
Jó kezdés után egy pontot szereztünk
NB I, 21. forduló:
Aramis SE - Újpest FC-220Volt 2-2 (0-2)
Budaörs, 200 néző. V: Tamási, Kiss G., Strehó
Aramis: Gémesi - Horváth N., Fekete O., Fekete M., Sóvári; cs.: Molnár, Kövesdi, Bélavári, Moga, Lévai, Korompay
Vezetőedző: Moga Lorant
Újpest: Kinics - Klacsák, Östör, Lipl, Horváth Benedek, cs: Zsolnai, Tyukász (k), Szeghy, Harnisch, Suscsák, Balogh, Fasang
Vezetőedző: Németh Péter
Tizedik egymás elleni bajnoki mérkőzésére készült a két csapat, de mindkét gárdában alapemberek hiányoztak. A hazaiaknál a sérült Büki, Komáromi, Bognár hármas mellett Horváth Szabolcs és Vattamány sárga lapok miatt hagyta ki a mérkőzést, míg nálunk Vámosi, Dunai és Horváth Barna nem léphetett pályára, viszont nagy örömünkre újra a kezdőcsapatban üdvözölhettük Horváth Benedeket, aki közel 4 hónap kihagyás után tért vissza.
Remekül kezdtük a mérkőzést, már a 4. percre kétgólos előnybe kerültünk. Előbb Kinics felpassza után Suscsák készítette le a labdát Harnischnak, aki egy igazitás után 9 m-ről, ballal kilőtte a kapu bal alsó sarkát. (0-1) Egy perc múlva Szeghy szöglete után Suscsák előzte meg a védőjét és vágta a labdát Gémesi mellett a hálóba. (0-2)
A két gól után sokáig nem volt nagy helyzet egyik oldalon sem, mígnem a 8. percben egy kontrát ügyetlenkedtek el a hazaiak.
A 12. percben viszont növelhettük volna az előnyt, de Lipl remek cselei után középre tett labdáját Suscsák a léc fölé perdítette.
A félidő további részében több lehetőség is adódott a csapatok előtt, de Kinics és Gémesi is remekül állta a sarat.
A második játékrész elején az Aramis jött ki nagyobb elánnal, és a 22. percben Lipl eladott labdája után Bélavári lőtt nagy erővel a kapunkba. (1-2)
Ezután 4-5 perc álmosabb játék után megélénkült a meccs, előbb Fekete Márk, majd Suscsák lőtt nem sokkal kapu mellé, aztán Lipl szabadrúgását védte Gémesi, végül Szeghy mentett a kapu torkában.
A 31. percben egyenlítettek a hazaiak, Fekete Olivér középre tett labdájába Lipl ért bele rosszul és róla pattant a hálónkba alabda. (2-2)
A mérkőzés utolsó 10 percében fölényben játszott az Aramis, de egy kapu előtti kavarodás utén kivágtuk a labdát, sőt a 39. percben meg is nyerhettük volna a találkozót, de Suscsák centikkel a jobb kapufa mellé lőtt. Így maradt a döntetlen, ami a két ellentétes félidő után talán igazságosnak is mondható.
Jövő hét szerdán Nyíregyházára látogatunk, ahol a csarnok beázása miatt félbeszakadt meccset játsszuk újra, majd február 12-én, szombaton 20:00 órától az UTE csarnokban az ELTE-BEAC ellen zárjuk az alapszakaszt, amelyben a két hátralévő mérkőzés eredményétől függetlenül a 7. helyen végzünk.
Németh Péter:
- Sajnos a remek kezdés után visszaesett a teljesítményünk, és a szezon leggyengébb második félidei játékát produkálva igazságos döntetlen született. Remélem időben kaptuk ezt a visszajelzést, mert a rájátszásban ez kevés lesz...
Új szezon információk
Felkészülés kezdete:
Július 13.
Bajnokság kezdete:
Augusztus 14.
Bajnokok ligája:
Augusztus 25-30.
JÁTÉKOSKERET VÁLTOZÁSOK:
Érkezett:
Szalmás Zoltán (MVFC)
Rutai Balázs (Kecskemét)
Bogdán Rajmond (Armais)
Távozott:
Kártik Zsombor (MVFC ?)
Kinics Bálint (?)
Kovács Balázs (TF,Aramis?)
Kovács Benjamin (TF ?)
Medveczki Máté (?)
