
Remek megoldásokkal elkedvetlenítettük a Kartalt
NB II. Keleti csoport, 19. forduló:
Újpest FC-220Volt - Kartal 7-3 (2-3)
Budakalász, 150 néző. V: Tamási, Urgyán, Boros
Gólszerzőink: Póta Balázs (3), Matyó Máté (2), Namuquita Roland, Reich Martin
Két vereség után két új igazolással készültünk a mai mérkőzésre, Reich Martin és Bihari Dávid az NB I-es Szigetszentmiklóstól érkezett. Múlt héten már az edzéseken is részt vettek, és hétfőre a versenyengedélyük is elkészült, így nem volt akadálya, hogy pályára lépjenek. A mérkőzésre egész héten úgy készült Póta Balázs csapata, hogy minden játékos számára csak a győzelem legyen elfogadható, még úgy is, hogy Bakay Ferenc és Vadászi Edward mellett Illovai Balázs és a múlt héten kiállított Péter Mátyás is hiányzott a keretből. Visszatért viszont Namquita Roland, aki fél év kihagyás után volt újra velünk.
Nem kezdődött jól a mérkőzés, mert a Kartal már a 4. percben megszerezte a vezetést. Egy keresztbepasszolt labdára nem mozdult a védelmünk, így a jobb oldalon érkező Gerebenics Norbertnek nem okozott gondot Horváth Geri mellett a kapuba lőni. (0-1)
A 11. percben váratlanul az ellenfél kapusa, Somogyi Marcell is belépett a támadásba, és a többiek olyan jól nyitották neki a területet, hogy lövéshez is jutott, ami olyan jégkorongos megoldásnak, a kapus előtt átfutó játékosnak köszönhetően Horváth kezei mellett a kapuba közepébe jutott. (0-2)
Nem esett azonban össze csapatunk, és két perc alatt kiegyenlítette hátrányát játékos-edzőnk Póta Balázs két remek megoldásának köszönhetően. (2-2)
Ezután már inkább mi irányítottuk a találkozót, mégis a vendégek mehettek előnnyel a szünetre, mert egy alapvonalig kijátszott támadás után a visszapasszolt labdát Gregus Richárd gyötörte valahogy a kapunk jobb alsó sarkába. (2-3)
Az öltözőben nagyobb iramra és koncentráltabb játékra kérte Póta Balázs a csapatot, és gyakorlatilag két perc alatt szerzett 3 gólunkkal alaposan megleptük Simon Péter csapatát. Több az utolsó pillanatban meghiúsult akció után a 24. percben Matyó Máté minden dühét beleadta egy távoli lövésbe, ami védhetetlenül vágódott Somogyi kapujába. (3-3)
Egy perc múlva Póta Balázst hagyták egyedül a vendégek, aki köszönte a lehetőséget és a kapussal egy az egyben egy csel után ki is használta a helyzetet. (4-3)
Láthatóan megtörte a kartaliakat a gyorsan kapott két gól, amit egy újabbal is megfejelt csapatunk. Ezúttal Póta, mint előkészítő jeleskedett és a hosszú kapufánál érkező Namquita Roland már kétgólosra növelte előnyünket. (5-3)
Hiába kért időt Simon Péter, csapatában ekkor már nem látszott az első félidőben még lobogó tűz, anélkül pedig nem nagyon lehet sikereket elérni ebben a bajnokságban.
Az utolsó 10 percre a kapunkban Horváth helyett Graeser Kisztián is lehetőséget kapott, és több védést is bemutatott, míg a túloldalon Matyó Máté kapott remek labdát a hatoson belül, és másodszorra a kapusról visszapattanó labdát bevágta a kapuba. (6-3)
Sőt a 34. percben az újak is összehoztak egy gólt. Ezúttal Bihari mozdult üresbe, majd lövés helyett önzetlenül passzolt Reich Martin elé, aki kissé balról a léc alá bombázott. (7-3)
Összességében változatos első félidő után, a második játékrész elején lőtt három gólunkkal megtörtük a kartaliak ellenállásást, és innen uralva a mérkőzést magabiztos győzelmet arattunk.
Jövő héten a szebb napokat látott és ezen a héten a távoli Csengerre el sem utazó Kincsem Lovaspark otthonába látogatunk, ami nem lesz sétagalopp, hiszen a hazai mérkőzésükre biztosan eljönnek, és mivel az alsóházi rájátszásban vélhetően nem akarnak egy újabb hosszú utat, ezért biztosan motiváltak is lesznek a találkozón.
NB II, Keleti-csoport, 19. forduló:
Újpest FC-220Volt - Kartal 7-3 (2-3)
Budakalászi sportcsarnok, 150 néző. V: Tamási, Urbán, Boros
Újpest: Horváth G. - Kavalecz, Héger, Matyó, Horváth L..; Cs: Póta, Reich, Bihari, Dollinger, Gyárfás, Sós L., Namuquita, Graeser (k)
Vezetőedző: Póta Balázs
Kartal: Somogyi - Barabás, Barta, Bánfalvi, Rajz; cs.: Bagyin, Gerebenics, Gregus, Sós I., Vincze D.
Vezetőedző: Simon Péter
Gólszerző: Póta (14., 15., 25.), Matyó (24., 31.), Namquita (25.), Reich (34.), ill. Gerebenics (4.), Somogyi (11.), Gregus (19.)
Sárga lap: Bihari (11.), ill. Barta (7.)
Következő mérkőzések
20.forduló:
Nyíregyháza - Újpest FC
2026.02.13. péntek
18:00 óra
Continental Aréna
21.forduló:
Újpest FC - PTE-PEAC
2026.02.16. hétfő
20:45 óra
UTE Sportcsarnok
22.forduló:
DEAC - Újpest FC
2026.02.23. hétfő
18:00 óra
DESOK Csarnok
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 19 | 18 | +62 | 55 |
| 2 | Újpest FC | 19 | 16 | +57 | 49 |
| 3 | Nyíregyháza | 19 | 12 | +70 | 40 |
| 4 | Nyírbátor | 19 | 9 | +6 | 29 |
| 5 | DEAC | 19 | 8 | +9 | 28 |
| 6 | Aramis | 19 | 8 | -8 | 25 |
| 7 | Kecskemét | 19 | 8 | -10 | 25 |
| 8 | Berettyóújfalu | 19 | 7 | +12 | 25 |
| 9 | PTE-PEAC | 19 | 6 | -23 | 19 |
| 10 | HOPE | 19 | 5 | -35 | 17 |
| 11 | MFA | 19 | 5 | -29 | 15 |
| 12 | Haladás | 19 | 1 | -111 | 4 |
Gól, gólpassz (02.06.)
Gólok:
25 gólos: Suscsák Máté
14 gólos: Pál Patrik
10 gólos: Thiago Cardoso
8 gólos: Lucas Moreira
8 gólos: Östör Martin
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Hadzsi Máté
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 asziszt: Pál Patrik
14 asziszt: Lucas Moreira
8 asziszt: Östör Martin
8 asziszt: Suscsák Máté
5 asziszt: Czerman Márk
5 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
3 asziszt: Medveczki Máté
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Thiago Cardoso
1 asziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA:
Gólok:
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
5 gólos: Czerman Márk
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Suscsák Máté
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Thiago Cardoso
3 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.01.06. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 90/78 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 101/48 |
| Östör Martin | 130/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 70/35 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Thiago Cardoso | 51/29 |
| Czerman Márk | 49/27 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 16/14 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
