
13. forduló: Győzelem! A második félidőben felszakadt a gát!
NB II, Keleti-csoport, 13.forduló:
Újpest FC-220Volt - Mádi FC 5-1 (0-1)
Budapest, UTE Atlétikai Stadion, Sportcsarnok, 100 néző. V: Futó, Janitz, Kondákor
Gólszerzők: Kulcsár Gábor (2), Hajnal Róbert (2), Nagy Tamás
Három vereség után második hazai mérkőzésünkre készültünk az új UTE sportcsarnokban. A jó játék és a temérdek kihagyott helyzet ellenére elveszített két idegenbeli találkozó nyomot hagyott a csapat hangulatán, és Póta Balázs vezetőedző is változtatott a keret összetételén. A sérültek mellett két kimaradó is volt az elmúlt hetekhez képest. Játékra jelentkezett viszont a PAFC korábbi gólvágója, Hajnal Róbert, aki nemrég csatlakozott csapatunkhoz, és az U20-asoktól ezúttal Manhertz Máté is felkerült a felnőttek közé. Örömmel láttunk a lelátón több olyan szurkolót, volt nagypályás játékost, és prominens személyt, akik az előző hazai meccset is megtekintették.
Az első félidőben meg is látszott játékosainkon, hogy az önbizalom egy kicsit megcsappant, ráadásul ezúttal helyzetekből is kevesebbet sikerült kidolgoznunk. Görcsösek és tompák voltunk, igaz az ellenfélnek sem sok lehetősége adódott, fegyelmezett játékunk miatt. Nagy Tamás távolról eleresztett kapufája volt a legnagyobb lehetőségünk, illetve még szintén előtte adódott egy óriási lehetőség, de a lelátóról úgy tűnt buktatták, a játékvezetőknél azonban nem így látták. A 17. percben egy elszúszott védekezésnél Bodnár Márk lépett ki, és Tyukász mellett elhúzva a labdát gurított a kapunkba. (0-1) A hátralévő percekben már nem változott az eredmény, így továbbra sem tudtunk kikecmeregni a hullámvölgyből.
A második játékrészt sokkal eltökéltebben kezdte csapatunk. Átvettük a mérkőzés irányítását már az első percektől és a 24. minutumban Kulcsár Gábor felső sarkos bombájával sikerült is az egyenlítés. (1-1) Ekkor mintha felszakadt volna egy gát, és egymás után alakítottuk ki a helyzeteket. A 27. percben pedig már a vezetést is megszereztük: egy szépen kijátszott akció végén Bakay passzát a jól érkező Nagy Tamás vágta a bal alsóba. (2-1) Sőt két perc múlva egy gyors kontra végén Nagy passzolt középre, ahol érkezett Bálint Tibor, aki visszanyúlva a kapufára perdített, jött azonban a kipattanóra Kulcsár Gábor és a kapuba továbbított. (3-1) Teljesen megérdemelten vettük át a vezetést, hiszen irányítottuk a találkozót, és újabb egy perccel később szabadrúgáshoz jutottunk a bal oldali oldalvonal közelében. A labda mögé új igazolásunk, Hajnal Róbert állt és 12 méterről kipókhálózta a kapu bal felső sarkát. (4-1) Ezen időszak egyértelműen rólunk szólt és végre hasonló játékot kezdtünk nyújtani, mint ahogyan elkezdtük a bajnokságot. A vendégek kapusa, Madarasi többször is bravúrral mentette meg a mádiakat a mérkőzés folyamán a kapott góltól. A 33. percben azonban csinált egy butaságot és az őt megközelítő Kavaleczet ellökte a saját hatosán belül, amiért büntetőhöz jutottunk, azt pedig
Hajnal Róbert gólra váltotta. (5-1) Eldőlt minden kérdés ekkora. Az utolsó néhány percben még két kisbüntetőhöz jutott a Mád, de a csereként beálló Horváth Gergely óriási vetődéssel hárította a vendégek gólvágójának, Szűcs Ádámnak a próbálkozását, majd Titkó a bal felső sarok mellé bombázott.
Második félidei játékunknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattunk, és vágtunk vissza a mádi vereségért. Ráadásul három vereség után újra megízlelhettük a győzelem ízét. Nagyon fontos mérkőzés volt és a második félidőben a közönségünk is jól szórakozhatott. Remélhetőleg ez meghozza újra az önbizalmunkat és jönnek ismét a győzelmek.
Jövő héten újabb egy nehéz mérkőzés következik. A hazai pályán mindig erős Kistarcsa otthonába látogatunk.
