1% - az utánpótlásért! Adószámunk:18135705-1-41

Póta Balázs: "Sokkal jobban kell csapatként együttműködnünk"

Először szenvedtünk vereséget a felsőházi rájátszásban, és először fordult elő a szezonban, hogy gólt sem sikerült lőnünk. Ez köszönhető volt a Kecskemét szervezett védekezésének, de annak is, hogy nem voltunk elég erősek támadásban. A helyzeteink így is megvoltak, de ha kellett, akkor a hazaiak kapusa, Tombácz bravúrokat is bemutatott a háló előtt. Az öt sárga lap és sérülés miatt is hiányzó Póta Balázs vezetőedző is értékelte a mérkőzést.

"Sajnos nagyon tompán kezdtünk, kicsit talán meg is nyugodtunk. Ez lehet, hogy a nagy menetelésünknek volt köszönhető, nem voltunk olyan élesek, mint idáig! A Kecskemét az első 10 percben elrendezte a találkozót, gyermeteg egyéni és csapat hibákból kaptunk gólokat, amiből most nem tudtunk felállni.Nem volt jó teljesítmény hétfő este a csapatunkban, és az egység sem volt kiemelkedő! A Kecskemét bátran, jól játszott, látszódott az akarat rajtuk és profin lehozták a rangadót. Rendeznünk kell a sorokat és be kell látnia a játékosainknak, hogy a munka és az alázat nélkül nem fog ez a gépezet működni. Jelenleg nincsenek olyan húzóembereink, akik a hátukra tudnák venni a társaságot, ezért is kell csapatként, szervezetten működnünk. Jön a Ferencváros, nagy meccsre számítunk, ennek tükrében fogunk készülni és próbálunk méltóképpen szerepelni az 5. magyar futsal Derbin!"