Az egy lőtt gól most kevés volt...
NB II. Közép-keleti csoport, 13. forduló:
Rubeola FC Csömör - Újpest FC-220Volt 6-1 (2-0)
Gólszerzőnk: Joó Ádám (36.)
A hétfői Dunakeszi elleni döntetlen után pénteken újabb nagy feladat állt Zoufal Nándor csapata előtt. Ezúttal a Csömör otthonába látogatttunk. Sajnos a hiányzók sora tovább bővült, így Szabó, Hornyák és Garami mellett ezúttal Tóvizi és Sós sem léphetett pályára. Újoncot is avattunk László Bence személyében.
A mérkőzés elején gyorsan gólt kaptunk, és továbbra is fölényben játszott a hazai gárda, de Csicsó Sándor remek védésekkel meccsben tartotta csapatunkat. Sajnos a játékvezetők könnyen adták a faultokat, így összegyűlt az 5 szabálytalanságunk, ami után már 10 m-esekkel jöttek a csömöriek. Kétszer is próbálkozhattak, amiből egyet értékesítettek is, így kétgólos hátrányban mentünk szünetre.
A második játékrészt nagyobb sebességgel kezdtük, már több veszélyes helyzetet is kialakítottunk, de aztán két gyors gól megpecsételte a sorsunkat, és egy kicsit el is vette a vállalkozókedvünket. A 36. percben Joó Ádám révén sikerült szépítenünk, aki remekül érkezett a hosszú saroknál. A végén még egy gólt értek el a hazaiak, így 6-1-es vereséget szenvedtünk riválisunk otthonában.
Nem játszottunk jól, de nem szabad elkeseredni, hiszen ez volt az első(!) vereségünk a tabella első 6 helyén álló csapat elleni mérkőzéseken.
Idei utolsó találkozónkat december 19-én 21:20 órától Urbán Flórián csapata, a Rákospalotai Reactor ellen vívjuk a Budakalászi Sportcsarnokban. Azon a mérkőzésen szeretnénk szépen búcsúztatni a 2016-os esztendőt.
Rubeola FC Csömör– Újpest FC-220Volt 6-1 (2-0)
Csömör, 100 néző, V.: Borbás, Túri, Farkas
Csömör: Nagy Z. - Érsek, Maruzsi, Jenei, Takó, Cs.: Smeló, Nehéz, Husz, Várkonyi, Tősér, Gyárfás, Kiss, Tápi
Vezetőedző: Jávor István
Újpest: Csicsó - Czerman, Kolena, Petró, Vincze, Cs.: Szőczei, Joó, Kapcsos, Tóth K., János Z., László B., Zoufal
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Gólok: Érsek (4.), Jenei (11., 34.), Gyárfás (26., 40.), Maruzsi (32.) ill. Joó (36.)
Sárga lap: Maruzsi (7.), ill. Zoufal (5.), János Z. (38.)
Kiállítva: -
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |