Mindkét arcából mutatott a csapat, de végül nyert!
NB I, 13.forduló:
Újpest FC-220Volt - Rubeola FC 6-4 (3-2)
UTE Sportcsarnok, 100 néző. V: Juhász, Futó, Ibriksz
Vezetőedző: Jenei Ottó
Sárga lap: Östör (26.), ill. Maruzsi (8.)
Piros lap: Hadzsi (31.)
Jegyzőkönyv
A kötelező győzelem reményében léptünk ma pályára, de pontosan tudtuk, hogy a Rubeola veszélyes ellenfél, az első mérkőzésen is alaposan meglepték a mieinket, hiszen félidőben 3-1-re vezettek ellenünk. Horváth Benedek sérvproblémái miatt továbbra sem állhat Németh Péter rendelkezésére, mindenki más bevethető volt. A vendégeknél Nehéz Krisztián és Fischer Zsigmond hiányzott.
- A mai mérkőzésen sajnos sikerült mindkét arcunkat megmutatni. Azt is, amelyik koncentrált, tudatos, futsalozó, illetve azt is, amelyik bugyuta gólokat kapva kapkodóvá, görcsössé válik. A szívünk és a küzdeni tudásunk viszont mindvégig megmaradt, ennek köszönhető a győzelmünk. Kemény sorozat közepén vagyunk, az összkép egyelőre pozitív, hétfőn megpróbáljuk folytatni ezt a harcot.
Program
Utolsó idei mérkőzés:
NB I., 18. forduló
2023.12.21, csütörtök, 20:40
Újpest FC-220Volt
MVFC Berettyóújfalu
UTE Sportcsarnok,
Szilágyi út 30.
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 16 | 15 | +61 | 45 |
2 | Veszprém | 16 | 11 | +35 | 35 |
3 | Nyíregyháza | 18 | 11 | +33 | 35 |
4 | Berettyóújfalu | 16 | 10 | +32 | 33 |
5 | Kecskemét | 17 | 10 | +17 | 32 |
6 | Nyírbátor | 17 | 7 | -7 | 22 |
7 | Újpest FC | 17 | 6 | -11 | 21 |
8 | Aramis | 17 | 6 | -18 | 20 |
9 | DEAC | 17 | 5 | +2 | 20 |
10 | Pécs | 17 | 3 | -51 | 12 |
11 | Maglód | 17 | 3 | -41 | 11 |
12 | MFA | 17 | 1 | -52 | 4 |
Házi góllövőlista 12.08.
14 gólos: Lipl Noel
10 gólos: Östör Martin
8 gólos: Horváth Benedek
5 gólos: Klacsák Bence
3 gólos: Hadzsi Máté
3 gólos: Bozidar Simic
2 gólos: Harnisch Ákos
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Kovács Benjámin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét)
Gólpasszok:
7 assziszt: Östör Martin
6 assziszt: Horváth Benedek
5 assziszt: Lipl Noel
4 assziszt: Bozidar Simic
3 assziszt: Horváth Barnabás
2 assziszt: Hadzsi Máté
2 assziszt: Klacsák Bence
1 assziszt: Harnisch Ákos
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Kovács Benjamin
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
NBI összesített góllista
2010 - 2023.12.08. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 72/41 |
Harnisch Ákos | 62/24 |
Lipl Noel | 47/23 |
Östör Martin | 66/23 |
Klacsák Bence | 48/22 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai