Szeghy Szabolcs és Horváth Benedek Újpesten!

Az  elmúlt héten a válogatottban is szerepet kapó két játékossal, Szeghy Szabolccsal és Horváth Benedekkel erősít az Újpest RFC-220Volt a téli átigazolási időszakban. Mindketten a Dunaferrben kezdték az idényt, ahonnan az ismert helyzet miatt távozniuk kellett. A klub hamar lecsapott a két játékosra, akik néhány nap után elkötelezték magukat a IV. kerületbe. Szeghy Szabolcs már november elejétől velünk edz, Horváth Benedek betegség miatt csak november végén csatlakozott a kerethez. A január 15-i átigazolási időszak kezdete után remélhetőleg már mindketten bevethetők lesznek.

Szeghy Szabolcs jövőre tölti 30. születésnapját, 50-szeres válogatott, kétszeres bajnok és egyszeres kupagyőztes játékos, az ő megszerzése mindenképpen fontos mérföldkő, hiszen a rutinjára nagy szüksége lesz a csapatnak, a jelenlegi újpesti játékoskeret átlagéletkora ugyanis mindössze 22-23 év.  Szeghy Szabolcs az idei bajnokságban 9 mérkőzésen 1 gólig jutott. Korábban 3 évig játszott az Aramisban, majd 2 évet a Rába ETO-ban, majd BME, Déli, Aramis volt a csapatainak sorrendje, az elmúlt évet pedig Dunaújvárosban töltötte. Összesen 268 NB I-es mérkőzésen szerepelt, melyeken 80 találatot jegyzett.

Szeghy Szabolcs:
- Örülök, hogy itt lehetek, gyorsan ment a beilleszkedés is, jók az edzések és jó a légkör a csapatnál. Óriási élményt jelentett az első hetekben a világ élvonalába tartozó Cacauval együtt edzeni két hétig, már ezért is megérte ideigazolni. Ebben a csapatban sokkal több a potenciál, mint amelyet a megszerzett pontok alapján a tabellán elfoglalt helyezésből láthatunk, ez játékban már sok meccsen látható volt, és azt remélem tavasszal pontokban is mérhető lesz.

Horváth Benedek 22 éves, az egyik legtehetségesebb, elsősorban centerposzton bevethető játékos idehaza, igaz a pálya széle sem idegen tőle. A jól cselező ballábas játékos ötször húzhatta eddig magára a címeres mezt. A jelenlegi bajnokságban Szeghyhez hasonlóan ő is 9 bajnokin 1 gólt szerzett, ám évek óta az NB I-ben pallérozódik, korábban a BME és a Déli (majd rajtuk keresztül egy együttműködés révén az FTC) csapatait is erősítette. Összesen 139 NB I-es mérkőzésen 37 gólt szerzett eddig.

Horváth Benedek:
- Már nyáron is megkeresett Sós László klubelnök, de akkor még képlékeny volt, hogy az NB I-ben vagy a másodosztályban szerepelnek-e és én szerettem volna a válogatottság miatt is az NB I-ben maradni. Ősszel amikor kialakult a helyzet a Dunaferrnél, akkor eldöntöttem, hogy Újpestre igazolok. Tetszik a légkör és amit felvázoltak nekem a vezetők, bízom benne, hogy a segítségünkkel eredményes tavaszt tudunk produkálni.