
Hiába vezettünk 5-2-re, vereséget szenvedtünk
NB II. Keleti csoport, Rájátszás, 9. forduló:
UFC Gyömrő - Újpest FC-220Volt 9-6 (2-4)
Gyömrő, Sportcsarnok, 50 néző. V: Zimonyi, Janitz, Strehó
Gólszerzőink: Namuquita Roland (2), Vadászi Edward (2), Érsek Tamás, Járóka Richárd
Létfontosságú mérkőzés volt a kiesés szempontjából ez a találkozó, amelyen 27. percig remekül játszottunk. Majd következett - ami már sokszor a bajnokságban - egy 2-3 perces rövid zárlat amikor is két perc alatt 3 gólt kaptunk, sőt négy perc alatt 4 gólt, amellyel lélektanilag és eredmény szempontból is óriásit fordult a mérkőzés. A vereséggel matematikailag is búcsúzott Simon Péter csapata az NB II-es küzdelmektől.
Nagyon jó szellemben és összeszedetten kezdtünk a mérkőzést, igaz a gólig egészen a 8. percig várni kellett amikor is Namuquita Roland gyötört be egy közeli labdát a hálóba (0-1). Sajnos még ebben a percben egy közeli lövéssel egyenlített Pintér révén a hazai csapat (1-1), de egy perc múlva egy gyönyörű akció után ismét Namuquita volt eredményes (1-2). A hátralévő időben mindkét kapu előtt adódott helyzet de Szenyita László és a másik oldalon Jansik is jól állta a sarat. A 18. percben aztán emberelőnybe kerültünk Járóka ellen utolsó emberként szabálytalankodott Bartha amelyért megkapta a jogos pirosat. Az emberelőnyt Vadászi váltotta gólra egy kapusról kipattanó lövéssel (1-3). Sőt egy perccel később Érsek Tamás egy közeli lövéssel háromra növelte az előnyünket (1-4). Már csak 10 mp volt hátra amikor egy szöglet után rosszul helyezkedtünk Horváth László pedig 12 méterről kíméletlenül felvarázsolta a labdát a felső sarokba (2-4). Kár volt ezért a gólért...
A második félidőt is jól kezdtük, mi szereztük az újabb gólt Sós szép hátrahúzása után Vadászi lemásolta Horváth gólját, már ami a felső sarkos lövést illeti (2-5). Ami azonban ez után jött az érthetetlen. A 27. percben előbb egy szabadrúgás után maradtunk le Pintérről a kapu előterében, majd ugyanebben a percben ismét ő volt eredményes egy hosszú sarkon érkező labdánál (4-5). Egy pillanat alatt éles lett a meccs. A középkezdés után Szűcs csúnyán eladta a labdát, amellyel a kapuig gyalogolhatott a hazai csapat és Kiss révén kiegyenlítettek (5-5). A teljes összezuhanásunk újabb két perc múlva hágott a tetőfokára amikor is újra Kiss volt eredményes - és még csak a 30. percben jártunk (6-5). 4 perc alatt 4 gólt lőtt a hazai csapat, mindent tönkre tettünk amit addig felépítettünk. Igaz a gól előtt Nagy Dani ellen szabálytalanul szerelt a hazai játékos... A 33. percben Jároka szélről leadott lövésével még egyenlítettünk (6-6), ám egy perccel később Érsek egy szöglet után a saját kapunkba "mentette" a labdát (7-6). A meccs hajrája sem rólunk szólt sajnos, hiába próbálkoztunk 5 a 4 elleni játékkal gólt kaptunk belőle, majd egy kapuskidobás utáni lefordulásból is és ezzel 3 gólos vereséget szenvedtünk amellyel már matematikailag sem végezhetünk benntmaradást érő helyen.
Már csak abban bízhatunk (?), hogy nem utolsóként, hanem utolsó előttiként, és talán ebben az esetben lehetőség nyilik jövőre is a másodosztályban maradni - esetleges visszalépések miatt. Erre tavaly is volt példa az UTE esetében, akik szintén kiestek de másodosztályúak maradtak.
UFC Gyömrő - Újpest FC-220Volt 9-6 (2-4)
Gyömrő, 50 néző. V: Zimonyi, Janitz, Strehó
Gyömrő: Jansik - Kiss Sz., Horváth P., Horváth L., Kalina; cs: Bartha, Maka, Pintér
Vezetőedző: Gallai Attila
Újpest: Szenyita - Namuquita, Kollár, Járóka, Nagy D.; cs: Horváth G. (k), Szűcs, Érsek, Vadászi, Simon, Sós
Játékos-edző: Simon Péter
Gólszerzők: Pintér (8., 27, 28.), Horváth L. (20.), Kiss Sz. (28., 30.), Érsek (34.-öngól), Horváth P. (37.), Maka (39.), ill. Namuquita (8.,9.), Vadászi (18.,27.), Érsek (19.), Járóka (33.)
Sárga lap: Pintér (38.), ill. Járóka (21.)
Piros lap: Bartha (16.)
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
