"Ha sikerül változtatnunk egy-két dolgon, nyerni fogunk"
A múlt heti után újra hazai mérkőzés következik csapatunk számára. Ezúttal a Nyírbátor látogat a Budakalászi Sportcsarnokba. Mindkét csapat nyeretlen még a bajnokságban. A vendégek az első fordulóban szabadnaposak voltak, majd hazai pályán 9-2-re kikaptak a Ferencvárostól, míg Póta Balázs formálódó együttese két szoros találkozón van túl. Előbb az FTC otthonában (2-4), majd a Kecskeméttől hazai páyán (3-4) szenvedtünk vereséget. Így most nem is lehet más a cél, mint az első pontok megszerzése, ezért nagy csatára van kilátás.
A mérkőzés a szokásoknak megfelelően hétfőn 20:50-kor kezdődik. Felvezetésként pedig a Dunakeszitől érkező Bita Mátyás válaszolt honlapunknak az első két mérkőzés tapasztalatairól, valamint a Nyírbátor elleni várakozásairól.
- A rajt előtt összeálló csapatunk két szoros vereséggel rajtolt a bajnokságban. Hogyan tudnád megvonni az eddigi mérkőzések tapasztalatait?
- Veszíteni sosem jó. Az első mérkőzésen nem mi voltunk az esélyesek, viszont a küzdeni akarás és a helyzeteink megvoltak. Leginkább a második mérkőzés ami fájó, mivel ha az első félidőben belőjük a helyzeteinket olyan mértékű különbség alakul ki a két csapat között (4-5 gól), amelyet véleményem és tapasztlataim szerint már nem tudott volna egalizálni az ellenfél. Ha sikerül javítanunk a helyzetkihasználáson akkor szerintem nem lesz probléma a jövőt illetően.
- A saját teljesítményedet hogyan ítéled meg?
- A saját teljesítményem megítélését inkább az edzőre és esetlegesen a társakra bízom, ők objektívan és kívülről látnak amely tisztább képet ad a játékomról. De nem vonom ki magam a kérdés alól....Sajnos erőnléti hiányosságok (egészen a Fradi elleni derbiig több mint 400 napja nem játszottam tétmeccset) miatt támadásban már nem tudok sokszor érdemben segíteni, sokszor hozok rossz döntést és a személyes helyzetkihasználásomon is van mit javítani. Viszont védekezésben stabil és megbízható próbálok maradni a csapat számára. Idővel majd az erővel megjönnek a gólok is.
- Hétvégén csapatösszetartáson az Újpest - DVSC mérkőzésen jártatok. Kinek az ötlete volt a közös meccsnézés és milyen érzésekkel távoztatok a találkozóról?
- Ezúton is szeretném megköszönni a vezetőségnek hogy támogatták a csapatösszetartás létrejöttét, ha jól tudom Sós Lászlónak és Póta Balázsnak az ötlete volt, hogy pályàn kívúl is rázódjon kicsit össze a társaság. Az adott esemény létrehozatala is jelzés értékű lehet, hogy a mutatott játék képe pozitív, már csak a győzelem hiányzik. Ha meglesz az első szerintem beindul a gépezet.
Úgy vélem az ilyen csapatösszetartások mindig jó hatással vannak a közösségre amely kihat a pályán nyújtott teljesítményre. Jó hangulatú volt a mérkőzés, szerintem láttuk a forduló gólját is. Bízom benne lesznek még hasonló alkalmak. Beszéltünk róla, hogy remek lenne ha a mi mérkőzéseinkre is nagyobb érdeklődés lenne, reméljük a győzelmek majd jobban vonzzák a közönséget is.
Ahogy a hétvégén a ‘nagyok’ úgy ma mi is nyerni szeretnénk!
Hajrá Újpest, Hajrá Lilák!
- Mit vársz a mai mérkőzéstől?
- Minden meccsen nyerni szeretnénk, ahogy a mai összecsapás alkalmával is.
Véleményem szerint ha sikerül az edzőnk által kért taktikai utasításokat betartanunk és képesek leszünk 40 percen keresztül koncentrálni akkor győztesen hagyhatjuk el ma a pályát. Az elmúlt hetekben a fent említett két pontban érezhető hiányosságok miatt (is) veszítettük el a mérkőzéseket, ezért ha az adott pontokon sikeresen változtatunk, nyerni fogunk.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |