
Széki Attila újra Újpesten
Tegnap zárult le az átigazolási időszak az Újpest Futsal csapata pedig aktívnak bizonyult az utolsó napon. Újra lila-fehérben láthatják a szurkolók Széki Attilát, aki a gyerekkora óta hatalmas Újpest-szurkoló nem mellesleg a lila-fehér klub saját nevelésű labdarúgója volt egészen 2012-ig, ahol az NB II-ben szereplő B csapat mellett a nagycsapatban is bemutatkozott Magyar Kupa mérkőzésen, sőt gólt is szerzett a Nyíregyháza elleni idegenbeli találkozón. Az élet azonban úgy hozta, hogy később felhagyott a labdarúgással és a zenei pályát választotta. A mára már befutott rapper többszörös aranylemez, egyszeres platina lemez díjas és számtalan szakmai elismerést gyűjtött már be, az ország egyik legnépszerűbb előadója lett. Tavaly barátai hívására elkezdte a futsalt a Kazincbarcikai Ördögök csapatánál, de a nagy távolság és a munkája miatt csak alig néhány meccsen tudott pályára lépni (4 találkozón 4 gól). Az Újpest FC-220Volt vezetése éppen ezért átcsábította „Curtist”, hogy mérkőzései és góljainak számát újra lila-fehérben gyarapítsa.
Széki Attila:
- Nagyon boldog vagyok, hogy újra lila-fehérben szerepelhetek, azonnal jönni akartam amikor Sós Lászó elnök úr megkeresett. Remélem a szurkolók is sok örömüket lelik majd a csapatban és a játékunkban, hiszen az a cél, hogy az Újpest hírnevét öregbítsük. Illetve szeretném megköszönni az Ördögöknek, hogy náluk újra játszhattam, és nem gördítettek akadályt, hogy ez az átigazolás létre jöjjön. A barátok megmaradtak ott, nyáron a strandfociban Vadnán továbbra is számíthat rám Badalik Szabolcs barátom. Nagyon motiváltan várom a hamarosan kezdődő rájátszást és a csapatban való bemutatkozást.
Következő mérkőzések
Futsal Euro 2026
január 21-február 7.
Magyar Kupa:
Újpest FC - DEAC
2026.02.05., csütörtök
20:45 óra
UTE Sportcsarnok
20.forduló:
Nyíregyháza - Újpest FC
2026.02.13. péntek
18:00 óra
Continental Aréna
21.forduló:
Újpest FC - PTE-PEAC
2026.02.16. hétfő
20:45 óra
UTE Sportcsarnok
22.forduló:
DEAC - Újpest FC
2026.02.23. hétfő
18:00 óra
DESOK Csarnok
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 19 | 18 | +62 | 55 |
| 2 | Újpest FC | 19 | 16 | +57 | 49 |
| 3 | Nyíregyháza | 19 | 12 | +70 | 40 |
| 4 | Nyírbátor | 19 | 9 | +6 | 29 |
| 5 | DEAC | 19 | 8 | +9 | 28 |
| 6 | Aramis | 19 | 8 | -8 | 25 |
| 7 | Kecskemét | 19 | 8 | -10 | 25 |
| 8 | Berettyóújfalu | 19 | 7 | +12 | 25 |
| 9 | PTE-PEAC | 19 | 6 | -23 | 19 |
| 10 | HOPE | 19 | 5 | -35 | 17 |
| 11 | MFA | 19 | 5 | -29 | 15 |
| 12 | Haladás | 19 | 1 | -111 | 4 |
Gól, gólpassz (01.06.)
Gólok:
25 gólos: Suscsák Máté
14 gólos: Pál Patrik
10 gólos: Thiago Cardoso
8 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Östör Martin
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Hadzsi Máté
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 asziszt: Pál Patrik
14 asziszt: Lucas Moreira
8 asziszt: Östör Martin
8 asziszt: Suscsák Máté
5 asziszt: Czerman Márk
5 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
3 asziszt: Medveczki Máté
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Thiago Cardoso
1 asziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA:
Gólok:
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Czerman Márk
3 gólos: Kártik Zsombor
2 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Suscsák Máté
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.01.06. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 90/78 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 101/48 |
| Östör Martin | 130/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 70/35 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Thiago Cardoso | 51/29 |
| Czerman Márk | 49/27 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 16/14 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
