Maradt a mumusunk a Csenger!
NB II. Keleti csoport, Felsőházi rájátszás 7. forduló:
Csenger-Újpest FC-220Volt 7-4 (3-1)
Csenger, 150 néző. V: Szűcs, Forgács, Szabó F.
Gólszerzőink: Jaime Hidalgo, Kavalecz Márk, Vadászi Edward, Horváth László
4-3-ig szoros, ki-ki meccset játszottak a csapatok, amikor is a hazaiak ajándék büntetőhöz jutottak, amelyet kihasználtak, majd megrogytunk és 1 percen belül még egy gólt kaptunk. 6-3 után átálltunk vészkapus játékra, amely nem vált be, így a Csenger 1 ponttal elénk került.
Következik két hazai meccs a Kartal, majd a Kecskemét ellen, végül a Fradi ellen idegenben fejezzük be a szezont. A két hazait feltétlenül meg kell nyerni, ha dobogóra szeretnénk visszakapaszkodni.
Gyorsan, már a 2. percben vezetést szerzett a hazai csapat egy szép passz után Pankotai egy az egyben Horváthtal jobbról a hatosról elrúgta a kifutó kapusunk mellett a labdát. (1-0) Egy perc múlva máris egyenlítettünk, Horváth Laci passzolt Jamie Hidalgo elé, és spanyol játékosunk a kapus fölött szépen lőtt a hálóba. (1-1)
Az első félidő hátralévő részéban inkább a hazaiak akarata érvényesült, és bár Horváth Gerinek volt néhány szép védése, de kétszer ő is kapitulált, a 13. percben Dávid Róbert egy kapu elé tett labdát sarkallt közelről kapura, ami még kijött kapusunkról, a visszapattanót azonban bekotorta a csengeri játékos, majd egy perccel később újra Pankotai István bombázott a léc alá. (3-1)
Szünet után egy remek támadást követően Jaime sarokkal passzolt Kavalecz Márk elé, aki Juhász mellett a rövid alsóba lőtt. (3-2)
Élvezetes mérkőzés alakult ki, mindkét oldalon helyzetekkel, és egy kapuskidobás után újra növelte előnyét a hazai csapat, Katona Pál fordult le védőjéről és a jobb alsó sarokba pöckölte a labdát. (4-2)
De megint sikerült gyorsan feljebb zárkóznunk. Bihari lövésébe még nagy bravúrral lépett bele Mándi, de a támadást így is góllal fejeztük be, Jaime középreadását Vadászi Edward továbbította a kapuba. (4-3)
Sajnos két perccel később egy véleményes büntetőt ítéltek a játékvezetők a hazaiaknak, amit Pankotai István váltott gólra, majd miután átálltunk 5 a 4 elleni játékra, egy kapunk előtt eladott labdát Mándi László váltott gólra, így 1 perc alatt tetemes hátrányba kerültünk. (6-3)
Egy szép támadás után Pankotai István újra betalált a 34. percben (7-3), majd a végén Horváth László egy szép lövéssel még szépített, így alakult ki a 7-4-es végeredmény.
A vereséggel, ami sajnos már megszokott Csengeren, helyet cserélt a két csapat a táblázaton és a dobogóért folytatott harcban most hátrébb szorultunk, de még van hátra 3 forduló, hogy visszavegyük a helyünket.
Legközelebb hétfőn 20:30-kor hazai pályán játszunk a Kartal ellen.
Jegyzőkönyv:
Csenger Futsal - Újpest FC-220Volt 7-4 (3-1)
Csenger, 150 néző, V: Szűcs László, Forgács Krisztián, Szabó Ferenc
Csenger: Juhász - Fejes, Mándi, Pankotai, Pálfi; cs: Cséke, Katona, Srjuba, Dávid, Csordás, Osváth, Bodó
Vezetőedző: Szilágyi Sándor
Újpest: Horváth G. - Matyó, Hidalgo, Kavalecz, Horváth L.; cs: Graeser (k), Vadászi, Bihari, Nagy Zs., Ángyán, SzitaŰ
Vezetőedző: Póta Balázs
Gólszerzők: Pankotai (2., 14., 31 - büntetőből, 34.), Dávid (13.), Katona (27.), Mándi (31.), ill. Hidalgo (3.), Kavalecz (22.), Vadászi E. (28.), Horváth L. (40.)
Sárga lap: Matyó (25.), Nagy Zs. (31.), Bihari (35.)
Piros lap: -
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |