
7. forduló: Beleszaladtunk a csengeri kontrákba
NB II. Keleti csoport, 7. forduló:
Újpest FC-220Volt - Csenger Futsal 5-9 (3-5)
Budakalászi Sportcsarnok, 70 néző. V: Kiss G., Surin, Ibriszk
Gólszerzőink: Nagy D. (3), Péter M., Illovai
Több hiányzót is nélkülöznie kellett a mérkőzésen Póta Balázs vezetőedzőnek. Egyrészt ő maga is sérült, Juhász Máté hosszabb időre kidőlt, valószínűleg keresztszalag-szakadást szenvedett edzésen, míg Szabó Zsolt hasfalhúzódás miatt nem állhatott a csapat rendelkezdésére, Bita Mátyás pedig nem került keretbe, mert három hete nem tudott a csapattal edzeni.
Remekül kezdtük a mérkőzést, támadólag léptünk fel. Agilisan, többször zavarba hoztuk a vendégeket, ám a gólt csak egy szabadrúgás hozta meg: ideiglenes csapatkapitányunk Nagy Dániel bombázott a kapu közepébe (1-0). A folytatásban is jó szellemben játszottunk, a Csenger elvétve jutott el lövésig. Sőt, mi szerezhettünk volna újabb gólt, de a kapuvas a vendégeket segítette ki. A 9. percben aztán a semmiből egyenlített a Csenger Fejes révén, aki egy kipattanót vágott be. Sőt három percre rá egy kontrát követően Katona is hasonló gólt szerzett (1-2). Megfordította a meccset a vendégcsapat, ám a játékunkra továbbra sem lehetett panasz. Nagy Dani újra pontrúgás után volt eredményes, ezúttal oldalról jött a bepassz, majd játékosunk kilőtte a hosszú alsót (2-2). Ez után Horváth ugrott ki szólóban de kapu mellé helyezett. Ami nem ment nekünk (az akciógól) az ment a vendégeknek. Egy szép kontra után Balogh gyönyörű kapásgólt lőtt, majd fél perc múlva hiába mentettünk ideiglenesen, a labda Osváth elé került, aki kettőre növelte a vendégek előnyét (2-4). Gyorsan visszajöhettünk volna egy gólra, de a kapuvas ismét kisegítette a Csengert. A kontra után Mándi is eredményes volt (2-5). Amíg nálunk semmi sem sikerült, a csengeri játékosok szinte a hátukról is gólt szereztek. Péter Matyi gólja a félidő vége előtt visszahozott minket a meccsbe, így a játékot látva azért bizakodva várhattuk a második húsz percet (3-5).
Jól is kezdtük a játékrészt, de csak helyzetekig jutottunk. Egészen a 24. percig, amikor is Matyót rántották le a hatoson belül, így büntetőhöz jutottunk: Nagy Dani pedig a bal alsóba lőtt (4-5). A gól után is maradt a nagy lendület a játékunkban, sőt talán túlzottan is rohantunk az eredmény után, pedig lőtávolban voltunk. Ezt egy kontra után Osváth használta ki. Az akcónál háromszor is (!) visszapattant a blokkolások után a csengeriek elé a labda. (4-6). A 30. perc körül Kavalecz lövése is a kapuvason csattant, ez volt a negyedik a mérkőzésen. A dolgunkat nehezítette, hogy elég hamar befújogatták a játékezetők a szabaálytalanságainkat, és elértük az ötödiket a félidő derekára. A 33. percben áttértünk 5 a 4 elleni játékra, amely gyorsan gólt hozott, Illovai érkezett Horváth passzára a hosszún (5-6). Sajnos nem sokáig voltunk egy gólon. Egy figyelmetlenség után Mándi lőtt, vagy passzolt a hosszú sarokra - ezt nem lehetett eldönteni - mindenesetre a labdánál elmélázott kapusunk, így a labda bevánszorgott a hosszúba. Ez a kapussors. Nem jókor jött ez a találat. Ismét 5 a 4 elleni játékkal próbálkoztunk, de ezúttal balül sült el, méghozzá kétszer is, eladtuk a labdát ezzel pedig megpecsételtük a sorsunkat. Közben azért meg kell említeni, hogy két kibüntetőt is rúghatott a Csenger, de Horváth Gergely mindkettőt bravúrosan hárította. Így idén ugyan már 5-ször is lőhettek ellenünk az ellenfelek 10 méterest, gólt még nem szereztek belőle.
A végeredmény 5-9 lett, amely túlzó, a játék képét illetően pedig pláne. Mégsem lehet azt mondani, hogy a Csenger érdemtelenül szerezte meg a három pontot, hiszen a maguk játékát nézve remekül tették a dolgukat. A második félidőben jól húzták az időt, mi pedig kissé fejetlenül rohantunk bele a "késbe", elvitt minket a fiatalos hév. Nagyon fiatal csapattal játszottunk ma, és a rutin ezúttal a vendégek mellett szólt. A legidősebb játékosunk az NB II-ben futsal újonc Dollinger Gyula volt, utána a 25. életévét még be nem töltő Bakay Ferenc, majd a többiek mind ez alatt. Ketten pedig még a 19. életévüket sem érik el. A pályára lépő mezőnyjátékosok átlagéletkora 22,3 év volt. A csapat jól játszott, de a gólszerzés és a rutin hiányzott.
Jövő héten a második helyezett Kartal vendégei leszünk... nehéz lesz.
Újpest FC-220Volt - Csenger Futsal 5-9 (3-5)
Budakalászi Sportcsarnok, 70 néző.
V: Kiss Gergő, Surin Som, Ibriszk Máte
Újpest: Graeser - Bakay, Kavalecz, Illovai, Péter M. ; cs: Nagy D., Dollinger, Horváth L., Matyó, Jándek, Sós, Horváth G., (k), Joó (k)
Vezetőedző: Póta Balázs
Csenger: Bálint - Fejes, Pálfi, Balogh, Osváth; cs: Katona, Mándi, Pankotai
Játékos edző: Pankotai István
Gólszerzők: Nagy D. (6., 13., 24 - utóbbit büntetőből), Péter M. (18.), Illovai (34.), ill. Fejes (9.), Katona (12.), Balogh (15.), Osváth (15., 27., 36.), Mándi (17.,34.,39.)
Sárga lap: Matyó (12.), Sós (39.),
Piros lap: -
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
