
Hiába vezettünk még félidőben, kiestünk a Magyar Kupából!
Tegnap rendezték a Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit. Csapatunk a szintén NB II-es Gödöllő otthonába látogatott. S bár jól kezdtük a meccset, hiszen Kapcsos Vince remek löbbölését Szabó Zsolt parádés emeléssel juttatta a kapuba a 2. percben, és még szünetben is vezettünk, végül 6-4-es vereséget szenvedtünk. Ezzel véget is ért számunkra az idei kupaszezon. Öt (!) kapufával, és két khagyott kisbüntetővel...
Nagy kedvvel és elszántsággal kezdték a csapatok a mérkőzést, amely után mint ahogy azt a bevezetőben írtuk Szabó Zsolt révén gyorsan vezetéshez jutottunk (1-0). Az 5. percben egy jó váltás után Gruber laposan kilőtte a hosszút, ezzel egyenlítettek a hazaiak (1-1). Beindult a gólgyártás, fél perc sem telt el és Hajdú újra megszerezte a vezető újpesti találatot lapos kötény góljával (1-2). Egy percre rá egy szabadrúgás kombináció után egyenlített a Gödöllő (2-2). Néhány perccel később ismét gólt érhettünk volna el de Vincze lemaradt Hajdú átadásáról, majd Hajdú Norbi lőtt hatalmas kapufát Kapcsos átadása után. A labda az oldalvonalon túlra került ki onnan, és annak elvégzése után Hajdú lövése ismét a kapufán csattant. Az ellentámadást követően egy kipattanót Makádi lőtt a rövidre (3-2). A középkezdés után néhány passzot követően Kanalas lőtt spiccel kapura, amely megpattant egy védőn és a hálóban kötött ki (3-3). A 11. percben jártunk még mindig csak, amikor Kanalas labdaszerzése után megiramodott, majd a hosszún érkező Szabó elé tálalt, aki közelről nem hibázott (3-4). A gyors gólváltások után is sok helyzet alakult ki, de újabb találat már nem született. A 16. percben Kapcsos találta el a kapufát, majd fél perccel később Hajdú ismételte meg ugyanezt, ami neki a harmadik, a csapatnak a negyedik kapufája volt. Ez már több mint pech. Ezen kívül 1-1 lövés mindkét oldalon, de talán nem túlzunk, ha azt írjuk az eredmény hízelgő volt a hazaiakra nézve.
A második félidő elején hazaadás miatt a hatos vonalról végezhettünk el szabadrúgást, de gól(helyzet) helyett a kapus kezébe emeltük. Ugyanilyen szituációban a hazaiak gólt értek el az első félidőben egy kombinációt követően. Ez a játékrész már fegyelmezettebb játékot hozott a csapatok részéről, az első komolyabb helyzet viszont mindjárt gólt is hozott. Gyors hazai kontra után Blaubacher egyenlített (4-4). Rögtön utána egy szép Hajdú - Vincze összjáték után egyenlíthettünk volna, de a lövés kapu fölé szállt. A 28. percben Vincze cselezte el a labdát, amely utáni kontrát követően Gruber kapufát lőtt, az arról visszapattanó labda pedig a fekvő Szőczeiről a háló mögé csorgott (5-4). Egy ilyen találatban Berettyóújfalun is volt részünk, jellemzi mostani formánkat... Hajdú egyenlíthetett volna pár percre rá, de lövését védte a hazai kapus. Egy perc múlva megint a volt NB I-es nagypályás labdarúgó volt aktív, a középre centerezést pörgette kapura, azaz kapufára, ez volt az ötödik a csapatunknak, és a negyedik(!) Hajdúnak. A folytatásban maradtak az újpesti rohamok, de jelentős helyzet nélkül. Közben a hazaiak is 5 a 4 elleni játékra váltottak, ha náluk volt a labda és ezzel értékes időt nyertek el a meccsből. A 33. percben egy szabadrúgás kombináció után Kanalas blokkolt lövése éppen kapu mellé szállt, fél perccel később Szabó centerezését Kapcsos mellé lőtte. Egy perc múlva Szabó bombázott mellé 8 méterről. A 36. percben aztán ismét kihasznált egy közeli szabadrúgást a hazai csapat. Nagy középre gurítását Gruber sarkalta a kapuba (6-4). A gól után mi is átváltottunk 5 a 4 elleni játékra, de az utolsó jó passzok hiányoztak. A meccs hajrájára elérte 6. majd 7. szabálytalanságát is a Gödöllő, de előbb Kanalas lőtt kapu mellé, majd Hajdú próbálkozását védte lábbal a hálóőr, a kettő között pedig Kapcsos hibázott ziccert. Hiába játszottunk vészkapussal is az utolsó percekre, nem tudtunk közelebb férkőzni az ellenfél kapujához, így vereséget szenvedtünk és kiestünk a Magyar Kupából.