Átadó listán:
Sipos Gergő
2025-26. Rájátszás
|
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
| 1 | Újpest FC | 10 | 26 | 21 | 29 |
| 2 | Nyíregyháza | 10 | 22 | 30 | 29 |
| 3 | Veszprém | 10 | 24 | 5 | 23 |
| 4 | DEAC | 10 | 12 | -10 | 12 |
| 5 | Nyírbátor | 10 | 11 | -20 | 8 |
| 6 | Aramis | 10 | 11 | -26 | 7 |
Hozott pontok: Veszprém 7, Újpest 5, Nyíregyháza 4, DEAC 3, Aramis 2, Nyírbátor 1. Azonos pontszám esetén a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2025-26. Alapszakasz
| H | csapat | M | Gy | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Veszprém | 22 | 19 | +67 | 59 |
| 2 | Újpest FC | 22 | 18 | +64 | 55 |
| 3 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +73 | 47 |
| 4 | DEAC | 22 | 10 | +16 | 35 |
| 5 | Aramis | 22 | 10 | -6 | 31 |
| 6 | Nyírbátor | 22 | 9 | +2 | 31 |
| 7 | Kecskemét | 22 | 9 | -9 | 30 |
| 8 | Berettyóújfalu | 22 | 8 | +6 | 28 |
| 9 | HOPE | 22 | 6 | -35 | 21 |
| 10 | PTE-PEAC | 22 | 6 | -31 | 20 |
| 11 | MFA | 22 | 5 | -34 | 16 |
| 12 | Haladás | 22 | 2 | -113 | 8 |
Gól, gólpassz (06.09.)
DÖNTŐK:
Gólok:
4 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Czerman Márk
2 gólos: Thiago Cardoso
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Lucas Moreira
Gólpasszok:
3 assziszt: Suscsák Máté
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Czerman Márk
1 assziszt: Lucas Moreira
1 assziszt: Gémesi Gergő
BAJNOKSÁG
(alapszakasz+rájátszás)
Gólok:
38 gólos: Suscsák Máté (10)
16 gólos: Pál Patrik (1)
16 gólos: Thiago Cardoso (4)
16 gólos: Lucas Moreira (7)
13 gólos: Hadzsi Máté (7)
12 gólos: Czerman Márk (4)
10 gólos: Östör Martin (2)
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Kovács Benjamin (1)
4 gólos: Kovács Balázs (1)
4 gólos: Medveczki Máté (1)
4 gólos: Vas Ádám (4)
3 gólos: Sipos Gergő
1 gólos: Gémesi Gergő
1 gólos: Tarnóczi Marcell
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Fellembek Zétény (Veszprém)
Szucsányi Sándor (Nyírbátor)
Molnár Gábor (Aramis)
Zárójelben a rájátszásban szerzett gólok
Gólpasszok:
17 asziszt: Pál Patrik
16 asziszt: Lucas Moreira
14 asziszt: Czerman Márk
12 asziszt: Suscsák Máté
11 asziszt: Östör Martin
10 asziszt: Thiago Cardoso
9 asziszt: Hadzsi Máté
9 asziszt: Kovács Balázs
4 asziszt: Medveczki Máté
4 asziszt: Kártik Zsombor
2 asziszt: Kovács Benjamin
2 asziszt: Sipos Gergő
2 asziszt: Gémesi Gergő
2 asziszt: Vas Ádám
1 asziszt: Mukai Yukomo
MAGYAR KUPA:
Gólok:
6 gólos: Czerman Márk
6 gólos: Kártik Zsombor
5 gólos: Pál Patrik
5 gólos: Sipos Gergő
3 gólos: Suscsák Máté
3 gólos: Lucas Moreira
2 gólos: Kovács Balázs
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Östör Martin
1 gólos: Thiago Cardoso
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Kovács Benjamin
Gólpasszok:
5 assziszt: Thiago Cardoso
5 assziszt: Östör Martin
3 assziszt: Kovács Benjamin
3 assziszt: Suscsák Máté
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Lucas Moreira
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Pál Patrik
1 assziszt: Kovács Balázs
NBI összújpesti góllista
TOP 15
| 2010 - 2026.06.09. | |
|---|---|
| Név | meccs/gól |
| Suscsák Máté | 106/94 |
| Lucas Moreira | 117/58 |
| Horváth Benedek | 85/52 |
| Östör Martin | 147/49 |
| Hadzsi Máté | 86/41 |
| Lipl Noel | 62/40 |
| Thiago Cardoso | 68/37 |
| Czerman Márk | 65/36 |
| Harnisch Ákos | 76/30 |
| Klacsák Bence | 62/23 |
| Ricardo Sobral | 46/19 |
| Nehéz Krisztián | 25/18 |
| Zoufal Nándor | 23/16 |
| Tvaruska Attila | 24/16 |
| Pál Patrik | 23/16 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
Navigáció
Belépés
UTÁNPÓTLÁS
KOROSZTÁLYOK
U9, U11, U13,
U15, U17, U19

TEL: 06 30 286 8683
Támogatóink
