Kupa: Nagyon közel álltunk a bravúrhoz

Magyar Kupa, 1.forduló:

Újpest FC-220Volt - 1.FC Veszprém 1-2 (0-2)
Budakalászi Sportcsarnok, 200 néző. V: Farkas B., Deme, Muhari 
Gólszerzők: Nagy T., ill. Bodnár, Tama

Mindkét csapat sok hiányzóval volt kénytelen számolni a mérkőzés előtt. Nálunk Horváth László sérülés, és Kulcsár Dávid kupa eltiltás, a vendégeknél Tatai József, Komáromi Péter és szintén eltiltás miatt Boromisza Dániel hiányoztak. Ennek ellenére vagy éppen ezért még így is a Veszprém volt a mérkőzés esélyese, ám Póta Balázs alakulata megpróbálta felborítani a papírformát.

A vendégek kezdték a mérkőzést, és rögtön magukhoz is ragadták a kezdeményezést. Mégis kissé váratlanul gyorsan, már az első percben megszerezték a vezetést egy sarokrúgás után, amelyet az elmélázó játékosaink között egyből a kapu előterébe rúgtak, ahol Bodnár várta, ő pedig köszönte és közelről gólt szerzett (0-1). A mérkőzés további percei is inkább a vendégek fölényét hozta, habár nem sokkal később Bakay lövése csak centikkel kerülte el Spandler kapuját. Az első félidőben még egy veszprémi kapufát jegyezhettünk fel, illetve Tama sárga lapját amelyet lerántásért kapott, amikor a kiugró Nagy Tamás ellen szabálytalankodott. Az utolsó percekben egyébként kijjebb nyíltunk és letámadtunk, amelyre végül ráfaragtunk, mert néhány másodperccel a vége előtt egy előre vágott labdába pont Tama tette bele a lábát a kapu előterében, amely átcsorgott a gólvonalon.

A második játékrészre nagy erőket mozgósítva futott ki a Póta legénység. Sokkal nyíltabb lett a játék. A mieink már nem csak kontrákkal próbálkoztak, hanem néhol a játékot is próbálták irányítani, igaz helyzetekben ez ritkán mutatkozott meg. Sőt kontrából elsősorban a vendégek zárhatták volna le a meccset, de két kapufát is szereztek, illetve egyszer Tyukász tolta rá bravúrral. A 29. percben Spandler túl sokáig tartotta kézben a labdát, így a négy másodperc letelte után közvetett rúgással jöhettünk a hatosról. Szerencsére nem variáltuk túl a helyzetet, Szabó Tibor visszagurítását Nagy Tamás magabiztosan vágta a kapu közepébe (1-2). Óriási hangrobbanás közepette még erőteljesebb szurkolásba kezdtek a nézők, és szinte belekergették a csapatot abba, hogy kiegyenlítsenek. Ahogy jött a mérkőzés hajrája egyre élesebb és feszültebb lett a küzdelem. A játékvezetők is előterbe kerültek sajnos, Tamát ugyanis a második sárga lapja után kétszer is kiállíthatták volna, egyszer ütésért, egyszer pedig Szabó fordult le róla a sarokpontnál, de amikor befelé tört volna a hatos felé visszarántotta. Időközben ugyanakkor elérte az ötödik szabálytalanságát a Veszprém. Az utolsó percekre vészkapus játékkal próbálkoztunk, amikor is Szabó Tibor kidobásánál Szücs Ádám egyértelműen meglökték hátulról, ám a játékvezetők sípja néma maradt... pedig egy tízméteressel 1 perccel a vége előtt kiegyenlíthettünk volna, a döntetlen pedig Újpest továbbjutást jelentett volna... maradt az 5 a 4 elleni játék, nem sokkal a vége előtt Póta előtt adódott óriási lehetőség ám a kelleténél eggyel többet húzott, a késői lövését pedig blokkolták. Az utolsó másodpercekre is maradt küzdelem, Szabó lövése kipattant a kapu közvetlen közelében Spandlerről, majd az érkező Kavalecz ismételt, de egy védő bele vetődött és a labda a lábai közé szorult. Nagy kavarodás alakult ki, majd végül Kavelecz Márkot két kézzel kilökték onnan. A játékvezetők kétszer is fújhattak volna, egyszer talán közvetettet, a labda beszorítása miatt, majd pedig az egyértelmű lökés miatt egészen biztosan 6 méterest kellett volna ítélinük... az pedig már komoly gólszerzési lehetőség... 4 mp-el a vége előtt. E helyett szabadrúgást fújtak kifelé... Kár, hogy vége róluk szólt. 

