Hiába a remek hajrá, nem sikerült egyenlíteni!

NB II. Keleti csoport, Rájátszás, 7. forduló:

Újpest FC-220Volt - Vác 4-5 (1-3)
Budakalászi Sportcsarnok, 200 néző. V: Juhász, Urgyán, Milavecz

Gólszerzőink: Simon Péter (3), Szűcs Attila

Kiélezett és feszült hangulatú mérkőzésen, főleg az első félidőben megvoltak a helyzeteink, hogy magunk javára döntsük a mérkőzést, de azok kimaradtak. A második félidőben csak szaladtunk az eredmény után, végül 5 a 4 elleni játékkal majdnem sikerült az egyenlítés.

Továbbra is meglehetősen foghíjas kerettel, de már azért jobb létszámban vártuk a meccset legalábbis a legutóbbi Gyöngyös elleni meccshez képest. Simon Péter vezetőedző is mezbe bújt, hiszen a góllövéssel hadilábon állunk mostanában. Jól kezdtük a meccset, a Vác teljesen passzív játékot nyújtott, és a vezetést is sikerült megszerezni viszonylag hamar, már a 6. percben éppen Simon Péter révén, aki szélről egy kipattanó lövést lőtt erősen laposan a hálóba (1-0). A jó kezdés után a folytatás sem maradt el, legalábbis a játékot tekintve, de a legnagyobb ziccereink is kimaradtak. Kollár Márk egyszer egy az egyben a kapusbe lőtte, majd pár percre rá lemaradt centikkel a hosszú átadásról. Igazából teljesen váratlanul a 13. percben egyenlített a Vác, Sipeki lecsorgó lövésébe Siskó tette bele gólt érően a lábát a kapu előterében (1-1). Az utóbbi három meccsen mindannyiszor kaptunk ilyen gólt... A találat után megzavarodtunk és rendkívül idegessé vált a játékunk, amelyet nem könnyített az sem, hogy a 16. percben sarokrúgás után az alapvonalon végiggurult labdát Hirt megköszönte és 1 méterről a kapuba lőtte (1-2). Érthetetlen, hogy gurulhatott ott el a labda két védő és a kapus is egymásra vártak. A gól után rögtön büntetőt kellett volna kapnunk Juhász Máté lábát húzák ki egyértelműen, de a játékvezetők sípja néma maradt. Nem az első ilyen ebben a szezonban... A hajrára próbált időt kérni Simon Péter de újpesti gól helyett még nagyobb hátrányba kerültünk Halász ugyanis jó 10 méterről pattanás után kilőtte a jobb felsőt (3-1).

Jól jött a szünet, és abban bíztunk rendezzük a sorainkat a második húsz percre. Ez úgy tűnt sikerült is, de a gólhelyzeteinket megint nem kísérte találat. Érsek Tamás az első percben bűdületes kapufát lőtt. Majd Járóka lövését védte lábbal Szőczei. Az ellentámadásnál Halász csapott be két védőnket és a frissen beállt Horváth kapujába lőtt (1-4). Az első próbálkozásából gólt ért el a Vác. A következő pár percben Simon előbb egy szóló, majd Kollártól kapott forintos labda után próbálkozott ziccerben de Szőczei mindkétszer védett. A 27. percben aztán egy labdaeladásból megint támadhatott a Vác és Halász kilőtte a hosszú alsót (1-5). Szinte a második lövését váltotta gólra a vendég alakulat ebben a félidőben. A következő percekre még nagyobb elánnal támadtunk de Szőczei többször is bravúrral védett. Lendületünket visszavetette az, hogy a 31. percben Kanalas László megkapta második sárga lapját buktatás miatt. Két perc emberhátrányba kerültünk amelyben Horváth Gergő bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy kapott gól nélkül ússzuk meg ezt az időszakot. A hátra lévő több mint 7 percben 5 a 4 elleni vészkapus játékkal próbálkoztunk méghozzá igen sikeresen. Az első helyzetet Simon közelről még oldalhálóba lőtte ugyan, de nem sokkal később Szűcs Attila átlövésből eredményes volt (2-5). Fél perccel később Juhász - ő volt a vészkapusunk - vesztett labdát, majd a váci kontrával együtt sprintelt hátra és az üres kapuba vetődve mentette meg a csapatot a góltól. Négy és fél perc volt hátra amikor Érsek maradt le a kapu előterébe betett labdáról centikkel. A 37. percben Vadászi lövése kipattant Szőczeiről és Simon közelről bepofozta (3-5). Éledeztek a reményeink hiszen még 3,5 perc volt hátra. Vadászi újabb két lövése a következő percben célt tévesztett, míg az utolsó percben Simon a kilencesről megmutatta, hogyen kell célba venni a kaput, lövése a hosszú alsóban kötött ki (4-5). Még mindig volt majdnem egy perc, de sajnos a hátralévő időben alig-alig sikerült birtokolni a labdát így vereséget szenvedtünk ezen a fontos mecsen. 

Nehéz helyzetbe és lépéshátrányba kerültünk a tabellán ezzel a vereséggel.

Jegyzőkönyv:

Újpest FC-220Volt - Vác Futsal SE 4-5 (1-3)
Budakalászi Sportcsarnok, 200 néző: 
V: Juhász, Urgyán, Milavecz

Újpest: Szenyita - Vadászi, Kollár, Járóka, Kanalas; cs: Horváth G. (k), Simon P., Szűcs, Érsek, Joó, Juhász
Játékos-edző: Simon Péter

Vác: Szőczei - Krasnyánszki, Halász, Sipeki, Hirt; cs: Hutkai, Siskó, Burzi, Uliha, Maczkó, Holecz
Játékos-edző: Burzi Attila

Gólszerzők: Simon P. (6., 37., 40.), Szűcs (35.), ill. Siskó (13.), Hirt (16.) Halász (17., 22., 27.),

Sárga lap: Járóka (40.)
Kiállítva: Kanalas (31.)