
Kinyílt a gólzsák! Szép győzelemmel zártuk az évet!
NB II. Közép-keleti csoport, 14. forduló:
Újpest FC-220Volt – Rákospalotai Reactor SE 13-3 (5-1)
Gólszerzőink: Tóvizi Tamás (4), Kapcsos Vince (2), Kolder Nagy Dániel (2), Garami Mátyás (2), Sós László, Kolena Norbert, Vincze Dezső
Ahogyan azt megszokhattuk az év folyamán, ezúttal is többen hiányoztak Zoufal Nándor csapatából az aktuális mérkőzésünkön. Ezúttal a házi góllövőlista vezetője, Czerman Márk - sarokgyulladás - is csatlakozott a sérült Szabó Zsolthoz, de Hornyák Ádám és Tóth Krisztián sem tudott játszani. A mérkőzés előtt klubunk köszöntötte két játékosát, Kolena Norbertet és Sós Lászlót, akik mindketten elérték a 100. bajnoki mérkőzést az Újpest Futsal Club színeiben!
A találkozó hazai góllal kezdődött, Tóvizi Tamás szerzett vezetést, amikor a bal oldalról lőtte ki a hosszú sarkot, majd egy percre rá az ő szabálytalankodása utáni 7 m-es szabadrúgást váltották gólra a vendégek Kapcsos József révén. (1-1) A 6. percig kellett várni, hogy újra nálunk legyen az előny. Ekkor a mi Kapcsos Vincénk adott az alapvonaltól az érkező Sós László elé, aki nem hibázott. A félidő közepén újabb két Tóvizi találat következett, előbb egy közeli perdítéssel, majd egy távoli lövéssel vette be a vendégek kapuját. És, hogy ez a játékrész már véglegesen is Tóvizi Tamáshoz legyen köthető, arról a félidő utolsó percében eleresztett lövésével gondoskodott, ami valahogy surranva szintén eljutott a hálóig. Így megnyugtató 5-1-es előnnyel mehettünk a szünetre.
A második játékrészben gyorsan növeltük előnyünket Kapcsos Vince a jobb oldalról úgy lőtte középre a labdát, hogy az a menteni igyekvő védőről a kapuba pattant. (6-1) Ezután gyorsan meg is nyugodtunk, és Urbán Flóri csapata két gyors kontrát vezetve mattolta a félidőben Csicsó Sándort váltó Szőczei Istvánt. Előbb Simó Gergely, majd Kiszely Bence talált a kapunkba. (6-3)
A vendégek ekkor mintha kicsit felbátorodtak volna, de egy gyors támadás végén Vincze Dezső lőtt jobbról a jobb sarokba, és ezzel visszaállt a megnyugtató különbség. (7-3) A 30.perctől gyors egymásutánban 4 gólt értünk el: Kapcsos Vince nyitotta a sort, aki egy remekül kijátszott akciót fejezett be, majd Kolena Norbert is értékesítette sokadik helyzetét, ezzel betalált jubileumi bajnokiján. 100. mérkőzésén 66. találatát szerezve! Ezután két Garami Mátyás lövés is beakadt, így már 11-3 állt az eredményjelzőtáblán.
Az utolsó 5 perc kezdetén aztán Kapcsos Vince sokadik gólpasszát adva Kolder Nagy Dánielt is kihagyhatatlan helyzetbe hozta, aki ezután egy szép lövéssel szintén megduplázta góljai számát. Végül 13-3-ra győztünk, és először a szezonban jutottunk 10 lőtt gól fölé.
A folytatást a 3. helyről várjuk, de azt hozzá kell tenni, gogy a mögöttünk álló Kecskemét két mérkőzéssel kevesebbet játszott. Most három hét szünet következik a bajnokságban, és szeptember 9-én Vácra látogatunk, ahol egy rangadó vár ránk a mindig erős Pest-megyei csapat ellen.
Újpest FC-220Volt – Rákospalotai Reactor SE 13-3 (5-1)
Budakalász, 100 néző, V.: Török, Harmath, Dobó
Újpest: Csicsó - Petró, Kolena, Tóvizi, Vincze D., Cs.: Szőczei, Garami, Kapcsos V., László B., Sós, Joó, János Z., Kolder Nagy
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Reactor: Jókay-Guttmann - Kelemen, Kiszely, Simó, Kapcsos J., Cs.: Bognár, Iglói
Vezetőedző: Urbán Flórián
Gólok: Tóvizi (2., 10., 11., 20.), Kapcsos (21., 30.), Garami (31., 32.), Kolder Nagy (34., 36.), Sós (6.), Vincze D. (27.), Kolena (30.), ill. Kapcsos J. (3.), Simó (24.), Kiszely (25.)
Sárga lap: Tóvizi (3.)
Kiállítva: -
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Aramis)
Füstös Dominik (U19-ből)
Cserkuti Kende (U19-ből)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Östör Martni (abbahagyta)
Sipos Gergő (olasz ?)
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink

