
Csak egy hajszálra voltunk a csodától!
Magyar Kupa final four, elődöntő
Újpest RFC-220Volt - MVFC Berettyóújfalu 5-6 (0-5)
Gabányi László Sportcsarnok, 250 néző V: Juhász, Deme, Boros
Újpest: Tyukász - Moreira, Lineker, Szeghy, Horváth B., cs: Dohány (k), Sobral, Klushyn, Nehéz, Suscsák, Béres, Szrnka
Vezetőedző: Frank Tamás
MVFC: Mezei - Horváth N., Rábl, Szabó P., Rafinha, cs: Diece, Sid, Alvarito, Gál, Nagy I., Rézműves, Kártik, Takács Z. Sándor (k)
Gólszerzők: Nehéz (22., 34.), Szeghy (25.), Moreira (32.), Horváth B. (36.), ill. Sobral (5, öngól), Rábl (8., 9.), Alvarito (11.), Sid (15.) Nagy I. (33.)
Sárga lap: Lineker (9.), Szeghy (22.), Horváth (33.), Nehéz (37.), Sobral (37.)
Piros lap: -
Jegyzőkönyv
Az első félidőben semmi sem jött össze, kezdődött egy szerencsétlen öngóllal, majd a letámadó és jól kontrázó MVFC nagy előnyre tett szert, miközben a mi lövéseinknél vagy Mezei védett, vagy centikkel kapu mellé lőttünk, kétszer pedig a kapufa hárított. A bajnoki címvédő szinte 5 támadásból 5 gólt szerzett. Az utolsó percben ott volt a lehetőség az eredmény kozmetikázására, de a sarokrúgás után Moreira lövése ismét a kapufáról vágódott ki.
Frank Tamás azzal a taktikai utasítással küldte ki a csapatot, hogy nyerje meg a második félidőt. Ezért óriási akarattal kezdte csapatunk a második félidőt, és előbb Nehéz, majd Szeghy is betalált, amivel visszajöttünk a meccsbe. Lucas Moreira átlövésével pedig még közelebb zárkóztunk, azonban egy elcsúszott védekezésünknél Nagy Imre kilőtte a hosszú felsőt és az addigi erőfeszítések veszni látszodtak. Ez volt egyébként a Berettyó egyetlen kapuralövése a játékrészben!!
Középkezdés után egyből 5 a 4-es játékra váltottunk és Nehéz, valamint Horváth Benedek révén 4 perccel a vége előtt egy gólra felzárkóztunk. Ezután is voltak még kisebb lehetőségek, de nem sikerült újabb gólt lőni, így a parádés második 20 perc csak arra volt elég, hogy emelt fővel búcsúzzunk a kupától. Ahogy mondani szokták, ha van még 1-2 perc...
Az egész mérkőzést sportszerűen végigszurkoló tábornak nagyon nagy köszönettel tartozunk. Megpróbáltunk visszaadni valamit, küzdöttünk becsülettel és visszahoztuk a reményt, de végül egy Magyar Kupa bronzéremmel búcsúzunk az idénytől - azaz csak búcsúznánk, ha a szövetség díjazná.
Nagyszerű május volt, ahol egymásra találtak a szurkolók és a csapat, bízunk benne, hogy szeptemberben innen folytatjuk, közösen! Köszönjük az egész éves támogatást! Hajrá, lilák!
Frank Tamás vezetőedző mérkőzés utáni nyilatkozata:
- Nehéz szavakat találni, egy ilyen mérkőzés után. Úgy érzem az első félidőben nem volt reális az eredmény, de mivel egy-két szituációnál hiányzott belőlünk az agresszivitás, plussz a szerencsével is hadilábon álltunk behozhatatlannak tűnő előnyt szerzett ellenfelünk. Félidőben továbbra sem rúgtam szét az öltözőt és ordítottam le a játékosok fejét, hanem annyit kértem, hogy ezt is be kell vállalni és nincs mese menni kell... És ŐK mentek... nem megúszni akarták, hanem küzdöttek a becsületükért, az Újpest címerért, egymásért, és azokért a szurkolókért akik 5:0-nál is énekeltek és buzdították a csapatot... Meglett az eredménye és hajszálon múlt hogy tényleg meglepetést okozzunk! Köszönet mindenkinek akik a csapat mellett voltak ebben a szezonban!
A másik mérkőzésen a Veszprém magabiztosan 4-1-re győzte le a Nyírgyulaj csapatát. Így a döntőben MVFC Berettyóújfalu - Balaotn Bútor Veszprém összecsapás lesz. Gratulálunk a résztvevőknek!
Következő mérkőzés
10.forduló (előrehozott)
szeptember 22. kedd,20:45
Újpest FC - Aramis SE
UTE Sportcsarnok
6.forduló
szeptember 28. hétfő,20:45
Újpest FC - MFA
UTE Sportcsarnok
2.forduló (elmaradt)
október 1. csütörtök, 20:45
Újpest FC - Nyírbátor
UTE Sportcsarnok
2026-27. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 5 | 5 | +26 | 15 |
| 2 | Újpest FC | 4 | 3 | +24 | 10 |
| 3 | Berettyóújfalu | 5 | 2 | +4 | 9 |
| 4 | DEAC | 5 | 2 | +3 | 7 |
| 5 | TFSE | 5 | 2 | +2 | 7 |
| 6 | Aramis SE | 5 | 2 | -1 | 7 |
| 7 | Nyíregyháza | 5 | 2 | -3 | 7 |
| 8 | Nyírbátor | 4 | 2 | 0 | 6 |
| 9 | Airnergy FC | 5 | 1 | -1 | 5 |
| 10 | HOPE | 5 | 1 | -4 | 4 |
| 11 | MFA | 5 | 1 | -6 | 4 |
| 12 | Kincsem LP | 5 | 0 | -44 | 0 |
Gól, gólpassz (09.10.)
NB I
GÓLOK:
10 gól: Suscsák Máté
4 gól: Rutai Balázs
4 gól: Pál Patrik
3 gól: Alexa Ákos
2 gól: Thiago Cardoso
2 gól: Vas Ádám
2 gól: Cserkuti Kende
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Füstös Dominik
GÓLPASSZOK:
5 assziszt: Thiago Cardoso
4 assziszt: Szalmás Zoltán
4 assziszt: Rutai Balázs
3 assziszt: Pál Patrik
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Mukai Yukumo
1 assziszt: Bogdán Rajmond
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Tarnóczi Marcell
1 assziszt: Cserkuti Kende
BAJNOKOK LIGÁJA:
GÓLOK:
7 gól: Suscsák Máté
5 gól: Rutai Balázs
4 gól: Lucas Moreira
2 gól: Czerman Márk
2 gól: Pál Patrik
2 gól: Thiago Cardoso
1 gól: Bogdán Rajmond
1 gól: Hadzsi Máté
1 gól: Szalmás Zoltán
1 gól: Vas Ádám
1 gól: Gémesi Gergő
1 öngól: Para (öngól, Murata)
GÓLPASSZOK:
4 assziszt: Szalmás Zoltán
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Thiago Cardoso
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Rutai Balázs
2 assziszt: Alexa Ákos
2 assziszt: Czerman Márk
NBI összújpesti góllista
TOP 16
| 2010 - 2026.09.10. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 110/105 |
| Lucas Moreira | 120/57 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 91/44 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 72/39 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Pál Patrik | 25/20 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Vas Ádám | 31/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
