
Óriási csatában újabb győzelem - továbbra is az élen!
NB II. Közép-keleti csoport, 7. forduló:
Újpest FC-220Volt – UFC Gyömrő 4-2 (2-2)
Gólszerzőink: Kapcsos Vince (2), Kolena Norbert, Tóth Krisztián
Hétfőn este közel 200 néző előtt került sor az NB II. 7. fordulójában az Újpest FC-220Volt Gyömrő elleni mérkőzésére. Ezúttal is voltak hiányzók csapatunkban, hiszen Csicsóra, Garamira, Hornyákra és Szabó Zsoltra nem számíthatott Zoufal Nándor vezetőedző. Felvezetésként a bevonuló csapatokat utánpótlás játékosaink kísérték a kezdőkörbe. A találkozó első percében Kolena távoli lövésével már nálunk volt az előny, és bár 2-0 után a vendégek egyenlítettek, és néha ezután is okoztak nehéz perceket kapunk előtt, végül a debütáló Kapcsos Vince eldöntötte a három pont sorsát.
Még szinte mindenki el sem foglalta helyét a lelátón, máris megszereztük a vezetést, 27 másodperc eltelte után Kolena Norbert lövése akadt meg a vendégek kapujában. (1-0) Ezután is támadásban maradt csapatunk, és egy szögletvariációt követően Zoufal passzából Tóth Krisztián közelről helyezett a kapuba. (2-0)
A félidő felétől egyre többször jutott el a Gyömrő is a kapunkhoz, és egy kontrát követően a kettő az egy elleni helyzetet kihasználva Preska Bálint lőtt Szőczei mellett a kapunk bal oldalába. (2-1) Már csak harminc másodperc volt hátra a félidőből, csapatunk támadhatott, de eladtuk a labdát és a vendégek Blazsán Tamás révén gólt szereztek, így döntetlennel zárult a félidő. (2-2)
A második játékrészt a vendégek kezdték jobban, de egy remek ellentámadást követően Tóvizi Tamás remekül passzolt az első futsal meccsén szereplő Kapcsos Vince elé, aki két lépésről a kapuba passzolt. (3-2) A félidő további részében mindkét csapat előtt adódtak kisebb-nagyobb helyzetek, de gólt egészen az utolsó előtti másodpercig nem sikerült szerezni. Ekkor Szőczei kaparintott meg egy labdát, amit rögtön kapura is lőtt, de a kapuáról visszapattant a játékszer, amire egyedül érkezett Kapcsos Vince, és egy igazítás után begurította az üres kapuba, keretbe foglava ezzel a mérkőzést. (4-2)
Összességében egy jó hangulatú, izgalmas mérkőzést láthatott a kilátogató szépszámú nézősereg, ahol néha a szerencse is mellénk állt. A győzelemnek köszönhetően az Újpest FC-220Volt a 7. forduló után is maradt az első helyen.
Jövő hét hétfőn egy igen nehéz találkozó vár ránk, hiszen Szegedre látogatunk, ahol a volt NB I-es játékosokat is szerepeltető SZTE EHÖK SE ellen lépünk pályára.
Újpest FC-220Volt – UFC Gyömrő 4-2 (2-2)
Budakalász, 200 néző, V.: Kovács G., Pápai Z., Molnár Cs.
Újpest: Szőczei - Petró, Kolena, Czerman, Vincze D., Cs.: Tóth K., Zoufal, Tóvizi, Kapcsos, Sós, Joó, Kolder Nagy, János Z.,
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Gyömrő: Gyurján - Blazsán, Horváth, Gerbovits, Vígh, Cs.: Molnár, Preska, Matyó, Maka
Gólok: Kolena (1.), Tóth K. (7.), Kapcsos (24., 40.), ill. Preska (12.), Blazsán (20.)
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (?)
Kovács Benjamin (?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
