
Kiélezett meccsen, fontos 3 pontot szereztünk Kapcsos mesterötössel!
NB II. Keleti csoport, Rájátszás, 4. forduló:
Újpest FC-220Volt - UFC Gyömrő 5-3 (2-1)
Budakalászi Sportcsarnok, 100 néző. V: Kovács Gábor, Ibriksz Máté, Milavecz Péter
Gólszerzőink: Kapcsos Vince (5)
Élet-halál mérkőzésnek is lehetett titulálni ezt a találkozót a kiesés elkerülése végett, amelyen Simon Péter csapata rendkívül fontos három pontot szerzett elsősorban Kapcsos Vince kimagasló eredményességének köszönhetően, aki egymaga szerezte mind az öt találatunkat. Az egész csapat nagyon fegyelmezetten és koncentráltan játszott és egy jó erőkből álló Gyömrőt sikerült legyőzni.
Több hiányzó is nehezítette Simon Péter dolgát a mérkőzést megelőzően: A hosszú eltiltását töltő Szabó Zsolt (sajnos ő már nem játszhat idén) mellett Hajdú Norbert sérülés, Nagy Dániel sárga lapos eltiltás miatt nem szerepelhetett, sőt Kanalas László és Kolena Norbert is hiányzott.
Az első lehetőség előttünk adódott, Juhász bombázott centikkel mellé, majd a gyömrőiek jutottak két helyzethez, de Horváth Gergely magabiztosan hárította a próbálkozásokat. A viszonylag fegyelmezett védekezést és mezőnyjátékot a 8. percben sikerült megtörni. Namuquita labdaszerzése után a túloldalon támadáshoz felzárkozó Kapcsos Vince elé tálalt, aki spiccel a kapus lába között a hálóba lőtt (1-0). Sajnos nem örülhettünk sokáig, a következő percben bár Kollár kihagyott egy nagy ziccert, ezt követően egy középre centerezés után Horváth László közelről egyenlített (1-1). Egy perccel később ismét a gyömrőiek előtt adódott helyzet, de Vadászi "önkapufával" mentett. A 14. percben Namuquita ellen szabálytalankodtak a hatos vonalánál. Simon Péter időt kért, s bár valószínűleg nem ez lett megbeszélve, Kapcsos végül figura nélkül belsővel felvarázsolta a bal felsőbe a labdát, amely a kapufáról vágódott a hálóba (2-1). Fél percre rá elvesztettük az addig nagyon jól játszó Namuquita Rolandot sérülés miatt. A hátralévő néhány percben a Gyömrő és mi is szerezhettünk volna gólt, Horváth Gerit kétszer is védett, sőt egyszer a kapufa is kisegítette, míg Kapcsos szólóban hibázott.
A második félidőben is felváltva forogtak veszélyben a kapuk, mindkét csapat előtt adódott helyzet, de a kapusok jól állták a lövéseket. A 26. percben Kapcsos fordult le védőjéről, aki egyértelműen utána rúgott, de a büntető elmaradt. Fél perccel később Kapcsos volt szabálytalan közvetlenül az oldalvonal és a kilences találkozásánál, amelyért sárgát kapott. A szabadrúgást azonban két méterrel beljebb végezhette el a Gyömrő, ennek pedig jelentősége lett, a lövés ugyanis egy kis legurítás után utat talált Horváth kapujába (2-2). Sajnos nem először fordul elő a mérkőzések folyamán, hogy a játékvezetők pontatlanok az ilyen szituációknál és ezúttal ez döntőnek bizonyult. Fél perccel később Kollár Márk gyönyörű "Zidane" csellel tört be a hatoson belülre ahol a kapus buktatta. Kovács Gábor játékvezető sípolt is, ám még a vendégjátékosok óriási megdöbbenésére is nem büntetőt ítélt, hanem kihozta a labdát szabadrúgásnak.... a második hatméteresünktől fosztottak meg minket a mai mérkőzésen. Majd ezt követően a négy másodperces szabályra hivatkozva el is vette tőlünk még ezt a lehetőséget is (holott számolni nem számolt)! Szerencsére ezt a problémás meccsperiódust gyorsan magunk mögött hagytuk, Kapcsos ugyanis a 28. percben középről ismét spiccel volt eredményes, mesterhármast elérve ezzel (3-2). A középkezdés után hatalmas helyzetet hagyott ki a Gyömrő, majd fél perc múlva mi is Kapcsos révén. Mindkét játékos az üres kapu mellé lőtt. A 31. percben Horváth László a vendégek legjobbja kapott egy átadást, elhúzta kapusunk mellett és a hálóba lőtt (3-3). Ismét döntetlen. A 33. percben Juhász lövését védte Gyurján, a kipattanóra Kollár csapott le és rendkívül önzetlen módon az üresen álló Kapcsos elé passzolt, aki estében megszerezte önmaga és csapatunk 4. találatát (4-3). Egy perccel később Juhász lábát húzták el a hatos vonalánál, a síp néma maradt, a kontra után pedig Vadászi mentett nagy helyzetben a gólvonalnál. A labdát Kapcsos Vince szelidítette meg, aki védővel a nyakán megiramodott a jobb oldalon majd hatalmas szólója után a kilencesről laposan ismét spiccel bebiztosította vezetésünket (5-3)! Kapcsos öt találata egészen elképesztő egyéni teljesítmény! A hátralévő 4 percben Matyó még egy kapufát rúgott, továbbá Kapcsos is kihagyott egy helyzetet, de az eredmény már nem változott, annak ellenére sem, hogy a vendégek 5 a 4 elleni játékkal is próbálkoztak.
Nagyon fontos három pontot szereztünk, pláne annak fényében, hogy a Gödöllő 5-1-re verte pénteken a Kecskemétet, míg a Vác 7-3-ra a Gyöngyöst.
Újpest FC-220Volt - UFC Gyömrő 5-3 (2-1)
Budakalászi Sportcsarnok, 100 néző. V: Juhász, Ibriksz, Milavecz
Újpest: Horváth G. - Vadászi, Szűcs, Juhász, Kapcsos; cs: Szenyita (k), Joó, Érsek, Namuquita, Kollár, Járóka
Vezetőedző: Simon Péter
Gyömrő: Gyuján - Matyó, Lázár, Horváth L., Pintér; cs: Maka, Vigh, Blazsán
Vezetőedző: Gallai Attila
Gólszerzők: Kapcsos (8., 14., 28., 33., 36.), ill. Horváth L. (9., 31.), Matyó (27.)
Sárga Lap: Kapcsos (27.), ill. Gyurján (33.), Lázár (38.)
Piros lap: -
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
