
3. forduló: Fölényes győzelemmel szereztük első pontjainkat
NB II. Keleti csoport, 3. forduló:
Újpest FC-220Volt -Nyírbátor 10-0 (3-0)
Budakalászi Sportcsarnok, 50 néző. V: Futó, Surin, Boros
Gólszerzők: Illovai (2), Kavalecz (2), Horváth L. (2), Bakay, Szabó Zs., Nagy D., Bita
Bő kerettel 12 mezőnyjátékossal és 2 kapussal vártuk az újonc Nyírbátor csapatát, de még így közel egy sornyi játékosunk hiányzott (Dollinger, Kapcsos, Joó, Matyó, Tóth K.). Póta Balázs ezúttal mindenkinek megadta a lehetőséget a bizonyításra. A cél egyértelműen a győzelem megszerzése volt.
Remekül és szépségdíjas góllal kezdődött számunkra a mérkőzès. Péter M. passzolt középre, ahol Illovai Balázs érkezett és sarkalt a kapu bal alsó sarkába megadva ezzel a találkozó alaphangját. (1-0)
A vendégek nehezen ócsúdtak a gyors kapott góltól és letámadásunk sem ízlett nekik. Az egyik ilyenből Szabó szerzett labdát és a középen érkező Kavalecz Márknak már nem volt nehéz dolga egy az egyben a kapussal gurított a jobb alsóba. (2-0)
Már a 6. percben időt kért a Nyírbátor és ezután egy ideig kiegyenlítettebbé is vált a játék. A vendégcsapat is eljutott lövésekig, de Horváth eszén nem tudtak túljárni. Sőt a félidőt egy újabb találattal zártuk, Bakay Ferenc középről lőtt 8m-ről a kapuba. (3-0)
Szünet után ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Szabó Zsolt kezdte a gólgyártást a 23. percben, majd Illovai Balázs lépett ki egyedül és lőtte el a kapus mellett a labdát a bal alsó sarokba. Egy perc múlva Bita Mátyás célzott és talált ugyanoda balról, 10 m-ről. (6-0)
A 30. percben emberelőnybe kerültünk és ezt 10 másodperc alatt Nagy Dániel átlövésével ki is használta a csapat, majd Kavalecz Márk is duplázott, jobbról a kapus mellett pörgetett a hálóba. (8-0)
Az utolsó percek már örömjátékkal teltek. Horváth László szép cselek után lőtte a kilencediket, majd ugyanő egy kiugrás után a kapus mellett ellőve a labdát állította be a 10-0-ás végeredményt.
Összességében egy nagyon szimpatikus gárdát ismertünk meg a nyírségiekben, de ezúttal nem volt egy súlycsoportban a két csapat.
Jövő héten már egy újabb nehéz párbaj vár ránk, hiszen Kazincbarcikára látogatunk, ahol hétfőn 19 órától küzdünk meg a helyi Ördögökkel.
2018.09.17., Keleti-csoport, 3. forduló:
Újpest FC-220Volt - Nyírbátor 10-0 (3-0)
Budakalászi Sportcsarnok, 50 néző. V: Futó Tamás, Surin Som, Boros Róbert
Újpest: Horváth G. - Póta, Illovai, Bakay, Péter M.; cs: Nagy D., Bita M., Szabó Zs., Kavalecz, Jándék, Sós, Graeser (k)
Vezetőedző: Póta Balázs
Nyírbátor: Tóth - Ráti, Szilágyi,Császár, Kovács; cs.: Baksa, Szász, Balla, Sustyák
Gólszerzők: Illovai (1., 26.), Kavalecz (6., 32.), Horváth L. (34., 35.), Bakay (19.), Szabó Zs. (23.), Bita (27.), Nagy D. (30.)
Sárga lap: Nagy D. (6.), Szabó Zs. (29.)
Piros lap: Ráti (28.)
Következő mérkőzések
18.forduló:
Újpest FC - Veszprém
2025.12.29. Hétfő
20:00 óra
UTE Sportcsarnok(M4 Sport)
19.forduló:
Újpest FC - Nyírbátori SC
2026.01.05. Hétfő
20:45 óra
UTE Sportcsarnok
Ezt követően
Futsal Euro 2026
miatt 1 hónapos leállás
lesz a bajnokságban!
Folytatás: február 5-6.
Magyar Kupa
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 17 | 17 | +57 | 51 |
| 2 | Újpest FC | 17 | 15 | +52 | 45 |
| 3 | Nyíregyháza | 17 | 11 | +71 | 37 |
| 4 | Nyírbátor | 19 | 9 | +11 | 29 |
| 5 | DEAC | 17 | 7 | +10 | 25 |
| 6 | Aramis | 17 | 7 | -10 | 22 |
| 7 | Kecskemét | 18 | 7 | -14 | 22 |
| 8 | PTE-PEAC | 17 | 6 | -17 | 19 |
| 9 | Berettyóújfalu | 17 | 5 | +1 | 19 |
| 10 | HOPE | 18 | 5 | -30 | 17 |
| 11 | MFA | 17 | 4 | -29 | 12 |
| 12 | Haladás | 18 | 1 | -102 | 4 |
Gól, gólpassz (12.09.)
Gólok:
22 gólos: Suscsák Máté
12 gólos: Pál Patrik
8 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Östör Martin
8 gólos: Thiago Cardoso
6 gólos: Czerman Márk
5 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
14 asziszt: Pál Patrik
12 asziszt: Lucas Moreira
7 asziszt: Suscsák Máté
6 asziszt: Östör Martin
5 asziszt: Czerman Márk
4 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Medveczki Máté
2 asziszt: Thiago Cardoso
1 asziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA:
Gólok:
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Czerman Márk
3 gólos: Kártik Zsombor
2 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Suscsák Máté
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2025.12.12. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 88/75 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 99/48 |
| Östör Martin | 128/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 68/34 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Czerman Márk | 47/27 |
| Thiago Cardoso | 49/27 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink

