20. forduló: Egygólos siker után újra a dobogón!
NB II, Keleti-csoport, 20. forduló:
Újpest FC-220Volt - UTE 4-3 (2-0)
Szilágyi út, UTE-csarnok 150 néző, V: Tamási, Imrő, Drabon
Gólszerzőink: Kavalecz Márk, Hajnal Róbert, Bakay Ferenc, Apatini Márk
Szépszámú közönség jött össze a házi rangadóra, amelyen gyorsan kétgólos előnyhöz jutottunk, majd az első félidő hátralévő részében is uralva a mérkőzést magabiztosan tartottuk az előnyünket. Szünet után egy kontra után már 3-0-ra is vezettünk, de ezután visszajött az UTE a meccsbe. Míg mi jobbnál jobb helyzeteket hagytunk ki, a 35. percben egy szép sarkazást követően feljött egy gólra ellenfelünk, de Apatini Márk egy szép szólóval eldöntötte a mérkőzést. A legvégén - 3 mp-el a vége előtt - még szépítettek Czermanék, de így is magabiztosan hoztuk le a találkozót.
Jól kezdődött a mérkőzés, hiszen Kavalecz Márk lövésével már az 1. perc végén megszereztük a vezetést, majd 3 perccel később Kulcsár lövés helyett középről remekül passzolt a kapu jobb oldalánál helyezkedő Hajnal Róbert elé, aki a kapu jobb oldalába helyezett. (2-0) Továbbra is birtokoltuk a labdát, a vendégek az első tíz percben nem nagyon jutottak el a kapunkig. A szerencse nem volt velünk, mert Bakay, bár hiába lépett meg a bal oldalon, a hosszú kapufát találta el. Az UTE leginkább távoli lövésekkel próbálkozott, de vagy jól blokkoltunk, vagy Tyukász védte a kisérleteket.
A második játékrészben kissé visszafogottan jött ki csapatunk, mégis sikerült növelni az előnyt. Nagy T. labdaszerzése után Hajnal adta középre a labdát, amit Nagy a kapufára pöckölt, de a kipattanót a második hullámban érkező Bakay Ferenc bombázta a kapuba. (3-0)
Sajnos a harmadik gól után kissé elkényelmesedtünk, és egyik elalvásunkat a hosszún érkező Boros Dávid ki is használta a 25. percben. (3-1)
A kapott gól némileg felpiszkálta csapatunkat. Óriási helyzeteket dolgoztunk és hagytunk ki, Bakay lövésénél pedig a labda mindkét kapufát érintve vágódott a mezőnybe.
Ahelyett, hogy végleg eldöntöttük volna a mérkőzést, a 35. percben a vendégek Boros Dávid révén egy újabb kihagyásunkat góllal büntették, és mindjárt szoros lett a meccs. (3-2)
Bár az UTE nem volt különösebben veszélyes támadásban, mégis a 39. percig kellett izgulnunk, amikor is a mérkőzésen végig jól játszó Apatini Márk egy labdaszerzést követően a kapust is kicselezve gurított a hálóba. (4-2)
Három másodperccel a vége előtt egy Dohány védését követő kipattanó labdát Gerhardt Ádám emelt szép mozdulattal a kapunkba (4-3), de ezzel gyakorlatilag véget is ért a mérkőzés.
Összességében bár az első játékrészben úgy tűnt nagyobb különbség van a két csapat között, mégis viszonylag szoros mérkőzést játszottunk a megerősödő vendégeinkkel. Igaz ehhez kellett az is, hogy a második félidőben kihagytunk 3-4 százszázalékos helyzetet.
Jövő héten az éllovas Kartal otthonába látogatunk és szeretnénk visszavágni a csarnokavatónkon elszenvedett vereségért. Hazai pályán azóta csak nyertünk, de idegenbeli mérlegünkön amúgy is van javítanivalónk.
További eredmények: Kistarcsa-Kartal 3-0, Kincsem Lovaspark-Gyöngyös 4-1, Csenger-MEAFC 9-2, Mád-MVFC II. 5-2
NB II, Keleti-csoport, 20. forduló:
Újpest FC-220Volt - UTE 4-3 (2-0)
Budapest, UTE Atlétikai Stadion, Sportcsarnok, 150 néző.
V: Tamási, Imrő, Drabon
Újpest: Tyukász - Kavalecz, Apatini, Póta, Bakay; cs: Horváth G. (k), Kulcsár, Bálint T., Wesley, Hajnal, Németh M., Nagy T., Vito, Dohány (k)
Vezetőedző: Póta Balázs
UTE: Kőrösi - Boros, Szűcs A., Czerman, Gerhardt; cs.: Joó (k), Medveczki, Galovics, Petró, Mákos
Gólszerzők: Kavalecz (1.), Hajnal (4.), Bakay (23.), Apatini (39.), ill. Boros (25., 35.), Gerhardt (40.)
Sárga lap: -
Piros lap: -
Program
Utolsó idei mérkőzés:
NB I., 18. forduló
2023.12.21, csütörtök, 20:40
Újpest FC-220Volt
MVFC Berettyóújfalu
UTE Sportcsarnok,
Szilágyi út 30.
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 16 | 15 | +61 | 45 |
2 | Veszprém | 16 | 11 | +35 | 35 |
3 | Nyíregyháza | 18 | 11 | +33 | 35 |
4 | Berettyóújfalu | 16 | 10 | +32 | 33 |
5 | Kecskemét | 17 | 10 | +17 | 32 |
6 | Nyírbátor | 17 | 7 | -7 | 22 |
7 | Újpest FC | 17 | 6 | -11 | 21 |
8 | Aramis | 17 | 6 | -18 | 20 |
9 | DEAC | 17 | 5 | +2 | 20 |
10 | Pécs | 17 | 3 | -51 | 12 |
11 | Maglód | 17 | 3 | -41 | 11 |
12 | MFA | 17 | 1 | -52 | 4 |
Házi góllövőlista 12.08.
14 gólos: Lipl Noel
10 gólos: Östör Martin
8 gólos: Horváth Benedek
5 gólos: Klacsák Bence
3 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Bozidar Simic
2 gólos: Harnisch Ákos
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Kovács Benjámin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét)
Gólpasszok:
7 assziszt: Östör Martin
6 assziszt: Horváth Benedek
5 assziszt: Lipl Noel
4 assziszt: Bozidar Simic
3 assziszt: Horváth Barnabás
2 assziszt: Hadzsi Máté
2 assziszt: Klacsák Bence
1 assziszt: Harnisch Ákos
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Kovács Benjamin
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
NBI összesített góllista
2010 - 2023.12.08. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 72/41 |
Harnisch Ákos | 62/24 |
Lipl Noel | 47/23 |
Östör Martin | 66/23 |
Klacsák Bence | 48/22 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai