Először a sportág történetében: TV-s derbi
Eljött a szezon második derbijének napja, amikor is a mi pályaválasztásunkkal fogadhatjuk az FTC csapatát. A mérkőzésnek a Vasas Sportcsarnok ad helyszínt, amelyre azért volt szükség, mert az M4 Sport csatorna élőben közvetíti a rangadót 20:00 órától (követítés 19:45-től), az UTE Atlétikai Stadionban épült sportcsarnok pedig sajnos nem felel meg minden követelménynek.
Ez lesz a 4. futsal derbi az élvonalban, összesen pedig a 8. összecsapás (hiszen négyet az NB II-ben is rendeztek a korábbi években). Az első találkozó igazán emlékezetesre sikerült, hiszen klubunk szervezésében a pestszentimre Sportkastélyban 1500 néző és fergeteges hangulat közepette került megrendezésre. A meccsen bár vezettünk, újonc csapatunk nem tudott meglepetést szerezni a rutinos FTC ellen így 5-2-es vereséget szenvedtünk, majd a második meccsen a már simábban 5-1-re kikaptunk idegenben. Az NB II-ben négyszer is találkoztunk a zöld-fehérekkel, kétszer az alapszakaszban kétszer a rájátszásban, de az NB I-be szezon végén feljutó ferencvárosiak mind a négyszer hozták a papírformát és legyőztek bennünket.
Az első pontunkat éppen az idei szezonban szereztük meg a zöld-fehérek ellen, október 2-án a szezon első derbijén egy nem mindennapi meccsen 8-8-as döntetlennel ért véget a rangadó. Az év mérkőzésének is titulált összecsapáson csapatunk 4, majd 3 gólos hátrányból felállva a meccs végén emberhátrányban 7.8 másodperccel a vége előtt tudott egyenlíteni Ricardo Sobral góljával. Rajta kívül Ricardo Lineker és Lucas Moreira szereztek gólt (sőt Moreira 4 gólpasszt is kiosztott), a meccs egyik legnagyobb hőse Sobralon kívül azonban Nehéz Krisztián volt, aki 5 gólt szerzett !! Sajnos a mesterötöst jegyző játékosunk talpcsonttörést szenvedett a meccs hajrájábab (sőt az 5. gólt már így szerezte), és azóta sem számíthat rá Póta Balázs vezetőedző.
A két csapat párharcának legeredményesebb játékosa az FTC részéről Öreglaki Norbert 6 találattal (igaz ezek közül 5-öt az NB II-ben szerzett), míg újpesti részről Nehéz Krisztián 5 góllal.
A mai mérkőzést illetően csapatunknak nem lesz teljes a kerete, a sérült Nehéz Krisztiánon kívül hiányzik még betegség miatt Józsa Tamás, s bár már tünetmentes és lejárt a karanténja is tegnap, klubunk felelős döntést hozva nem kockáztat a játékát illetően. Rajtuk Kulcsár Gábor is kidőlt a sorból, megsérült a héten az egyik edzésen. Visszatéthet viszont a keretbe Varsányi Áron, aki a héten már együtt edzett a fiúkkal.
A mostani találkozó több szempontból is történelmi lehet – ismét. Amennyiben sikerülne megszerezni első győzelmünket, úgy azáltal, illetve ez lesz az első futsal derbi amelyet a televízió élőben közvetít. Ha a csapatok csak fele annyira látványos meccset játszanak mint két és fél hónapja, a TV nézők aligha fognak unatkozni.
A mai derbiről a futsalhungary.hu is bővebb cikkel jelentkezett.
A mérkőzést a futsalhungary streamjén, az m4sport.hu oldalon a https://mediaklikk.hu/m4-elo/ oldalon is élőben lehet majd követni.
Következő mérkőzés
VÉGET ÉRT A SZEZON!
2022-23. Tabella
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||
---|---|---|---|
H | csapat | M | P |
1 | Újpest FC-220Volt | 10 | 25 |
2 | Nyíregyháza | 10 | 22 |
3 | Magyar Futsal Ak. | 10 | 19 |
4 | Nyírbátor | 10 | 18 |
5 | Rubeola FC | 10 | 12 |
6 | ELTE-BEAC | 10 | 12 |
Hozott pontok: Újpest 7. Nyíregyháza 5, MFA 4, Nyírbátor 3, Rubeola 2, ELTE 1
Házi góllövőlista 05.22.
2022 - 23., NB I
30 gólos: Suscsák Máté (7)
17 gólos: Klacsák Bence (8)
14 gólos: Harnisch Ákos (4)
13 gólos: Östör Martin (9)
9 gólos: Lipl Noel (3)
9 gólos: Horváth Benedek (7)
8 gólos: Horváth Barnabás (3)
7 gólos: Dunai András
5 gólos: Lucas Moreira
4 gólos: Serginho
3 gólos: Szeghy Szabolcs (2)
1 gólos: Szieber Martin (1)
öngól: Cassemiro, Bencsik G., Maneca (1)
Zárójelben a rájátszásban elért gólok száma
Gólpasszok:
21 - Harnisch Ákos
16 - Szeghy Szabolcs
13 - Klacsák Bence
11 - Lipl Noel
6 - Dunai András
5 - Serginho
5 - Suscsák Máté
5 - Östör Martin
4 - Horváth Barnabás
4 - Horváth Benedek
1 - Lucas Moreira
1 - Szieber Martin
1 - Vámosi Marcell
2022-2023. Tabella
Férfi Futsal NB I Alapszakasz |
|||
---|---|---|---|
H. | csapat | M | P |
1 | Haladás | 22 | 54 |
2 | MVFC Berettyóújfalu | 22 | 49 |
3 | SG Kecskemét | 22 | 48 |
4 | 1.FC Veszprém | 22 | 48 |
5 | Aramis SE | 22 | 42 |
6 | DEAC | 22 | 42 |
7 | Újpest FC-220Volt | 22 | 28 |
8 | A Studio Nyíregyháza | 22 | 22 |
9 | MFA | 22 | 16 |
10 | Nyírbátor | 22 | 14 |
11 | Rubeola FC | 22 | 12 |
12 | ELTE-BEAC | 22 | 5 |
NBI összesített góllista
2010 - 2023.05.22. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 56/33 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Klacsák Bence | 32/17 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 48/13 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai