
Védekezési hibáink megbosszulták magukat!
NB II. Keleti csoport, 2. forduló:
Kincsem Lovaspark – Újpest FC-220Volt 8-5 (3-2)
Tápiószentmárton, 40 néző.
Gólszerzőink: Namuquita Roland, Kapcsos Vince, Hajdú Norbert, Szabó Zsolt, Kanalas László
A bajnokság 2. fordulójában egy feszült mérkőzésen 8-5-ös vereséget szenvedtünk a Kincsem Lovaspark otthonában. Kapusunk, Szőczei István a kiállítás sorsára jutott. Helyére Hajdú Norbert állt a háló elé, és kiválóan őrizte a kaput, mindössze egy büntetőgólt kapott. Sajnos több furcsa játékvezetői ítélet sújtotta csapatunkat, így elég ideges légkörben zajlott a találkozó.
Jövő hét hétfőn a listavezető Csömört fogadjuk a Budakalászi Sportcsarnokban!
A nagy távolságok miatt - ahogy idén többször is lesz - , ezúttal is busszal utaztunk a tápiószentmártoni találkozóra, ahol a Kincsem várt ránk. A mérkőzés nagy iramban kezdődött, mindkét csapat a rohanást választotta, és ez először egy hazai, majd Szabó Zsolt révén egy újpesti kapufában testesült meg, mígnem a 11. percben a bal oldalon üresen maradó Hámory Zoltán a kilépő Szőczeit megelőzve a kapuba perdített. (1-0) Közben kapusunk sárga lapot is kapott, mert eltalálta a gólszerző lábát. A gólt egy hazai labdaszerzés előzte meg, ahol a félpályánál Nagy Dani lábát rúgta el a Kincsem játékosa, de a játékvezetők továbbengedték a játékot. Ha lefújják, nincs a gól és a sárga lap sem kapusunknak, ami később második sárgás kiállítást ért. Továbbra is nagy lendülettel támadtunk, és egy szép összjáték végén Kapcsos Vince tanári középreadását Namuquita Roland lőtte a kapuba. (1-1) Sajnos nem sokáig örülhettünk a döntetlennek, ugyanis megint üresen maradt egy hazai játékos a bal oldalunkon, ezúttal Sárközi Szabolcs, aki nem is hibázta el a lehetőséget. (2-1) A 17. percben Namuquita határozott labdaszerzését követően a már csak a kapussal szembenálló Kapcsos Vince újra egalizált (2-2), de a félidő vége előtt 10 mp-cel egy szerencsétlen góllal újra a hazaiak vezettek, egy beadás ugyanis a menteni igyekvő Szabó Zsoltról vágódott a kapunkba (3-2) Így előnnyel térhetett szünetre a Kincsem.
Szünet után próbáltunk egyenlíteni, de a hazaiaknál immár sokadszor maradt üres ember a baloldalon, ezúttal Lovasi Balázs talált a kapunkba. (4-2) Nem sokkal később Kapcsos remek visszaadását Hajdú Norbert lőtte középről a hálóba. (4-3)
Küzdött a csapat, de valami hiányzott, és a védekezésünk az egész mérkőzésen elcsúszott, így újra a bal oldalon maradt üresen ember, újra Hámori Zoltán személyében. (5-3). Sőt 1 perc múlva Tóth István váratlan, takarásból megeresztett távoli lövése is utat talált Szőczei kapujába. (6-3) Ekkor szinte semmi sem sikerült csapatunknak, és a labdaeladásokkal könnyű helyzetbe hoztuk a hazaiakat, akik éltek is a lehetőséggel, Mi több a 34. percben egy viszonylag kiszorított helyzetből Tóth István lőtt bombagólt, ami láthatóan már kapusunkat is megviselte. (7-3)
Kétségtelen sokszor került olyan helyzetbe a találkozón, amikor egy az egyben maradt a Kincsem támadóival, így igen nehéz feladata volt ezen a napon.
Aztán még ebben a percben második sárgával a hazai játékosok nem kis unszolására a játékvezető kiállította a dühében a labdát falnak rúgó Szőczei Istvánt, így kapus nélkül maradtunk. A háló elé Hajdú Norbert állt, és az emberelőnyben támadó Lovaspark ellen többször is jól avatkozott közbe, miközben emberhátrányban két nagy ziccerünk is volt, de nem tudtuk belőni azokat.
Ahogy letelt a kiállítás, úgy az 5 a 4 elleni játékra váltottunk. Hajdú Norbert lépett fel a kapuból a támadó térfélre, ahol sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, de a befejezés többször nem sikerült, vagy a hazaiak kapusa hárított. Aztán a 38. percben meglett a szépítés, Szabó Zsolt lőtte közvetlen közelről a hosszú sarokba a labdát. (7-4) Ezután újabb kimaradt helyzetek, majd az utolsó perc elején Kanalas László egy kipattanó utáni távoli jobb alsó sarkos lövéssel tovább szépített. (7-5) Sajnos azonban a további zárkózásra, és az egyenlítésre már nem maradt idő. Sőt 10 mp-cel a vége előtt Hajdú húzta el a hazaiak játékosának lábát, a büntetőt pedig Vörös István értékesítette, kialakítva a 8-5-ös végeredményt.
Összességében elmondható, hogy bár nagyon küzdött a csapat, de a Kincsem ellen nem fértek bele az eladott labdák, és a rossz védekezés. Figyelemreméltó, hogy az összes kapott gólunkat a bal oldalról kaptuk, és szinte mindig volt üres ember ezeknél a szituációknál a hazaiak részéről. Nagyobb gond, hogy egyetlen igazolással rendelkező kapusunkat is elvesztettük a jövő heti Rubeola Csömör elleni hazai rangadóra, így nehéz pillanatok elé nézünk a következő találkozóra, amire jövő hét hétfőn, 21:20 órakor kerül sor a Budakalászi Sportcsarnokban.
Kincsem Lovaspark SE – Újpest FC-220Volt 8-5 (3-2)
Tápiószentmárton, 40 néző, V.: Tihanyi, Baghy, Zsákai
Kincsem: Hauer - Mészáros, Lovasi, Vörös P., Vörös I; Cs.: Balogh, Tóth, Sárközi, Hámory
Újpest: Szőczei - Závodszky, Kollár, Szabó Zs., Nagy D.; Cs.: Kanalas, Szűcs, Kapcsos, Namuquita, Hajdú, Zoufal, Kolena
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Gólok: Hámory (11., 30.), Sárközi (15.), Szabó Zs. (öngól, 20.), Lovasi (22.), Tóth I. (31., 34.), Vörös I. (40.), ill. Namuquita (13.), Kapcsos (17.), Hajdú (25.), Szabó Zs. (38.), Kanalas (40.)
Sárga lap: Kanalas (14.), ill., Daróczi (6.), Moga (10.), Békési (32.), László M. (35.) Sárközi (14.), Hámory (23.), Vörös P. (29.), ll. Závodszky (4.), Szőczei (11.)
Kiállítva: Szőczei (34.)
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (?)
Kovács Benjamin (?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
