Változások a csapat keretében

Bár még csak január 15-én kezdődik el az átigazolási időszak, de december végével több változás is lesz a csapat keretében. Azt már korábban bejelentettük, hogy két válogatott játékos Szeghy Szabolcs (30) és Horváth Benedek (22) csatlakozik hozzánk, sőt tulajdonképpen már novemberben csatlakoztak is mindketten. Pályára viszont csak az átigazolási időszak megkezdése után léphetnek. Az viszont új hír lehet a szurkolók számára és a napok döntése volt, hogy több játékostól is elköszön(t) a klub, amelynek okai között vannak anyagi, szakmai és egyéb szempontok is. Így a jövőben nem lép pályára lila-fehérben Kulcsár Gábor, Józsa Tamás, Bálint Tibor és Matyó Máté sem. Négyük közül  Matyó Máté a legrégebbi játékosunk már a 3. évét kezdte meg a klubnál, ám idén csak kevés lehetőséghez jutott, és várhatóan 2021-nek is hasonló előjelekkel indulna neki, így kölcsönös megállapodás után nem vállalja a folytatást. 
Varsányi Áron pedig jelezte a klubvezetésnek, hogy távozna, így klubunk kedvező ajánlat esetén elengedi a kiváló kapust, aki meglehetősen peches fél éven van túl, hiszen orrtörése után betegség is hátráltatta abban, hogy kibontakoztathassa azt a tehetségét, amellyel kivívta a szakma elismerését.
Valamennyi távozónknak köszönjük az eddigi játékát és sok sikert kívánunk számukra!

A játékoskeret így néz ki tehát jelenleg:
Kapusok: Tyukász Péter, Dohány Dominik,
Mezőnyjátékosok: Lucas Moreira, Ricardo Sobral, Ricardo Lineker, Suscsák Máté, Nehéz Krisztián, Szeghy Szabolcs, Horváth Benedek, Fekete Olivér, Fekete Márk, Németh Márton, Kavalecz Márk, Víz Fülöp, Modarresi Amireshan és természetesen bevethető Póta Balázs vezetőedző is.