NB II, Keleti-csoport, 13.forduló:
Újpest FC-220Volt - Mádi FC 5-1 (0-1)
Budapest, UTE Atlétikai Stadion, Sportcsarnok, 100 néző. V: Futó, Janitz, Kondákor
Újpest: Tyukász - Bakay, Kavalecz, Matyó, Kulcsár; cs: Póta, Szabó, Zsoldos, Nagy T., Bálint T., Hajnal, Manhertz, Horváth G.(k), Dohány (k)
Vezetőedző: Póta Balázs
Mád: Madarasi - Gáll, Szűcs, Titkó, Bodnár, cs: Koroknai, Rábai, Soltész, Berecz, Rafael, Czakó, Somogyi, Balogh I., Szakács, Mirki
Gólszerzők: Kulcsár (24., 29.), Nagy T. (27.), Hajnal (30., 33.), ill. Bodnár (17.)
Sárga lap: Kulcsár (33.), ill. Titkó (17.), Szűcs (27.), Rábai (33.), Madarasi (33.)
Piros lap: Gáll (33.)
Póta Balázs értékelése:
- Igazi csapatgyőzelmet arattunk! Nagyon nehezen indult a találokzó számunkra, óriási feszültség szabadult fel a srácokból. A november sajnos nem volt sikeres számunkra, s bár a helyzeteink a korábbi mérkőzéseken is megvoltak, de minden kifele pattant, nem nagyon jött össze semmi. Most úgy néz ki a szerencse újra mellénk szegődött, talán meg is dolgoztunk érte az elmúlt hetekben. Büszke vagyok a fiúkra, mert felálltak a padlóról és ezzel a győzelemmel újra ott vagyunk az élmezőnyben! Nehéz egy ilyen rossz sorozatot lezárni, remélem nekünk ezzel sikerült. Revansot is vettünk, hiszen a Mád ellen a második fordulóban egy kellemetlen vereséget szenvedtünk, így ez a győzelem ezért is volt fontos számunkra. Dolgozunk tovább, van még 2 bajnokink 2019-ben, majd megpróbáljuk a keretünket is úgy tovább alakítani, erősíteni, hogy el tudjuk érni célunkat! Hajrá Újpest!
Következő mérkőzések
PLAYOFF
7.forduló
Újpest FC - Aramis SC
2026.04.27., hétfő
19:45 óra
UTE Csarnok
MAGYAR KUPA FINAL4
Elődöntő:
2026.05.02., szombat
Újpest FC - SG Kecskemét
Veszprém,
Március 15. úti sportcsarnok
MAGYAR KUPA DÖNTŐ:
2026.05.03., vasárnap
Sikeres elődöntő esetén
13:45 óra, Veszprém
8.forduló
Veszprém - Újpest FC
2026.05.07., csütörtök
18:15 óra (M4 Sport)
Március 15. úti sportcsarnok
9.forduló
Nyíregyháza - Újpest FC
2026.05.18., hétfő
18:30 óra
Continental Aréna
10.forduló
Újpest FC - DEAC
2026.05.25., hétfő
19:45 óra
UTE Csarnok
Helyosztók (Döntő v. 3.helyért):
1. meccs: május 29.
2. meccs: június 1.
3. mecs: június 5.
4. meccs (ha kell): június 9.
5. meccs (ha kell): június 12.
TV miatt változhat
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 6 | 23 | 14 | 20 |
| 2 | Veszprém | 6 | 23 | 8 | 20 |
| 3 | Nyíregyháza | 6 | 18 | 12 | 17 |
| 4 | DEAC | 6 | 11 | -7 | 8 |
| 5 | Aramis | 6 | 11 | -15 | 6 |
| 6 | Nyírbátor | 6 | 9 | -12 | 2 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (04.20.)
Gólok:
34 gólos: Suscsák Máté (6)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
13 gólos: Lucas Moreira (4)
12 gólos: Czerman Márk (4)
9 gólos: Hadzsi Máté (3)
8 gólos: Östör Martin
6 gólos: Kártik Zsombor
4 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
15 asziszt: Lucas Moreira
10 asziszt: Östör Martin
9 asziszt: Suscsák Máté
9 asziszt: Czerman Márk
9 asziszt: Thiago Cardoso
8 asziszt: Hadzsi Máté
6 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
1 asziszt: Vas Ádám
MAGYAR KUPA:
Gólok:
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
5 gólos: Czerman Márk
4 gólos: Kártik Zsombor
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Suscsák Máté
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Thiago Cardoso
3 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.04.20. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 98/87 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 109/53 |
| Östör Martin | 139/47 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 79/38 |
| Thiago Cardoso | 60/35 |
| Czerman Márk | 58/33 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
