Izgalmas meccsen 1 pont a 2. helyen álló DEAC ellen
Futsal NB I, 9. forduló:
Újpest FC-220Volt - DEAC 4-4 (2-1)
UTE Csarnok, 200 néző, V.: Juhász, Muhari, Imrő
Újpest: Vámosi - Moreira, Sánta, Sobral, Nehéz; cs.: Tyukász, Szeghy, Harnisch, Panyi, Horváth B., Suscsák, Béres D., Béres R., Németh P.
Vezetőedző: Németh Péter
DEAC: Dobi - Harmati, Rodrigo, Thiago, Szabó J.; cs.: Krajcsi, Tóth, Faragó, Szentes Bíró, Vass, Rácz, Sándor, Berecz, Serestyén
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Nehéz (5.), Moreira (14.), Horváth B. (32.), Panyi (34.), ill. Thiago (9.), Rodrigo (28.), Harmati (34.), Szentes Bíró (39.)
Sárga lap: Sánta, Nehéz, Moreira, ill., Thiago
Kiállítva: -
Az alapszakasz első köre zárult, ahol a remekül szereplő DEAC volt a mieink ellenfele. Nálunk továbbra is sérült Östör, és Suscsák is csak a kispadon foglalt helyet a mérkőzés kezdetekor. A vendégeknél Siska hiányzott.
Nagy elánnal vetette magát a küzdelembe mindkét csapat, de főleg a mieink előtt adódtak lehetőségek, amelyek közül az 5. percben egy pontrúgás végén Nehéz Krisztián talált közelről a DEAC hálójába (1-0). Fél perc sem telt el, amikor megduplázhatta volna góljainak számát, de ordító helyzetben az üres kapu fölé bombázott. Érett a második lila-fehér gól, ám a vendégek egyenlítettek. A 9. percben egy eladott labda, majd szabálytalanság után Thiago némileg Vámosit meglepve szabadrúgásból a kapu közepébe lőtt (1-1). Lüktető lett a játék, mindkét csapat rohant és mindkét kapusnak résen kellett lennie. A 14. percben Horváth Benedek szerzett labdát, lerántani sem tudták, keresztbe passzolt az elől tartózkodó Lucas Moreirának, aki laposan a hálóba lőtte a vezető találatunkat (2-1). A félidő többi részében 1-1 nagy helyzet adódott a csapatok előtt, de Dobi és Vámosi is lábbal hárított.
A második félidőben főleg a vendégek léptek fel támadólag, de többször is veszélyes kontrát vezettünk. Horváth Benedek, majd Ricardo és Lucas révén is megduplázhattuk volna az előnyünket, ám a 28. percben végül az erősödő DEAC fölény hozott találatot. Egy labdavesztés után három az egy ellen támadhatott a vendégcsapat, amelyet le is játszottak, Rodrigo pedig egyenlített (2-2). A gól után ismét a mieink kerekedtek az ellenfelük fölé, amely gyorsan meghozta az eredményt is. A 30. percben Ricardo mentett becsúszva a saját hatosunkon megakadályozva a DEAC ziccerét, majd az ellentámadásból az ő passzából Lucas lőtt óriási kapufát. A 32. percben Horváth Benedek labdaszerzését követően két debrecenit, valamint a kapust is kicselezve lőtt a hálóba - gyönyörű egyéni alakítás volt (3-2). A 34. percben Suscsák - aki csak néhány perce lépett pályára először a mérkőzésen - iramodott meg a jobb oldalon, majd keresztbe lőtt, a hosszún érkező Panyi pedig becsúszva a hálóba továbbította a labdát (4-2). Megnyugtató előnyünk azonban nem tartott sokáig, rögtön 5 a 4 elleni játékra állt át a DEAC és egy percen belül Harmati váratlanul visszahúzta a lövését a rövidre, amely meg is pattant Szeghyn és így a kapuban kötött ki (4-3). Izgalmas végjáték elé néztek a csapatok. A DEAC szinte végig vészkapus játékkal játszott - amikor támadtak, amelynek a 39. percben meg is lett az eredménye, egy a jobb sarokba lejátszott labdát Rodrigo tett vissza a középen érkező Szentes-Bíró elé, aki combbal átvette majd közelről nagy erővel a hálóba lőtt (4-4). Az utolsó percre Németh Péter is meghúzta a vészkapus játékot. Fél perc volt hátra, amikor Lucas lövését nagy vetődéssel tolta szögletre Krajcsi, ezután már a biztonságot figyelemben tartvanem sikerült komolyabb gólhelyzetet kialakítani, így maradt a pontoztozkodás.