Corvitas Gödöllő - Újpest FC-220Volt 6-4 (3-4)
Gödöllő, 50 néző. V.: Gál, Janitz, Urgyán
Gödöllő: Pleszkáts - Csordás, Szilágyi, Magyar, Berta; cs.: Kerekes, Kollár B., Lovász, Gruber, Blaubacher, Molnár, Gerzsenyi, Al-Makswsi, Makádi
Vezetőedző: Baranyai Pál
Újpest: Horváth G. - Szabó Zs., Kapcsos, Nagy D., Kanalas; cs.: Szőczei, Zoufal, Szűcs, Hajdú, Vincze
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Gólok: Gruber (5., 28., 36.), Magyar (6.), Makádi (9.), Blaubacher (25.) ill. Szabó Zs. (2., 11.), Hajdú (5.), Kanalas (9.)
Sárga lap: Kanalas (36.), Szabó Zs. (40.)
Következő mérkőzések
Futsal Euro 2026
január 21-február 7.
Magyar Kupa:
Újpest FC - DEAC
2026.02.05. vagy 06.
20:45 óra
UTE Sportcsarnok
20.forduló:
Nyíregyháza - Újpest FC
2026.02.13. péntek
18:00 óra
Continental Aréna
21.forduló:
Újpest FC - PTE-PEAC
2026.02.16. hétfő
20:45 óra
UTE Sportcsarnok
22.forduló:
DEAC - Újpest FC
2026.02.23. hétfő
18:00 óra
DESOK Csarnok
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 19 | 18 | +62 | 55 |
| 2 | Újpest FC | 19 | 16 | +57 | 49 |
| 3 | Nyíregyháza | 19 | 12 | +70 | 40 |
| 4 | Nyírbátor | 19 | 9 | +6 | 29 |
| 5 | DEAC | 19 | 8 | +9 | 28 |
| 6 | Aramis | 19 | 8 | -8 | 25 |
| 7 | Kecskemét | 19 | 8 | -10 | 25 |
| 8 | Berettyóújfalu | 19 | 7 | +12 | 25 |
| 9 | PTE-PEAC | 19 | 6 | -23 | 19 |
| 10 | HOPE | 19 | 5 | -35 | 17 |
| 11 | MFA | 19 | 5 | -29 | 15 |
| 12 | Haladás | 19 | 1 | -111 | 4 |
Gól, gólpassz (01.06.)
Gólok:
25 gólos: Suscsák Máté
14 gólos: Pál Patrik
10 gólos: Thiago Cardoso
8 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Östör Martin
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Hadzsi Máté
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 asziszt: Pál Patrik
14 asziszt: Lucas Moreira
8 asziszt: Östör Martin
8 asziszt: Suscsák Máté
5 asziszt: Czerman Márk
5 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
3 asziszt: Medveczki Máté
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Thiago Cardoso
1 asziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA:
Gólok:
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Czerman Márk
3 gólos: Kártik Zsombor
2 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Suscsák Máté
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.01.06. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 90/78 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 101/48 |
| Östör Martin | 130/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 70/35 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Thiago Cardoso | 51/29 |
| Czerman Márk | 49/27 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 16/14 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