Összességében elmondhatjuk, hogy az első félidőben buta hibákból kaptuk a gólokat, és a kelleténél jobban tartottunk a veszprémiektől, ezt a 20 percet kicsit átengedtük nekik, hiszen ekkor sokkal jobban játszottak. A második játékrészben igazi kupa-csata folyta pályán, izgalmakkal, feszültséggel, lüktető játékkal, és jó lelátói hangulattal. Kár, hogy a játékvezetők a kelleténél jobban tisztelték a vendégeket, meglátásunk szerint többször is egyértelműen az Újpest kárára tévedtek. Bár a Veszprém jónéhányszor eldönthette volna a meccset, nem tette, így a végén izgulniuk kellett. Nem mondhatjuk, hogy érdemtelenül jutottak volna tovább, de azt sem, hogy a mieink nem érdemelték volna meg az egyenlítő találatot, amely továbbjutást eredményezhetett volna. Gratulálunk mindkét csapatnak, férfias küzdelem volt a pályán! Mi pedig büszkék lehetünk a srácokra, mert egy profi csapat ellen, akik ötöt-hatot edzenek egy héten gyakorlatilag minimális különbséggel maradtunk alul.

Nincs okunk nagyon elmélkedni a mérkőzésen, mert ma már újra edzés, első alkalommal az Újpesten átadott sportcsarnokban, hétfőn pedig már itt fogadjuk az előttünk álló első helyezett Kartal csapatát egy csarnokavató mérkőzésen! Ezzel kapcsolatban hamarosan friss részletekkel jelentkezünk!

Jegyzőkönyv:

Magyar Kupa, 1.forduló:

Újpest FC-220Volt - 1.FC Veszprém 1-2 (0-2)
Budakalászi Sportcsarnok, 200 néző. V: Farkas B., Deme, Muhari 

Újpest: Tyukász - Bakay, Kavalecz, Szabó T., Szücs Á.; cs: Póta, Körösi, Hegedűs, Matyó, Zsoldos, Buzás, Horváth G.(k), Dohány (k)
Vezetőedző: Póta Balázs

Veszprém: Spandler - Miklós, Gyurcsányi, Bognár, Bencsik R.; cs: Tar, Tama, Varga Á., Bencsik Á., Schmidajer (k), 
Vezetőedző: Frank Tamás

Gólszerzők: Nagy T. (29.), ill. Bognár (1.), Tama (20.),
Sárga lap: Matyó (19.), ill. Tama (19.)
Piros lap: -

Facebook oldalunkon lesznek képek is a mérkőzésről. 

Póta Balázs értékelése:

- Büszke lehet a csapat magára, mert egy NB1-es profi csapattal játszottunk ki-ki meccset, igaz voltak náluk is, de nálunk is komoly hiányzók. Ennek ellenére izgalmas mérkőzés kerekedett ki belőle, az utolsó másodpercig kérdéses volt hogy melyik csapat jut tovább. Az első félidőben meg voltunk kicsit illetődve és idegesebbek voltunk ez a fiatalságnak is betudható, illetve annak, hogy rutintalanok vagyunk a jobb csapatok ellen. A második félidőben komoly erőket mozgósítottunk és úgy érzem mindent megtettünk, de nem sikerült azt a kicsi kis gólt a végén bekotornunk. Összeségében ismét léptünk egy szinten és egyre jobbak és jobbak leszünk! Ha beleteszünk még több munkát illetve ez majd  idővel egy kis rutinnal is párosul, úgy érzem hogy Újpesten a jövő csapata lehet! Ne felejtsük el, hogy tegnap játszott nálunk négy 18 év körüli játékos is. Nagyon köszönjük a szurkolóinknak, fantasztikus hangulat volt, jó érzés, hogy egyre többen vagyunk! A Veszprémnek gratulálunk, megérdemelték, rájuk fért már egy kisebb siker! Mi pedig hétfőn a Kartal elleni csarnokavatót mindent meg fogunk tenni a győzelemért! Hajrá Újpest!