
Hiába támadtunk végig, az MVFC elvitte a három pontot
NB I., 2. forduló:
Újpest FC-220Volt - MVFC-Berettyóújfalu 1-2 (1-2)
Szilágyi út, UTE Sportcsarnok, 200 néző V.: Czene-Joó, Juhász, Boros
Újpest: Vámosi - Moreira, Sobral, Horváth B., Nehéz, cs: Németh P., Sánta, Szeghy, Popovics, Panyi, Suscsák, Harnisch, Béres
Vezetőedző: Németh Péter
MVFC: Sándor - Horváth N., Tóth A., Rábl, Takács Z., cs: Daróczi, Rézműves, Gál, Kártik, Szatmári, Rafinha, Nagy D.
Vezetőedző: Trencsényi János
Gólszerzők: Suscsák (20.), ill. Rafinha (9.), Tóth A. (20.)
Sárga lap: Németh P. (33.), ill. Rafinha (25.)
Piros lap: -
Egyik csapat sem a legerősebb összeállításával várhatta a meccset, hazai oldalon Östör Martin dőlt ki hónapokra, míg Ricardo Sobral az utolsó edzés végén szenvedett húzódásos sérülést, ám vállalta a játékot - igaz nem sokáig tudta. A vendégeknél Nagy Imre és Szabó Péter hiányzott sérülés miatt. Remek hangulatban kezdődött az összecsapás, hála a szép számű újpesti szurkolóseregnek.
Nagy lendülettel kezdték a csapatok a meccset, amelyet az Újpest irányított, a vendégek viszont kontrákból veszélyesebb gólhelyzeteket alakítottak ki, sőt Kártik révén kapufáig is eljutottak. Ezután Lucas, majd Suscsák került gólhelyzetbe, de gólt a vendégek szereztek: egy sarokrugás után Horváth Norbert lőtte a hatoson belülre a labdát Rafinha pedig oxival a hálóba juttatta (0-1). A gól után ismét kontrából veszélyeztetett a Mezei-csapat, sőt Takács révén kapufát is lőttek. A félidő hajrájára felpörögtek az események. Suscsák sokat befordulás próbálkozása sikerrel járt, ballal kilőtte a rövid alsót (1-1) a félidő utolsó percében. Sajnos sokáig nem örülhettünk, egyből a középkezdés után Tóth Attila egy jó csel után húzott el bal szélen is a hálóba lőtt (1-2).
Szünet után óriási erőket mozgósítottunk, sőt több nagy gólhelyzetet is sikerült kialaktani. Lucas Moreira révén kapufáig is eljutottunk, majd Horváth Benedek, Suscsák, Nehéz is szerezhettek volna gólt, de lövésük vagy célt tévesztett, vagy Sándor kapus hárított. Szinte fel billent a pálya ahogy közeledett a meccs második fele, a tavalyi ezüstérmesnek alig-alig akadt még csak kontratámadása is, nemhogy kapura lövése. A mérkőzés utolsó 3 percére vészkapus játékkal rukkolt elő a Németh-legénység, ám Horváth Benedek majd Harnisch Ákos lövése sem ért célba, így maradt az egy gólos vereség.
A mérkőzés összképét látva minimum a döntetlenre rászolgáltunk volna. Az első félidőben a játék bár kiegyenlített volt, nagyobb helyzetei a vendégeknek akadtak, a második félidőben azonban szinte csak egy csapat volt a pályán, ez pedig az Újpest volt, a helyzeteket, és a hatalmas fölényt azonban nem sikerült gólra váltani. Meg kell említenünk az újpesti szurkolókat is, akik az egész mérkőzés folyamán fantasztikus hangulatot teremtettek a csarnokban! Most két hét válogatott pihenő következik, utána pedig Veszprémbe látogatunk. Előtte azonban ezen a héten pénteken a szlovák bajnok Mimel-Lucenec csapatát fogadjuk edzőmérkőzés formájában.
Érdekesség végignézni a forduló eredményein is, ahol a legnagyobb meglepetést a 3 hét múlva hozzánk látogató Nyirgyulaj szolgáltatta, akik már 7-0-ra is vezettek a Veszprém ellen, végül pedig 7-5-re behúzták a bajnoki címre is esélyesnek tartott kék-fehérek elleni meccset. További eredmények: Kecskemét-Kistarcsa 4-2, TFSE-DEAC 1-4.
A mérkőzés hivatalos jegyzőkönyve.
Németh Péter:
- Kár érte! A mérkőzésnek egy nagyon rövid periódusát leszámítva az történt a pályán, amire készültünk, amit szerettünk volna. Sajnos ez most nem jelentett pontot, hiába érzem úgy, hogy rászolgáltunk volna. A ha-val, a de-vel, a pediggel kezdődő mondatoknak azonban nincs értelme a sportban. Fejlődnünk, edzenünk kell, hogy jöjjenek a gólok, máshogy alakuljanak a végjátékok. Gratulálok a Berettyónak, kíméletlenül éltek a lehetőségeikkel! A csapatomra viszont nagyon büszke vagyok, körvonalazódik az az arculatunk, amit szeretnék mindig is látni.
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (?)
Kovács Benjamin (?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
