
Pontmentés a végén, zsinórban a 7. meccse veretlenül!
NB I, 15. forduló
Újpest FC-220Volt - Scoregoal Kecskemét 3-3 (2-1)
UTE Atlétikai Stadion, 250 néző. V: Futó, Kiss G., Nyekita
Újpest: Vámosi - Moreira, Szeghy, Harnisch, Horváth B., cs: Sobral, Suscsák, Sánta, Béres R., Panyi, Östör, Németh P.
Vezetőedző: Németh Péter
Kecskemét: Rigó - Aleksic, Bíró, Ristic, Hadnagy, cs: Sallai, Klacsák, Bencsik, Öreglaki, Kulcsár, Haász, Halmavánszki
Vezetőedző: Koós Károly
Gólszerzők: Szeghy (19.), Suscsák (20.), Horváth B. (40.) ill. Hadnagy (1.), Ristic (22.), Bencsik (23.)
Sárga lap: - ill. Klacsák (25.), Bíró (29.)
Piros lap: -
Hazai oldalon a sérült Nehéz Krisztián, vendég oldalon az eltiltott Mánya Szabolcs voltak a két csapat fő hiányzói, bár Lucas Moreira is kisebb sérüléssel vállalta a játékot.
Lila-fehér szempontból rosszabbul nem is kezdődhetett volna a mérkőzés, hiszen első támadásából megszerezte a vezetést a Kecskemét. A vendégek kezdték a találkozót, csapatunk a letámadást választotta, de ezt remekül játszotta ki a ScoreGoal. Bíró húzott el a jobbszélen, és centerezését Hadnagy juttatta a kapuba. (0-1) Úgy kerültünk hátrányba, hogy még nem is értünk a labdába.
Kellett néhány perc mire magához tért a csapat, de utána átvettük a kezdeményezést. Helyzeteket is kialakítottunk, Harnisch löbbölésénél egészen közel kerültünk a gólhoz, de egy visszafutó védő a kapu torkában mentett. Mentünk előre, de Rigó többször is remekül védett, ahogyan a másik oldalon Vámosi is, akinek a gyors vendég kontrák hárításában volt nagy szerepe. A félidő vége azonban egészen parádésra sikerült újpesti részről. A 19. percben Lucas a bal oldalról passzolt a középen feltünő Szeghy elé, aki átvette a labdát, majd a kilépő Rigó lábai között a kapu közepébe lőtt. (1-1) 40 másodperccel később már nálunk volt az előny, Lucas ezúttal Suscsákot játszotta meg, aki lefordult Klacsákról, majd kilőtte a kapu bal oldalát. (2-1)
Szünet után újra a vendégek percei következtek. A 22. percben Hadnagy lekészített labdáját Ristic ballal kilőtte a kapu jobb alsó sarkát. (2-2) Sőt, három perccel később a vezetést is megszerezték: Ristic nyert meg egy párharcot, majd az eltolódó védelem mellett két kecskeméti is üresen érkezett középen, Sallai pedig Bencsikkel megrúgatta csapata harmadik gólját. (2-3)
Az első félidőhöz hasonlóan tehát újra futhatott az eredmény után a hazai csapat és sok helyzetet ki is dolgozott, de Rigón sokáig nem tudtak kifogni Harnischék. Suscsák jobb alsó sarokra tartó lapos lövésénél lábbal hárított a vendég portás, majd Harnisch pöckölése a kapufát is érintette, de szögletre mentett Ristic. A túloldalon Hadnagy került ziccerbe, de Vámosi hárított óriási bravúrral.
Az utolsó percekre 5 a 4 elleni játékra váltott Németh Péter, ami 18 mp-el a meccs vége előtt meghozta az eredményét. Horváth Benedek fordult be középen, és 9 m-ről a kapufa érintésével lőtt nagy gólt. (3-3)
Összességében igazságos, de egyik csapat számára sem túl jó eredmény született, mert így egyik csapat sincs a felsőházi rájátszást jelentő első 5 hely valamelyikén. Erre az Újpestnek lehet még esélye, mert van még egy elmaradt meccse, igaz a listavezető Haladás ellenében. Erre a találkozóra január 13-án, csütörtökön kerül majd sor. Addig azonban még mindkét csapatra vár egy Magyar Kupa mérkőzés.
Németh Péter:
- Egyik szemem sír, a másik nevet, két okból kifolyólag is. Az egyik a mai mérkőzés, amelyen domináltunk, betoltuk az ellenfelünket a kapujuk elé, sok lehetőséget alakítottunk ki, megfordítottuk az eredményt az első félidő végén, a véghajrában pontot mentettünk az 5:4-es játékunkkal... Ugyanakkor bosszantó hibákból kaptuk a gólokat, nyerni szerettünk volna, de a Kecskemét 2:3-nál lezárhatta volna a találkozót...
A másik a tabella, ahol az elmúlt hét meccsünkön 17 pontot szereztünk, vereség nélkül... Sajnos azonban így is maradtunk a 7. helyen, szerettünk volna előrébb végezni a 2021-es év végére...
Most pihenünk egyet, feltöltődünk, ünnepelünk a családjainkkal/szeretteinkkel, majd megújult erővel, remélem még éhesebben vágunk neki a hátralévő négy fordulónknak. Továbbra is azon dolgozunk majd, hogy a saját kezünkben legyen a sorsunk...
Köszönjük újfent a szurkolóink támogatását! Áldott, Békés, Boldog Ünnepeket szeretnék kívánni mindenkinek!
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (?)
Kovács Benjamin (?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