A mérkőzés összképét tekintve a döntetlen reálisnak mondható, talán valamivel több nagyobb gólhelyzetet sikerült kialakítanunk a vendégeknél, de játékban a csapatok egyenrangú partnerek voltak. A második helyen álló DEAC ellen nagy szükségünk lett volna a bravúrgyőzelemre, hogy ismét reális esélyünk legyen a felsőház elérésére, így azonban 6 pontra vagyunk onnan, ami meglehetőségen soknak tűnik. Érdekesség, hogy ha ezt a meccset és a TFSE elleni kötelező győzelmet hoztuk volna, csak 1 pontra lennénk a 2. helytől... szoros és kiélezett a bajnokság. Emeljük ki, hogy a játékvezetésre sem lehetett panasz, Juhász és Muhari remekül kézben tartották az összecsapást.
Németh Péter:
- Összességében hiányérzetem van, bár az eredmény reálisnak mondható. Nem volt a játékunk olyan, amilyet szerettem volna, de egyértelmű, hogy kifelé jövünk a gödörből. Ha az ilyen meccseket meg tudjuk majd nyerni, akkor beszélhetünk merészebb célokról...
A mérkőzés online streamjének linkje itt található: YOUTUBE
A meccs fotói felkerültek a facebook képtárunkba.
Következő mérkőzések
Magyar Kupa 2.forduló:
Asterix SC Érd - Újpest FC
2025.11.17. Hétfő, 20:40 óra
Érdi Sportcsarnok
13.forduló:
HOPE Futsal - Újpest FC
2025.11.20. Csütörtök,
20:30 óra
Gyáli Sportcsarnok
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 12 | 12 | +39 | 36 |
| 2 | Újpest FC | 12 | 10 | +36 | 30 |
| 3 | Nyíregyháza | 12 | 7 | +45 | 24 |
| 4 | Aramis SE | 12 | 6 | -2 | 19 |
| 5 | Kecskemét | 13 | 6 | -9 | 18 |
| 6 | DEAC | 12 | 5 | +4 | 18 |
| 7 | Berettyóújfalu | 12 | 4 | +9 | 15 |
| 8 | Nyírbátor | 13 | 4 | -1 | 14 |
| 9 | HOPE | 13 | 4 | -17 | 14 |
| 10 | PTE-PEAC | 12 | 3 | -15 | 13 |
| 11 | MFA | 12 | 3 | -20 | 9 |
| 12 | Haladás | 13 | 1 | -69 | 4 |
Gól, gólpassz (11.08.)
Gólok:
15 gólos: Suscsák Máté
7 gólos: Pál Patrik
6 gólos: Lucas Moreira
6 gólos: Östör Martin
5 gólos: Thiago Cardoso
5 gólos: Czerman Márk
5 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Kovács Balázs
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
10 asziszt: Pál Patrik
9 asziszt: Lucas Moreira
5 asziszt: Östör Martin
4 asziszt: Hadzsi Máté
3 asziszt: Kovács Balázs
3 asziszt: Kártik Zsombor
4 asziszt: Suscsák Máté
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Czerman Márk
2 asziszt: Medveczki Máté
1 asziszt: Thiago Cardoso
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2025.11.08. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 83/68 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Lucas Moreira | 94/46 |
| Östör Martin | 123/45 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Hadzsi Máté | 65/34 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Czerman Márk | 41/26 |
| Thiago Cardoso | 44/24 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai


