas Sportcsarnok, 120 néző
Jv.: Rózsa József (Makk László, Moldván István)
Újpest FC: Hell - Zoufal, Smiri, Takó, Fülep
; Pátrovics (k), Kurucz, Freud, Totika, Szondi, Szűcs, Tvaruska
Vezetőedző: Jávor István
Rubeola FC: Sajben - Smeló, Kinde, Vadászi, Egle; Káplár, Ruszin, Reiter, Sípos, Dénes, Kassai, Nagy Z.
Vezetőedző: Czinege László
Gólszerzők: Szűcs (5', 11'), Tvaruska (24'), Kurucz (31') ill Egle (23', 28', 34')

Sárga lap: -
Piros lap: -

Tartalom átvétel