
Sok néző, 5 lőtt gól, magabiztos siker a Kistarcsa ellen!
Futsal NB I, 10. forduló:
Újpest FC-220Volt - Kistarcsa 5-1 (3-1)
UTE Csarnok, 300 néző, V.: Újhelyi, Kiss, Balla
Újpest: Vámosi - Szeghy, Panyi, Harnisch, Suscsák; cs.: Moreira, Sánta, Sobral, Nehéz, Horváth B., Béres D., Németh P., Gyarmati, Kövesfalvi
Vezetőedző: Németh Péter
Kistarcsa: Bohony - Gellérfi, Dolhai G., Kövesdi, Bita; cs.: Horváth B., Besnyő, Kavalecz, Gregus, Barabás M., Dolhai S., Mezőfalvi, Verhoczki, Barabás Á.
Vezetőedző: Sohár Zoltán
Gólszerzők: Horváth B.(5., 30.), Harnisch (17.), Moreira (20.), Szeghy (34.), ill. Barabás Á. (3.)
Sárga lap: Suscsák, Szeghy, ill. Kövesdi, Besnyő, Mezőfalvi
Piros lap: -
Tyukász és Östör nélkül álltunk ki a mai találkozóra és a bemelegítésnél kiderült, hogy Nehéz sem tudja vállalni a játékot sérülés miatt, Kövesfalvi Krisztián pedig első alkalommal volt a keret tagja.
Az első gólt egy szöglet után a vendégek szerezték Barabás Ádám révén, a 3. percben egy erősen belőtt labda pattant a kapunkba. Nem sokkal később Lucas remek passzából Horváth Benedek lőtte ki a rövidet és gyorsan sikerült egyenlítenünk (1-1). Ezt követően mindkét csapat előtt több helyzet is adódott. Kicsit csapkodó volt a játékunk, ám a félidő végére kezdtük egyértelműsíteni a fölényünket. A 17. percben Suscsák harcolt ki büntetőt, amit Harnisch Ákos lőtt a jobb alsóba a kapufa érintésével (2-1). Majd centerünk csúsztatta fejjel a kapuba Vámosi kidobását a kint bóklászó Bohonyt megelőzve, de ezt szabálytalanság címén nem adta meg a játékvezető. A félidő zárásaként azonban így is kétgólos lett az előnyünk, amikor Lucas Moreira iramodott meg a bal oldalon, majd a hosszú sarokba helyezett 3 másodperccel a vége előtt. Így 3-1-es vezetéssel vonulhattunk pihenőre.
A második játékrész elején még nem sikerült felpörögnie a csapatnak. Ám ahogy teltek a percek egyre magabiztosabb lett a játékunk, és a félidő derekán egy szép kombináció után Sánta passzát a második gólját szerző Horváth Benedek lőtte a léc alá egy pimasz után (4-1). Ezután több kisebb csetepaté is lezajlott a meccsen, a vendégek nehezen viselték a háromgólos hátrányt. A félidő második felére már sokkal élvezetesebb lett a játékunk és a fölényünk is egyértelművé vált. A 34. percben pedig Lucas egészpályás felívelését Szeghy Szabolcs szinte a sarokból bombázta kapásból a kapus mögött a rövid sarokba (5-1). Ritkán látható óriási gól volt! Ezzel a parádás találattal le is zártuk a meccset, pedig lőhettünk volna még további gólokat is, ha a koncentrációnk nem lankad. Az utolsó percekben szépen tartottuk, eldugtuk a labdát, pedig már az ötödik szabálytalanság is összejött, ám különösebb veszélyt a Kistarcsa már nem jelentett a kapunkra. A vége 5-1!
Az utolsó három mérkőzésen 7 pontot szereztünk, ez pedig jó alap lehet a folytatásra, 3 pontra került a rájátszás felsőháza. Ha szeretnénk odakerülni, akkor az első 5 helyen álló csapatok legyőzésével lesz erre esélyünk. Most négy nap szünetet kapnak a játékosok az ünnepekre, majd készülünk a berettyóújfalui vendégjátékunkra, amelyre november 8-án kerül sor.
Németh Péter:
- A győzelem nagyon kellett a csapatnak, de óriási hiányérzetem van a mutatott játék miatt: kapkodva, türelmetlenül, olykor bátortalanul futsaloztunk. Szép egyéni villanások döntötték el a mérkőzést, azonban a hátralévő fordulókban ettől komplexebb játékra lesz szükségünk, illetve több egyéni jó teljesítményre.
Az elmúlt három mérkőzésünkön visszahoztuk a sírból az álmainkat, ám a neheze most jön... Dolgozunk tovább még keményebben...
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (?)
Kovács Benjamin (?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
