Elnökségi ülés

Csütörtökön délután elnökségi ülést tartott klubunk, ahol a klubelnök Sós László mellett Szabó Gábor és Óvádi László alelnökök, valamint Kohári Attila elnökségi tag is részt vett. Az ülésre a Szusza Ferenc Stadion alatt lévő Sector Bistroban került sor, ahol a fő téma, az előzö szezon szereplésének és költségvetésének elemzése volt, valamint a jövő évi költségvetés tervezetének megbeszélése volt. Klubszakmai kérdésekben is történtek irányvonalak kitűzése, amelynek egyike a felnőtt csapatot is érintheti. Az elnökség egyöntettűen megszavazta, hogy ha a klubunknak lehetősége lenne az NB I-es szereplésre, akkor várhatóan elvállalnánk azt. Ezzel kapcsolatban csupán egyetlen nyitott kérdés merült fel, ami ezt befolyásolhatja (azon kívül, hogy esetlegesen kapunk-e felkérést?), ez pedig az UTE Atlétikai pályáján lévő csarnoknak a használatának kérdése. 
Ezen kívül fontos a napirendi pont a hamarosan kezdődő nyári tábor, valamint az utánpótlás bővítésének kérdése. Jövőre a meglévő U11, U13, U15, U17 és U20 mellé belépne az U7 és az U9-es korosztály, valamint a női U13 és U17-es korosztály, ráadásul utóbbi nem regionális, hanem országos bajnokság.