
5.forduló: győzelem Csengeren 2 gólos hátrányból
NB II, Keleti csoport, 5. forduló:
Csenger Futsal - Újpest FC-220Volt 3-4 (2-1)
Csenger, 200 néző. V: Újhelyi , Balla, Katona
Gólszerzők: Simonka, Pálfi, Lénárt, ill. Bakay, Horváth L., Póta, Horváth L.
Tegnap első alkalommal utaztunk úgy Csengerre, hogy reáis esélyünk lehet a győzelemre. Lévén, hogy a csapat keretéből szinte mindeki Póta mester rendelkezésére állt leszámítva a sérülteket (Dohány, Matyó). Kimaradt a keretből Szabó Tibor, valamint külföldi utazás miatt Graeser Krisztián, aki munkája miatt ősszel várhatóan sokszor lesz távol. Reaktiválta magát viszont tavalyi csapatkapitányunk Horváth Gergely ugyanis hiába volt szezon előtt három kapusunk is, hírtelen csak egy maradt. A hazai csapatnak két komoly távozója volt nyáron, Mádi és Pankotai, ám így is erős egységet alkotnak, főleg a DEAC-os érkezőkkel, amelyet bizonyítottak már az eddigi fordulókban, otthonukban pedig bárkire veszélyesek.
Jó iramban kezdődött a meccs, amelynek 5. percében Simonka lefordulása révén megszerezte a vezetést a hazai csapat (1-0). Nem kellett túl sokáig várnunk az egyenlítésre szerencsére, Póta passzát Bakay értékesítette közelről a 10. percben (1-1). Nyílt küzdelem folyt a pályán, bármelyik csapat megszerezhette volna a vezetést, s már amikor úgy tűnt marad a döntetlen a szünetre, meglepő húzásra 5 a 4 elleni játékra szánta el magát a Csenger. Ez be is jött neki, Pálfi ugyanis 2-1-re módosította az eredményt.
Szünetben Póta Balázs lelket öntött a csapatába, amely jól is jött, mert bár jól kezdtük a második húsz percet is, egy kontra révén mégis a hazaiak szerezek újabb találatot Lénárt révén (3-1). Nem szegte kedvét az újabb találat a mieinknek, és a sok próbálkozás kifizetődött. A 26. percben Szücs ellen ítéltek büntetőt a játékvezetők, Horváth Lázló pedig nagy erővel a kapuba bombázott (3-2). Újra lőtávon belülre kerültünk, ez pedig újabb energiákat mozgósított a csapatban. A 36. percben aztán Póta kavargatott a kapu előterében, amely révén megszereztük az egyenlítő találatunkat is (3-3). Egy perc múlva pedig épp a legjobbkor a vezetés is meglett. Több lövési lehetőségünk is akadt, amelyek közül Hováth László tudott eredményes lenni (3-4). A félidő végére még akadtak izgalmak, ám újabb találat már nem esett, így győztesen hagyhattuk el a csengeri katalnt.
Jövő héten a jó erőkből álló Kincsem látogat hozzánk, akik jól kezdték a bajnokságot, ám az utóbbi két meccsen botlottak, de így is több száz NB I-es meccs van a játéksaik lábában. Eredmények a fordulóból: Gyöngyös-Mád 6-7, Kincsem-Kistarcsa 3-4, MEAFC-Nyírbátor 6-3, UTE-Berettyó II. 2-6.
NB II, Keleti csoport, 5. forduló:
Csenger Futsal - Újpest FC-220Volt 3-4 (2-1)
Csenger, 200 néző. V: Újhelyi, Balla, Katona
Csenger: Makay - Dávid, Rigó, Osváth, Gaál; cs: Katona, Simonka, Kónya, Lénárt, Balogh, Pálfi, Csorvási (k)
Újpest: Tyukász - Bakay, Kavalecz, Kulcsár, Horváth L.; cs: Szücs, Póta, Körösi, Zsoldos, Hegedűs, Horváth G. (k)
Vezetőedző: Póta Balázs
Gólszerzők: Simonka (5.), Pálfi (19.), Lénárt (22.), ill. Bakay (10.), Horváth L. (26., 37.), Póta (36.)
Sárga Lap: Katona (26.), ill. Horváth L. (26.)
Piros lap: -
Póta Balázs:
- A szív diadala volt ez a meccs! Nagyon örülünk, mert az Újpest még sosem nyert Csengeren, és ma is megtapasztalhattuk, hogy miért is olyan nehéz ez itt. Nagyot küzdöttek a srácok, élesek voltak, végig bíztattuk egymást és hittünk abban, hogy a sok munka kifizetődik a meccs végén és felénk billen a mérleg nyelve. Örülök, hogy itt is tudtuk játszani a saját játékunkat. A Csenger remek játékosokból áll, de a csapat ezúttal mi voltunk! Elindultunk egy úton, amelyről nem szabad letérnünk. Fiatal csapat vagyunk, ezért a teljesítményünk ingadozó, ezért néha kevesebb játékost tudok csak használni egy-egy mérkőzésen, ilyen volt a mai is. De amikor pályára kerülnek a fiúk csúsznak-másznak a sikerért és ez fontos! Büszke vagyok a srácokra! Köszönjük a helyi Újpestieknek a bíztatást és a szíves fogadtatást! Jó érzés, hogy bárhová megyünk az országban vagy akár határon túl, akadnak újpestiek a lelátón. Jövő héten hazai pályán bizonyíthatunk, ahová szeretettel várjuk a szurkolóinkat! Hajrá Újpest!
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Aramis)
Füstös Dominik (U19-ből)
Cserkuti Kende (U19-ből)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Östör Martni (abbahagyta)
Sipos Gergő (olasz ?)
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
