Március 2-án a rájátszással folytatódik a bajnokság

Lezárult az alapszakasz, amely igen éles és kiélezett küzdelmet hozott a Keleti-csoportban. Az első helyen végző Kartal kimagaslott a mezőnyből, nem csak pontszám tekintetében, de a mérkőzéseiket is magabiztosan hozták. Utánuk viszont rendkívül szorosan alakult a mezőny, hiszen a 2-5. hely között mindössze 2 pont különbséggel végeztek a csapatok a 20 lejátszott bajnokin. Az Újpest FC-220Volt a 4. helyet szerezte meg, amely előrelépés a tavalyi évhez képest, hiszen akkor 6. helyen csúsztunk be a felsőházi rájátszásba. Ezúttal ez már 3 fordulóval a vége előtt sikerült. A lényeg azonban még csak most jön, hiszen kezdetét veszi a rájátszás alsó-, és felsőháza. Az alsóban az utolsó csapat kiesik a Regionális Bajnokságba, míg a felsőházban az első helyezett biztosan jogot szerez arra, hogy jövőre az élvonalban indulhasson. Idén már egyenes ágon feljut a Keleti- és a Nyugati csoport 1. helyezettje, míg tavaly még osztályozó mérkőzéseket is kellett játszani.

A felsőházban az alapszakasz eredményeit figyelembe véve bónuszpontokkal indulnak neki a csapatok. A legtöbb pontot, azaz 7-et a Kartal viszi magával, a Kistarcsa 5, a Kincsem 4, az Újpest FC-220Volt 3, a Nyírbátor 2, míg a Berettyó II. 1 ponttal vág neki a playoffnak. A csapatok 10 fordulót játszanak, tehát oda-vissza mindenki ellen. Az utolsó játéknap május 8. péntek és 11. hétfő. Bár messzemenő következtetéseket nem lehet levonni az elmúlt mérkőzésekből nézzük az alapszakaszban milyen eredményeket értünk el a felsőházi csapatok ellen:

Újpest – Nyírbátor 4-3; Nyírbátor – Újpest 4-2
Újpest – Kistarcsa 5-1; Kistarcsa – Újpest 5-1
Újpest – Kincsem 7-1; Kincsem – Újpest 6-6
Berettyóújfalu II. – Újpest 5-0, Újpest – Berettyóújfalu II. 2-0
Újpest – Kartal 1-5; Kartal – Újpest 3-0

Jól látható, hogy a Kartal kivételével mindegyik csapat ellen sikerült már nyerni, sőt az is, hogy elsősorban hazai pályán szerepeltünk meggyőzően, az idegenbeli bravúrok azonban hiányoztak. Ahhoz, hogy a rájátszást sikerrel vegyük nélkülözhetetlen lesz vendéként is jól teljesíteni.

Néhány statisztikai érdekesség az alapszakaszról: A 20 mérkőzés során csak a Kartal volt az egyetlen csapat, akit nem sikerült legyőznünk. Volt három csapat is, akiket pedig mindkétszer megvertünk: A Csenger, az UTE és a Miskolc, a Kincsem ellen pedig mint fent is látható 4 pontot gyűjtöttünk. Ez az egyetlen döntetlenünk a szezonban. Az egész bajnokságra jellemző, hogy kevés döntetlen született, mindössze 6 (!) a 110 meccsen.

Csapatunk kapta a harmadik legkevesebb gólt a bajnokságban (64-et), amely nem rossz, viszont meglehetősen keveset rúgtunk (77-et), csak 3-an rúgtak nálunk kevesebbet, igaz az éllovas Kartal is köztük van.

Még beszédesebb a tabella, ha csak az első félidei eredményeket nézzük, ekkor ugyanis dobogón fejeztük volna be az alapszakaszt és csak 3 ponttal maradtunk volna le az első helyről.

Hazai pályán kifejezetten jól teljesített a Póta legénység, hiszen 9 győzelem mellett mindössze 1 vereség szerepel, amely a 2. helyre elég, a Kistarcsa ugyanis 9 győzelem mellett 1 döntetlent szerzett, veretlen maradt hazai környezetben. Idegenben azonban a legtöbb csapat (A Kartalt és a Kincsemet kivéve) még 50%-os teljesítményt sem érte el.

Összességében a 60 megszerezhető pontból 37-et abszolváltunk ez 62%-os teljesítmény. A rájátszással azonban új bajnokság kezdődik, ismét szoros lesz a mezőny, a 6. és az 1. helyezett között is csak két győzelem lesz a különbség, összesen pedig 30 pontot lehet szerezni. Bármi megtörténhet.

A házi góllövőlista élén Horváth László végzett 13 góllal, ráadásul csak 10 mérkőzés kellett neki, utána Kulcsár Gábor jön 10 találattal, majd Bakay Ferenc, Nagy Tamás 7-7, Hajnal Róbert 6 góllal követi. Az alapszakasz során, 16 játékosunk is betalált az ellenfelek kapujába, elmondható tehát, hogy nem „egyemberes” csapat vagyunk, nagy a keret és bárki képes gólt szerezni, ami jó előjel is lehet és megnehezítheti az ellenfeleink dolgát.

Sorsolás csütörtökön 11 órakor az MLSZ székházában.