
Magyar Kupa: Végig futottunk az eredmény után
Magyar Kupa, 2. forduló:
Újpest FC-220Volt–Csenger 5-6 (1-3)
Budakalász, 60 néző. V: Tamási, Juhász, Imrő
Gólszerzőink: Póta (2), Illovai, Bakay, Horváth L.
Szerdán este azt a Csengert fogadtuk a Magyar Kupa 2. fordulójában Budakalászon, akik az ősszel egyszer már megtréfáltak minket (5-9). Mivel az első fordulóban mi erőnyerők voltunk, míg vendégeinkhez nem utazott el a Nagykanizsa, ezért mindkét gárdának ez volt a bemutatkozása a kupában. Lila-fehér csapatunkban most lépett először pályára Héger Attila, aki ősszel eddig sérülés miatt hiányzott, de továbbra is nélkülöznünk kell csapatkapitányunkat, Szabó Zsoltot. Rajta kívül Matyó Máté is hiányzott, sőt Kavalecz Márk lába is meghúzódott bemelegítésnél, aki így csak a padon ült a többiekkel, de nem játszott. A csengeriek több mint 3 órás utazás után mintegy fél óra késéssel érkeztek meg a csarnokba, ezért a találkozó a kiírt időponthoz képest 20 perc késéssel kezdődött. Kérdés volt, hogy melyik csapatot zavarja meg jobban ez a körülmény!
Sajnos azt kell mondjuk, hogy minket, és a kontrára berendezkedő vendégek viszonylag hamar, már az 5. percben megszerezték a vezetést Lengyel révén. Közben több helyzetet is kidolgoztunk, de nem találtunk kaput, vagy lábbal védett Bálint.
A 11. percben növelték előnyüket a csengeriek, Dávid lőtte ki a hosszú alsót. Ezután tűzijátékot rendeztünk a vendégkapu előtt, Héger lövése még elakadt a kapusban, de Póta erőből belőtt labdája egy védőről a kapuba vágódott. (1-2)
Ekkor több esélyünk is volt az egyenlítésre, de ezek kimaradtak és ez visszavetette a csapatot. Az utolsó néhány perc a vendégeké volt, Horváth Gerinek 3-szor is óriásit kellett védenie. De egy újabb védelmi hiba után már ő sem tudott segíteni, Osváth talált a hálónkba. (1-3)
Szünet után jó szellemben jöttünk ki, és már a legelején szépítettünk Póta újabb találatával, majd hiába szorítottuk be az ellenfelet, 3-szor is a kapufa segítette ki őket. A kihagyott helyzetek után újra ült egy vendég kontra, Katona révén megint kétgólos volt a nyírségiek előnye. Sőt lendületből újabb gólt rámoltak be a kapunkba az elbizonytalanodásunkat kihasználva.
2-5 után átálltunk 5 a 4 elleni játékra, és Illovai ezt viszonylag gyorsan ki is használta. Az újabb gól azonban sokáig nem akart jönni, de a 39. percben Bakay révén felzárkóztunk egy találatra. Sajnos az utolsó percben jött egy labdaeladás, melyből kapura lőttek a vendégek és a bevetődő Nagy Dani válláról vagy kezéről vágódott ki a gólba tartó labda. A játékvezetők kezezést láttak, így kiállították játékosunkat. Emberhátrányban labdát szereztünk, levittük a kapust, de megszerezte a labdát a Csenger és egy üres kapus góllal újra két gól lett a különbség.
Kiegészültünk, így újra 5 a 4-eztünk, mely 20 másodperccel a vége előtt Horváth Laci befordulásából újabb gólt hozott. (5-6) Sajnos azonban a hátralévő idő kevésnek bizonyult az egyenlítésre, így bár hiába küzdöttünk jól a második félidőben, az első játékrészben mutatott teljesítményünknek köszönhetően kiestünk a kupából.
Magyar Kupa, 2. forduló:
Újpest FC-220Volt–Csenger 5-6 (1-3)
Budakalász, 60 néző. V: Tamási, Juhász, Imre
Újpest: Horváth G. - Nagy D., Bakay, Póta, Horváth L.; cs: Illovai, Héger, Jándék, Péter M., Kavalecz, Greaser (k), Joó (k)
Vezetőedző: Póta Balázs
Csenger: Bálint - Katona, Lengyel, Pálfi, Osváth; Cs: Dávid
Vezetőedző: Szilágyi Sándor
Gólszerzők: Póta (13.,21.), Illovai (34.), Bakay (39.), Horváth L. (40.), ill. Lengyel (5.), Dávid (11., 32.), Osváth (19.), Katona (29. 40.)
Sárga lap: Póta (29.)
Piros lap: Nagy D. (39.)
A mérkőzés hivatalos jegyzőkönyve ITT található!
Jövő hétfőn 20:50 órakor újra bajnoki mérkőzésen lépünk pályára Budakalászon, mégpedig a tabella 4. helyén álló Gyöngyös ellenében.
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Aramis)
Füstös Dominik (U19-ből)
Cserkuti Kende (U19-ből)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Östör Martni (abbahagyta)
Sipos Gergő (olasz ?)
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink

