Hétfőn Budaörsön az Aramis vendégei leszünk

Hétfőn 19:35-kor a magyar futsal legrégebbi szereplőjéhez az Aramis SE csapatához látogatunk Budaörsre. Bár az elmúlt években nem tartoztak az élcsapatok közé, rendre stabil csapatot alkotnak. Az Aramis háromszoros bajnok, négyszeres kupagyőztes és két alkalommal még a szuperkupát is elnyerte. 1998-ban az első futsal bajnokságot mindjárt megnyerték, majd 2000-ben és 2005-ben is aranyérmesek lettek. Az előző csonka bajnokságot 5. helyen fejezték be. Az egyetlen klub, amely eddig minden alkalommal tagja volt az élvonalnak. A magyar futsal egyik fellegváraként és kiváló utánpótlás nevelő egyesületként tartják őket számon, csapatunkból is több fiatal játékos megfordult ott (Fekete ikrek, Dohány, Németh M., Kulcsár). Ezen kívül a Rubeula Csömör keretéből is mindkét csapat több játékost a soraiba igazolt, nálunk Józsa Tamás, Nehéz Krisztián és Varsányi Áron, míg az Aramisnál Keresztury Márton és Fischer Zsigmond szerepel az idei évben.

Ezt a mérkőzést a 8. fordulóból hozták előre a válogatott összetartás elmaradása miatt. A meccsre eredetileg Újpesten került volna sor, ám nem volt helyünk a csarnokban, így pályaválasztói cserével sikerült megoldani a mérkőzés lebonyolítását, amelyért köszönettel tartozunk az Aramis rugalmasságának.
A mérkőzéssel kapcsolatban játékosunkat, Józsa Tamást, illletve Póta Balázs
vezetőedzőt kérdeztük.

Józsa Tamás:
- A csapat a legutóbbi meccsen megmutatta mennyire tud küzdeni, hajtani, hiszen egy erősebben jegyzett ellenféllel szemben játszottunk jó mérkőzést. A lehetőségeink megvoltak, hogy még szorosabba tegyük azt a mérkőzést, de sajnos máshogy alakult. Remélem a következő meccsen kiszakad majd az a bizonyos gólzsák és megnyerjük a találkozót. Az Aramis mindent meg fog tenni ez ellen, hiszen ők is 2 vereséggel kezdték a bajnokságot es bizonyítani szeretnének, szóval egy nehéz, ki-ki meccsre számítok, de ha ugyanúgy kitesszük szívünket, lelkünket a pályára, mint a Berettyó ellen, akkor hiszem, hogy mi hagyjuk el győztesen a pályát.

Póta Balázs:
- A hétfői rangadó nem csak nekünk, de az Aramisnak is egy vízválasztó nap lehet. Fontos mérkőzés mind a két csapat életében, a hazaikon talán nagyobb a teher, mert a tavalyi felsőházas csapattól nem nézne ki jól ha zsinórban 3 vereséggel kezdené meg az idei évet, mi pedig szeretnénk egy erős középcsapat lenni már idén is, és ehhez egy győzelem fontos lépés lenne. Bízom a játékosaimban, egyre jobb formában vannak és a csapat is kezd összeállni, bizakodó vagyok. A találkozó érdekessége lehet, hogy többen is a budaörsi klubtól tettük át a székhelyünket, emiatt alighanem a hazaiak még motiváltabbak lesznek. Szeretnénk újra bizonyítani, győzni megyünk! Hajrá Újpest!

Az Aramis Futsal Sportcsarnokban 500 Ft lesz a belépő, a hazai klub kéri, hogy szurkolóink csak a számukra kijelölt vendégszektorban foglaljanak helyet, és tartsák be a kötelező higiéniai és távolságtartó előírásokat, valamint a maszk viselése is erősen ajánlott! A csarnok címe: Budaörs, Szabadság út 162. Az új sportcsarnokot, ahol a mérkőzés lesz 2018 őszén adták át.