
A hazai vereséggel lecsúsztunk a dobogóról
NB II. Keleti csoport, Felsőházi rájátszás, 9. forduló:
Újpest FC-220Volt - Scoregoal-Kecskemét 0-3 (0-1)
Budakalászi Sportcsarnok, 50 néző. V: Leél-Őssy, Boros, Schranz
A kecskeméti csapat múlt héten megszerezte az ezüstérmet, mi pedig a bronzért hajtottunk, így számunkra nem volt tétnélküli az összecsapás, ahol ezúttal is akadt új hiányzója Póta Balázsnak, aki nem számított Bihari Dávid játékára. A múlt heti csapathoz képest azonban visszatérhetett Matyó Máté, akinek lejárt a sárga lapok után járó eltiltása.
Nem túl nagy iramban, sokkal inkább mindkét oldalról fegyelmezett játékkal kezdődött az összecsapás. Az első nagy helyzet előttünk adódott Bakay közelről a kapu fölé bombázott. A 7. percben egy szépen kijátszott vendég akció ment mellé. Viszonylag kevés helyzet jellemezte a mérkőzést ezidáig. A vendégek inkább távoli lövésekkel, mi pedig kontrajátékkal operáltunk. A 8. percben ismét Bakay lőhetett volna gólt, de a Tombáczról kipattanó labdát 3-4 méterről ismét kapu fölé bombázta. Időközben átálltunk letámadásra, amely megélénkítette a játékot, de inkább a mieink előtt adódott több lehetőség. A 12. percben egy gyors letámadás után Kovács jól tartotta meg a labdát a rá felpasszolt labdát, kitette a támadáshoz gyorsan felzárkózó Dobosinak, aki visszajátszotta neki a labdát majd közelről megszerezte a vezető találatot. (0-1) A gól után Horváth révén gyorsan egyenlíthettünk volna kétszer is, de kimaradtak a helyzeteink.
A második félidő elején Vadászi vesztett labdát a félpályánál a kontrából Rutai indult meg, majd balról kilőtte a hosszú alsó sarkot (0-2). A gól után sem nagyon találtuk a játék ritmusát, sőt inkább a vendégek kontratámadásai rejtettek magukban veszélyt. Az egyetlen kidolgozott helyzetünk a 28. percben Horváth szabadrúgás kombináció utáni lövéséből adódott, de a próbálkozás középre ment. A félidő felénél Horváth állt a kapuba, és rögtön egy bravúrral mutatkozott be, mert Vadászi utolsó emberként rálépett a labdára, így Rutai egyedül vezethette a kapusra a labdát. Ezt követően átálltunk 5 a 4 elleni vészkapus játékra, de leginkább meddőnek bizonyult a fölényünk. Az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, míg nem a 38. percben labdavesztésnél Dobosi félpályás vonalat átlépve az üres kapuba gurította a vendégek 3. találatát, amellyel eldőlt minden kérdés (0-3). Húsz mp-el a vége előtt Hidalgo szólóban ugorhatott ki, majd a védőjét lerázva egy csellel még tisztábbra játszotta magát, de Tombácz bravúrosan védett így még a becsület gól sem jött össze.
Sajnos rendkívül enerváltan és néhol öncélúan játszottunk, és ha azt keressük miért nyeretlen a csapat az elmúlt fordulókban akkor elég azt megnéznünk, hogy az elmúlt 6 mérkőzésen mindössze 9 gólt szereztünk, úgy, hogy ebből 4-et Csengeren lőttünk, a másik öt meccsen pedig átlagban 1 találatra voltunk képesek. A bajnokság hajrájára kicsit "elfogytunk", ami persze rosszabbá teszi a szánk ízét, de nem szabad elfelejteni, hogy összességében nézve teljesen a nulláról kezdve egy remek alap alakult ki Újpesten a jövőre nézve, hiszen a tavalyi keretből alig 1-2 játékos maradt meg. Pénteken még vár egy nehéz összecsapás Póta Balázs legényeire az FTC ellen.
Újpest FC-220Volt - Scoregoal-Kecskemét 0-3 (0-1)
Budakalászi Sportcsarnok, 50 néző: V: Leél-Őssy, Boros, Schranz
Újpest: Graeser - Matyó, Hidalgo, Bakay, Horváth L.; cs: Kavalecz, Vadászi, Gyárfás, Nagy Zs., Péter M., Szita, Sós, Horváth G.(k)
Vezetőedző: Póta Balázs
Kecskemét: Tombácz - Rutai, Kovács J., Marozsi, Dobosi; cs: Szabó Sz., Marsa, Maczelka, Deák, Csővári (k)
Vezetőedző: Koós Károly
Gólszerzők: Kovács J. (12.), Rutai (22.), Dobosi (38.)
Sárga lap: Nagy Zs. (18.), ill., Dobosi (36.)
Piros lap: -
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Aramis)
Füstös Dominik (U19-ből)
Cserkuti Kende (U19-ből)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Östör Martni (abbahagyta)
Sipos Gergő (olasz ?)
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
