Pontokat szerezni a listavezető ellen

A listavezető Csenger lesz az Újpest FC-220Volt vendége hétfőn 21:20 órakor a Budakalászi Sportcsarnokban. Az előző hetek sikertelensége után most nem is lehet más a cél, mint a pontszerzés, de leginkább pontok szerzése. Ehhez azonban koncentráltabb játék kell Zoufal Nándor játékosaitól. Kiállítás miatt nem számíthatunk Kanalas László és Zoufal Nándor játékára, aki ezúttal csak a kispadról irányíthatja a csapatot. Sérülés miatt pedig Namuquita Roland fog hiányozni. Horváth Gergely játékengedélye megérkezett, így nincs akadálya, hogy először a szezonban két kapussal várjuk a találkozót.

A Csenger az eddigi 5 fordulóban 4 győzelmet és 1 döntetlent ért el, amivel vezetik a Keleti-csoport táblázatát. Mindegyik mérkőzésük szoros volt, hiszen a legnagyobb győzelmük 3 gólos a szezonban.Így most is nagy küzdelem várható. A Csenger már tavaly is megpróbál feljutni, ám a későbbi bajnok Debrecen megakadályozta őket ebben. Idén is ez a céljuk.

A mieinknek a győztes rajt után nem sikerült jó sorozatot produkálniuk, igaz erős csapatok ellen, és igen foghíjasan, de vereségeket szenvedtünk. Ezúttal rendkívül fontos lenne a bravúr, azaz a három pont megszerzése, mert el kell kezdenünk a felzárkózást. A Csengert rendszeresen elkisérik idegenbeli útjukra is a lelkes szurkolóik, így várhatóan jó hangulat lesz a meccsen.

A belépő 500 Ft, mellyel utánpótlásprogramunkat támogatjátok. A fiatalok száma egyre nő, a legutóbbi  U11-U13-as edzésen már 19 fővel számolhattak edzőink.

Gyertek minél többen, támogassátok csapatunkat! A srácoknak nagy szükségük van most is a buzdításra, hiszen fel kell zárkóznunk az élmezőnyre, ez pedig veletek sokkal könnyebb.

Hajrá, lilák!