Hiába a küzdelem az utolsó percig, újabb vereség!
NB II. Keleti csoport, 4. forduló:
Újpest FC-220Volt - Corvitas Gödöllő 2-4 (1-0)
Budakalász MegAréna, 100 néző.
Gólszerzőink: Gyárfás Tamás, Szabó Zsolt
Negyedik bajnoki mérkőzésünkön az eddig még pontot sem szerző Corvitas Gödöllőt fogadtuk, de tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, mert a Baranyai Pál által irányított gárda tehetséges fiatalokból áll össze és azért a rutin is képviselteti magát a csapatban. Az első félidő utolsó percéig nem esett gól, ekkor azonban Gyárfás révén megszereztük a vezetést. A folytatás azonban nem úgy alakult, ahogy vártuk és a vendégek megfordították a mérkőzés állását.
Az első percekben 1-1 lövés volt mindkét oldalon, majd Kapcsos passzolt a lábak között Gyárfásnak, aki azonban a bal oldalról nem talált kaput. Ezután újra a vendégek kerültek helyzetbe, de előbb mellé lőtt a gödöllői játékos, majd az 5. percben már a jobb oldali kapufánk zengett.
Az eddigi legnagyobb helyzet a 8. percben adódott, amikor Vincze fejelhetett volna, de az egyik vendég védő lábbal blokkolta a próbálkozást majdnem fejmagasságban.
Ezután egyre többször jutottunk el a vendégkapuhoz, előbb Kapcsos lövése pattant mellé, majd Szabó próbálkozását védte lábbal a kapus. Gyárfás labdaszerzése után 3 a 2 ellen mehettünk kapura, de Hajdú előbb a kapusba lőtt, majd átívelt a túloldalra, ahol Kapcsos a kissé mögé érkező labdát félfordulattal próbálta a kapuba juttatni, de sajnos célt tévesztett.
Végül a 20. perc elején megszereztük a vezetést! Egy agresszív labdaszerzést követően Hajdú iramodott meg középen, kitolta a labdát balra Kanalasnak, akinek lövése a kapusról kipattant, és az első újpesti mérkőzését játszó Gyárfás Tamás kilőtte a bal alsó sarkot. (1-0)
Szünet után sajnos nem sokáig tartott a vezetésünk. A 22. percben egy rosszul középretett labdából egyből fordultak 2 az 1-ben a gödöllőiek, és végül Magyar Zsolt lőtte ki a jobb felső sarkot. (1-1) 3 perccel később már a vendégeknél volt az előny: Berta Balázs centerből befordult, és kapufás gólt bombázott a bal alsóba. (1-2)
A gól után egyre nagyobb erőket mozgósítottunk. Előbb egy szöglet után Hajdú tette volna középre a labdát, de az elakadt az egyik védőben, játékosaink szerint kezében, de a játékvezető nem látta vétkesnek. Majd egy percre rá Kanalas lőtt óriási felső kapufát.
Ezután Hodula szép percei következtek, előbb lábbal, majd kézzel védett, a harmadik lövés átcsúszott rajta, de ekkor pedig Hajdú takarított a gólvonal elől.
Ezután sorra alakítottuk ki újra a helyzeteket. Előbb Vincze lőtt a kapusba, majd a kipattanót keresztbe játszotta, de lemaradt Szabó Zs., majd egy labdaszerzés után Szabó Zs. lőtt takarásból, de a vendégek kapusa lábbal hárított, a szöglet után pedig Vincze lövésébe blokkoltak bele.
Ezután újra Hodula mentett két ízben is, de egy szöglet után a 36. percben már nem volt ellenszer és a beadott labdát közvetlen közelről juttatta a hálóba Molnár Márton. (1-3)
Miután egy percen belül még rúgtak egy kapufát is a vendégek, az ellentámadásból Szabó Zsolt szépített, amikor adott egy kötényt a félpályánál, majd 12 m-ről kissé jobbról a rövid alsóba lőtt. (2-3)
Az utolsó percben 3-szor is egyenlíthettünk volna: előbb Szabó Zs. egy kipattanót fölé bombázott, majd Kapcsos lekészítését Gyárfás lőtte kapura laposan, de a kapus szögletre mentett. A sarokrúgás után Nagy D. akart befordulni, de a felvételek szerint összerúgták a lábát, a jogos büntető azonban elmaradt. Az ellentámadásból pedig a Corvitas eldöntötte a meccset, Varsányi Botond perdített a kapuba. (2-4)
Ezután még egy kiállítást is kaptunk, Nagy Dániel ugyanis elkaszálta az ellenfél játékosát az oldalvonalnál. Bizonyára még benne maradt fiatal játékosunkban az előző szituáció, amikor a bírók továbbot intettek.
Így ért véget a mérkőzés! Gratulálunk a Gödöllőnek taktikus játékához és a győzelemhez! Nemsokára lesz lehetőség a visszavágásra, mert ahogy nagypályán, úgy a futsal MK-ban is a gödöllőiekkel mérkőzünk meg.
Addig azonban erősen tartalékos csapattal pénteken irány Dunakeszi, ahol tavaly miindkét mérkőzésünket megnyertük!
Újpest FC-220Volt - Corvitas Gödöllő 2-4 (1-0)
Budakalász MegAréna, 100 néző, V.: Zimonyi, Kubicsek, Rábel
Újpest: Hodula - Nagy D., Kollár, Szabó Zs., Vincze D.; Cs.: Kanalas, Szűcs, Kapcsos, Závodszky, Gyárfás, Hajdú Zoufal.
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Gödöllő: Németh M. - Molnár, Baranyai, Varsányi, Magyar; Cs.: Ács, Plészkáts, Lovász, Gruber, Blaubacher, Makádi, Berta
Gólok: Gyárfás (20.), Szabó Zs. (37.), ill. Magyar (22.), Berta (25.), Molnár (36.), Varsányi (40.)
Sárga lap: Szabó Zs. (8.), Gyárfás (13.), Hajdú (26.)
Kiállítva: Nagy D. (40.)
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |