Drámai végjáték után nem érdemeltünk vereséget
NB I, 3. forduló
Újpest FC - Scoregoal Kecskemét 4-5 (1-2)
UTE Labdarúgó Akadémia, Sportcsarnok, 150 néző.
V: Szilágyi, Kiss G., Balla
Újpest: Zsolnai - Lucas, Szeghy, Harnisch, Dunai; cs: Tyukász (k), Kinics (k), Horváth Benedek, Klacsák, Suscsák, Serginho, Horváth Barnabás, Östör, Lipl
Vezetőedző: Németh Péter
Kecskemét: Rigó - Bencsik, Hadnagy, Mánya, Pál; cs: Nyerges (k), Bíró, Kajtár, Ristic, Öreglaki, Milovac, Sánta, Szabó
Vezetőedző: Soltész Levente
Gólszerzők: Suscsák (3.), Serginho (31., 35. 39.), ill. Bíró (12.), Pál (14., 29.), Hadnagy (33.), Ristic (40.)
Sárga lap: Klacsák (29.), Németh P. (39.), ill. Milovac (32.), Pál (38.)
Piros lap: -
Két még veretlen és nyáron jól erősítő csapat küzdelme igazi rangadónak ígérkezett! Németh Péter minden mezőnyjátékosára számíthatott a találkozón!
Dunaié volt az első lövés, Rigó lábbal hárított. A 3. percben Suscsák lőtt, majd elé került a kipattanó labda is, ő pedig 5 m-ről a kapu közepébe bombázott. (1-0) A gól után Lucas jól játszott előre Szeghy elé, de Rigó bele tudott érni a lövésébe, így az oldalvonal mellé szállt. A túloldalon Zsolnai egy szép kifutással jeleskedett, majd egy távoli lövést hatástalanított. A 6. percben Serginho lövését védte Rigó, majd Harnisch megindulása után mentett szögletre. Az ellentámadásból Ristic lövését védte Zsolnai, majd két megindulás után előbb Lipl szólózott, majd Horváth Benedek lőtt kapu mellé. A 12. percben aztán sarokrúgással felérő oldalberúgás után Bíró egy lekészített labdával kilőtte a kapunk jobb felső sarkát. (1-1) A 14. percben Zsolnai még Bíró közeli lövését védeni tudta, de a szögletet követően Pál Patrik jobbról kapásból kilőtte a jobb alsó sarkot. Talán ez védhető lett volna! (1-2) Majd újra a mi perceink következtek, előbb Lucas lőtt Suscsák passzából kicsit fölé, majd Lucas megindulása és Suscsák átlépése után Serginho a felső kapufát találta el. A félidő legvégén még Pál került helyzetbe egy ellentámadás után, de Zsolnai szögletre mentett. Összességében hiába volt a félidő elején és végén is fölényben csapatunk, dolgozott ki sok helyzetet, a közepén néhány perc figyelmetlenség elég volt ahhoz, hogy a Kecskemét megfordítsa az állást.
Szünet után Pál újabb lövései kövezkeztek, a pontrúgások után szinte mindig megtalálták őt a csapattársai, de Zsolnai résen volt többször is. Az első igazán nagy lehetőségünkre a 25. percig kellett várni, ekkor Horváth lekészítését Östör vágta a kapu fölé. Nem sokkal később Suscsák lőtt távolról egy megiramodás, majd egy szóló után, de Rigó mindkétszer hárított. A 29. percben Klacsák találta el Mánya lábát a kapunktól 7 m-re, a leállított labdát pedig Pál Patrik vágta a jobb felső sarokba. (1-3) Szerencsére nem estünk össze, sőt Östör Martin gyors oldalberúgása után Serginho egy lövőcsel után 8 m-ről kilőtte a jobb alsót. (2-3) Suscsák vesztett labdát gyanús körülmények között a saját térfelén, amiből három kecskeméti robogott a kapura, akik közül végül Hadnagy lőtte a bal alsó sarokba a játékszert. (2-4) Nem adtuk fel, Serginho kevergetett a bal oldalon, majd kifelé fordult és 9 m-ről a rövid sarokba bombázott. (3-4) A 36. percben Dunai fordult le védőjéről, de lövése a jobb kapufán csattant, megint nem volt szerencsénk. A 39. percben Horváth fordult le, de Rigóról szögletre pattant a labda. Öt a négy ellen játékra váltottunk. Serginho indult meg középen, a lövése kipattant újra elé, és ekkor már nem hibázott a triplázó brazil pont 1 perccel a vége előtt. Az utolsó percben mindkét csapat próbálta eldönteni a meccset és ez a Kecskemétnek sikerült, amikor is egy elpasszolt labdánk után Ristic maradt üresen a jobb oldalon és a visszavetődő Zsolnai már csak beljebb tudta segíteni a lövését. (4-5)
Összességében visszajöttünk a meccsbe és megérdemeltük volna az egyik pontot, de a végén újra belehibáztunk és elvesztettük a mérkőzést. Jövő hét csütörtökön az eddig pontveszteség nélkül álló Veszprém otthonába látogatunk.
Németh Péter:
- Nagyon bosszantó így, ilyen kapott gólokkal elveszíteni egy rangadót! Kesergés és letargia helyett azonban a jövőbe kell tekintenünk, és még több erőfeszítéssel és hittel edzenünk, mert csak ez hozhat változást az eredményesség terén is...
További eredmények:
Haladás - MFA 8-1, Aramis - DEAC 4-3, Nyírbátor - Veszprém 1-4
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |